Kvantumgyógyítással az egészségért

A kvantumgyógyítás az élet minden területén alkalmazható. Legyen szó egészségről, kapcsolatokról, sikerről, gazdagságról vagy szellemiségről: ezzel a módszerrel gyors és jelentős javulást, gyógyulást érhetünk el. A testi és lelki fájdalomnak, betegségnek és félelemnek, szűkösségnek vége; jöhet a beteljesült, boldog, egészséges és sikeres élet.
„Minden betegségnek megvan a maga értelme. Fel akarja hívni a figyelmünket valamire. Sajnos nemigen hallgatunk rá. Figyeljünk hát oda a testünkre!”
Az egészség minden ember természetes állapota és veleszületett joga. De tekintve, hogy túlságosan is gyakran vagyunk betege , ki súlyosabban, ki kevésbé, a jelek szerint leszoktunk erről a természetes állapotról. Erről többnyire mi magunk tehetünk. Vagy helytelenül táplálkozunk, vagy túl keveset mozgunk, vagy túl nagy stressznek tesszük ki magunkat. Akárhogyan is, egyvalamiről soha ne feledkezzünk meg: száz százalékig felelősek vagyunk magunkért. Egészségünket csak akkor tudjuk megőrizni, ha felelősnek érezzük magunkat érte.
Egy természeti törvény kimondja, hogy az energia a figyelem irányát követi. Ez az, amit a vonzás, avagy a rezonancia törvényeként ismerünk. Híre, ha hamarabb nem is, de A Titok című könyv, illetve film megjelenése óta az egész világot bejárta. Ez a törvény is olyan, mint a gravitáció törvénye: mindig érvényes.
Ha tehát igaz, hogy energiánk a figyelem irányát követi, gondoljuk végig, mi történik, ha betegségünkre, fájdalmunkra figyelünk, vagy olyasvalamire, amit nem akarunk! Az energia, ugyebár, felerősödik, így aztán még többet kapunk a rosszból. Ismerünk olyanokat, akik folyton arról panaszkodnak, hogy milyen rossz nekik. Folyton betegek, rossz dolgok történ-
nek velük, és ami a fő: mágnesként vonzzák azokat, akik szintén örömest panaszkodnak. Mintha egy nagy panaszklubot alkotnának, és közben észre sem veszik, hogy csapdába ejtették magukat. Netán bizonyos szempontból magunkra ismerünk? Annál jobb: akkor már azon vagyunk, hogy kikeveredjünk az ártalmas energiák fogságából. Ahogy mondani szokás: veszély felismerve, veszély letudva. Ugyanis most, hogy felismertük, milyen csávában vagyunk, van rá esély, hogy kimásszunk belőle.
A legtöbb ember panaszkodik, ezzel nem vagyunk egyedül. Mert mire is jó a panaszkodás? Nagyon egyszerű. Először is: felhívjuk vele a figyelmet magunkra. Másodszor: másokat okolhatunk a bajunkért, nem kell felelősséget vállalnunk. Mert bizony az ember nemigen hajlandó teljes felelősséget vállalni az életéért, inkább panaszkodik. Ám boldog így sohasem lesz, ahogyan egészséges sem.
Tehát, még egyszer: ha megtanuljuk figyelmünket arra irányítani, amit akarunk, nem pedig arra, amit nem akarunk; ha figyelmünket elfordítjuk arról, ami nem működik (panaszkodás), és arra összpontosítunk, hogy miként működhetne; ha nem annyira a bajjal foglalkozunk, mint inkább a megoldással, akkor gyökeresen megváltozik az életünk. Magától, játszi könnyedséggel. így lesz a betegségből egészség.
A figyelem úgyszólván szívügyem, mivel any-nyira hatékony, és olyan könnyen kezelhető. Szeretem, ha simán mennek a dolgok. Ezért hadd mutassak be most egy olyan gyakorlatot, amelynek segítségével egy hét leforgása alatt tökéletesen átalakítható az ember élete.
Hét nap, amely megváltoztatja az életet
Határozzuk el, hogy mától kezdve a legmesszebbmenőkig ügyelünk arra, hogy kizárólag a jó dolgokra figyeljünk, ébredéstől elalvásig, egész nap. Ha hébe-hóba mégis elkalandozna a figyelmünk, varázsige módjára segíthet a következő kérdés: „Mit akarok ehelyett?” Ez automatikusan visszaterel a jó útra.
