Miként érthetjük hát meg, miért létezik fájdalom, betegség, félelem vagy zárlat, és mire utal mindez? Mielőtt egy gyakorlattal bemutatnám, hogyan lehet bevonni a munkába az elmét, meg kell ismerkednünk még néhány fontos tudnivalóval. Az égvilágon semmi sem történik alaptalanul. Ha pedig ez így van, akkor levonhatjuk azt a végkövetkeztetést, hogy minden fájdalom, félelem és más efféle mindössze azért létezik, hogy valamire felhívja a figyelmünket. Vitathatatlan, hogy minden állítólagos bajunkban van valami jó is. / Ismerjük meg önmagunkat! ~ alternatív gyógyítás, fényörvény, gyógyítás, hírek, kvantumgyógyítás, spirituális gyógyítás, spiritualitás,
„Gyógyulás akkor következhet be, ha az elme is érti a történteket."
Korábban folyton olyan betegeim voltak, akik foglalkozás végén - kvantumgyógyítás - azt mondták, jobban érzik magukat, ám két-három nappal később megint a régi gondjukkal küszködtek. Csodálkoztam, hiszen a változás minden alkalommal egyértelműen bekövetkezett. Hosszas kutatás és egy különös élmény hatására végre leesett a hályog a szememről, és megértettem a jelenség mechanizmusát. Leginkább egyik betegem esete világít rá a visszaesések okára.
Marcel esete
Marcel a húszas évei elején járt, amikor felkeresett. Vérfóbiája volt. Teste már a vér említésére is szélsőségesen, akár eszméletvesztéssel reagált. Az a módszer, amellyel segíteni szoktam a félelmek vagy fóbiák megszüntetésében, rendszerint öt-tíz percet vesz igénybe. Marcel esetében is ehhez a módszerhez folyamodtam. Fóbiája tíz perc alatt átalakult. Utólag mindig ellenőrzőm, hogy a fóbia csakugyan elmúlt-e. Marcelnek például egy brutálisan véres térdműtétről meséltem. Állapota stabil maradt. De nem értem be ennyivel. Megkértem, adjon egy tűt a kezembe, majd a szeme láttára beleszúrtam a hüvelykujjamba. Előbuggyant belőle a vér, ám Marcel csak mosolygott.
Világos volt, hogy elmúlt a fóbiája. Egy kicsit beszélgettem még vele jelentéktelen általánosságokról, viszont alig tíz perc múlva arra lettem figyelmes, hogy mint a filmekben, kifutott a vér az arcából, és holtsápadttá vált. Megkérdeztem, mi történt, mire közölte: képtelen elhinni, hogy húsz éve tartó fóbiája csak úgy elmúljon, ezért élénk színekkel elképzelte, amint saját ujjába döfi bele a tűt. Ez aztán már túl sok volt neki.
Mi történt? Azon az ügyön dolgoztam vele, amely egész addigi életét meghatározta. Aztán egyik pillanatról a másikra elmúlt a baja. Csakhogy az a fóbia nem a véletlen műve volt. Az életben mindennek megvan a maga oka. Ok nélkül semmi sem történik. Minden fájdalomnak, minden betegségnek, minden félelemnek és minden visszatetsző viselkedésmintának megvan a maga oka, így értelemszerűen Marcel fóbiájának is megvolt a maga oka. Vérkeringése azért akadt el mindig, hogy valami még rosszabbtól óvja meg őt. Mint ahogyan a súlyos balesetkor fellépő sokk is nyugalomra kényszeríti az embert, abból az okból kifolyólag, hogy biztosítsa a túlélést. Tehát az elmének ez a stratégiája, a fóbiás állapot kiváltása, az élet védelmére szolgál. Az ilyen életben tartó stratégiák természetesen önkéntelenül zajlanak, maguktól lépnek működésbe.
Ismeretszerzés
Marcel fóbiája szolgáljon példaként arra, hogy mekkora hatalma van elménknek az életünk felett. Ez testünk majdhogynem legbefolyásosabb eszköze. Legnagyobb kincsünk voltaképpen a szívünk, de kultúránkban Newton és Descartes tudományos kutatásai óta egyre nagyobb szerep jutott az elmének - érzelmeink és megérzéseink rovására. Természetesen az elmének is megvan a maga haszna: arra való, hogy ellenőrzése alatt tartsa az életünket. Ezért fontos, hogy elménket is számításba vegyük a gyógyulás folyamatában. Tartós gyógyulás csak akkor következhet be, ha az elme is érti a történteket.
Elménk azonban csupán segítség a cél eléréséhez: egónk segítője. Az egónak egyetlen feladata van: biztosítania kell túlélésünket.
És minden erejével ezen is van. így aztán a hatalmi hierarchia élén az ego áll mindaddig, amíg meghagyjuk vezető szerepében. Elménk pedig, mint ellenőrző szerv, az ego segítője. Mindnyájan tudjuk, milyen remekül végzi elménk a dolgát. A legrafináltabb hadműveletek sorával tartja fenn a régi rendet, mert amit már ismerünk, az bizonyára segít a túlélésben. Éppen emiatt olyan fontos, hogy az elme megértse, mire szolgálnak az évek során felgyülemlett tapasztalataink. Csak így tehetjük öt szövetségesünkké.
Miként érthetjük hát meg, miért létezik fájdalom, betegség, félelem vagy zárlat, és mire utal mindez? Mielőtt egy gyakorlattal bemutatnám, hogyan lehet bevonni a munkába az elmét, meg kell ismerkednünk még néhány fontos tudnivalóval. Mint már említettem: az égvilágon semmi sem történik alaptalanul. Ha pedig ez így van, akkor levonhatjuk azt a végkövetkeztetést, hogy minden fájdalom, félelem és más efféle mindössze azért létezik, hogy valamire felhívja a figyelmünket. Vitathatatlan, hogy minden állítólagos bajunkban van valami jó is. Minden betegség jó valamire, ahogyan minden problémánk is. Javunkra válik minden boldogtalan kapcsolat és minden más gondunk - amennyiben megértjük, mi áll a hátterükben.
A megértés meghozza a változást
Az alábbi történet jól példázza az elme hatalmát: úgy egy évvel ezelőtt élménybeszámoló estjeim egyikén részt vett egy hölgy, aki a találkozó végén elmesélte a történetét. Negyvenöt éves volt, és amióta az eszét tudta, éjjel-nappal heves fájdalmak kínozták. Már többször véget akart vetni az életének, de nem volt hozzá mersze. Foglalkozni kezdtem vele.
Az első két foglalkozáson olyan jól ment a munka, hogy fájdalma jelentős mértékben csillapodott. Ezt sosem tapasztalt fényűzésként élte meg. A következő két alkalommal egy fokkal mélyebbre ástam. Segítettem őt kapcsolatba lépni a fájdalmával. E kapcsolat révén megértette, mit próbált