Ez a roppant nehéz, ugyanakkor hálás feladat nagy önfegyelmet és odafigyelést kíván. De egy hét elteltével megállapíthatjuk, hogy jó pár dolog megváltozott az életünkben.
Az öngyógyító erők aktiválása
Merüljünk most el kicsit mélyebben a kvantumgyógyításban. Ki tudja, miért, elfelejtettük, hogyan hasznosítsuk saját öngyógyító erőnket. Kvantumgyógyítással képesek leszünk feleleveníteni ezt a tudást. A következő gyakorlat megkönnyíti a dolgunkat.
Gondoljuk végig, milyen ügy miatt szeretnénk működésbe hozni öngyógyító erőnket. Például ízületeink mozgékonyságának javítása, szöveteink egészsége, egy beteg szerv vagy testrész gyógyulása érdekében, vagy valami másért. Ha megvan az ügy, hunyjuk le a szemünket, és csak a lélegzésünket figyeljük, amint ki-be áramlik a levegő. Érezzük, hogy lassan ellazulunk. Most minél érzékletesebben képzeljük el a kívánt állapotot, bármilyen távol álljunk is egyelőre tőle. Magunkban mondjuk ki, hogy „az egészség a természetes állapotom”, „tökéletes mozgékonyság”, „szabad légutak” vagy valami hasonló, a problémánkra illő mondatot. Fontos, hogy a kívánt állapotot fogalmazzuk meg, semmiképpen se azt, amit nem akarunk. Merüljünk bele a forrástudat állapotába, ahogyan tanultuk, és időzzünk benne mindaddig, amíg jónak érezzük. Az ösztönünk meg fogja súgni, mikor elég.
Ezután érezzük át az egészséges állapotot. Mi történik, amikor teljesen egészségesek vagyunk? Mit teszünk? Hogy vagyunk? Mit mondanak rólunk mások? Éljük bele magunkat olyan erősen a helyzetbe, hogy a képzelet és a valóság összefolyjon. LEGYÜNK a kívánt helyzetben, érezzük át minden érzékszervünkkel! Amikor átélésünk a legerősebb, öt másodpercre szorítsuk össze valamelyik kezünk hüvelyk- és mutatóujját, ebben a kézmozdulatban rögzítve az érzést. Mondjunk köszönetét vágyunk valóra válásáért, és térjünk vissza megszokott tudatállapotunkba.
Próbáljuk ki, hogy müködik-e a rögzítés: szorítsuk össze még egyszer hüvelyk- és mutatóujjunkat. Teljesen át tudjuk érezni a gyógyult állapotot? Ha nem, akkor még egyszer végezzük el a gyakorlatot, és újra rögzítsük az érzést. A következő harminc nap során naponta legalább kétszer ismételjük el a gyakorlatot – ekkor már nem kell újra és újra rögzítenünk. Hadd lopja be magát egyre jobban a mindennapjainkba ez az állapot – tegyünk úgy, mintha vágyunk már valóra vált volna. Ha kétségeink támadnának, használjuk a rögzítést.
Minél gyakrabban végezzük ezt a gyakorlatot az élet legkülönfélébb területein, annál jobban fog emlékezni testünk saját öngyógyító erőire.
Ez a gyakorlat a kvantumgyógyításnak a vonzás törvényével kombinált, bővített változata. A következő oldalakon bemutatom a klasszikus módszert, további gyógyításokkal kapcsolatos példákat idézve.
Fizikai fájdalmak gyógyítása
A fájdalom: tünet. Annak jele, hogy fizikai síkon valami nincs rendben. Szilárd meggyőződésem, hogy nincs olyan betegség és nincs olyan fájdalom, amelynek ne valamilyen lelki ok volna az alapja. Ez sokéves tanácsadói és szemináriumi munkám tapasztalata. Ismerünk olyan szólásokat, amelyek segítenek megérteni, mit üzennek a fájdalmak. Ne feledjük, hogy a megértés az első lépés a gyógyulás felé.
Ha például folyton a fejünket törjük, nem sokat várat magára a fejfájás. Nemritkán torokfájásban nyilvánul meg az, ha valamivel torkig vagyunk. Amikor valami megüli a gyomrunkat, ritkábban kell az elfogyasztott ételre gyanakodnunk, mint arra, hogy valami alaposan felforgatta érzelemvilágunkat. Testünk tökéletes jelzőkészülékként működik. Igyekezzünk megérteni, mit próbál közölni.
Az imént olyan gyakorlattal ismerkedhettünk meg, amely öngyógyító erőinket mozgósítva megszabadíthat bennünket a tartós fájdalmaktól. Most lássuk, hogyan szabadulhatunk meg fájdalmainktól a klasszikus kvantumgyógyítás segítségével.
Helyezzük egyik ujjunkat vagy kezünket testünk vagy egy másik személy testének fájó pontjára. Amennyiben ez fiziológiai okok miatt lehetetlen, válasszunk másik pontot, mindegy, melyiket. Gondoljunk a szándékunkra, például arra, hogy „a gyógyulás végbement”, „tökéletesen mozog a kar” vagy egyszerűen csak „megváltozott”. Elég, ha ezt egyszer kimondjuk magunkban. Ezután helyezzük másik kezünket vagy másik kezünk egyik ujját egy egészséges testrészre. Mindig az ösztöneinkre hallgassunk. Másik kezünk magától rá fog találni a megfelelő pontra. Most már csak arra a két pontra összponto-
sítsunk, amelyeket kezeinkkel vagy ujjainkkal érintünk. Mélyedjünk el a forrástudatban. Maradjunk így mindaddig, amíg úgy nem érezzük, hogy elég. Ez néhány másodperctől akár húsz percig is eltarthat. A tapasztalat szerint erős fájdalmakkor érdemes hosszabb ideig megőrizni a forrástudat állapotát. De volt már olyan helyzet is, amikor elegendő volt néhány másodperc. Hallgassunk ezúttal is az ösztönünkre. Érezni fogjuk, mikor jó.
Ennyi az egész. Többre nincs is szükség. Lehet, hogy úgy érezzük, szükség van ismétlésre. Addig végezzük a gyakorlatot, amíg a másik kezünket már egyetlen pont sem vonzza. Sokszor azonban egyetlen kezelés is elég.
Ezt a gyakorlatot természetesen állatokkal vagy növényekkel is elvégezhetjük. Vannak, akik még az autójukat is működésre tudják bírni így. Nincs, ami a módszer alkalmazásának határt szabhatna. Az egészben az is szép, hogy miközben a forrástudatban időzünk, saját testünk is gyógyul. Tapasztalni fogjuk, mennyire jót tesz nekünk is, ha másokat gyógyítunk.
Sérülések gyógyítása
Sérüléseket is gyógyíthatunk az imént ismertetett módon. A sérüléssel a test próbál nyugalmat teremteni. Kvantumgyógyítással jelentősen fel tudjuk gyorsítani a gyógyulás folyamatát. De talán éppen a sérülések esetében a legfontosabb, hogy előzőleg kineziológiai eljárással teszteljük, időszerü-e a gyógyulás folyamatának gyorsítása. Ha a testnek még nyugalomra van szüksége, a felgyorsított gyógyulási folyamat könnyen visszaüthet. Ha tehát a teszt nemleges választ ad, szánjunk még egy kis időt a pihenésre.
Ha azonban igenlő választ kapunk, végezzünk meghosszabbított kvantumgyógyítást. Legalább nyolc percig, vagy akár még tovább időzzünk a forrástudat állapotában. A sebek gyorsabban gyógyulnak, és egyszerű törés esetén még a csontok is hamarabb összeforrnak a módszer alkalmazásakor.
Ha hagyjuk, hogy csodák történjenek, meg is történnek!
De hadd utaljak itt még egyszer arra, hogy fájdalmaink vagy betegségeink azért vannak, mert testünk valamire fel akarja hívni a figyelmünket: például hogy jobban becsüljük meg magunkat, figyeljünk oda jobban magunkra, a saját utunkon járjunk, ne másokén és így tovább. A gyógyulás önmagában még nem elég. Ha meggyógyulva nem változtatunk az életünkön, és nem tesszük azt, amire testünk figyelmeztetett, a tünetek ismét megjelennek. Valószínűleg nem ugyanabban az alakban, hanem másképpen. Legyen a gyógyulás életmódunk megváltoztatásának első lépése – így lehetünk csak biztosak egy teljesebb, boldogabb, egészséges élet elkövetkeztében.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Siranus Sven von Staden: Kvantumgyógyításra mindenki képes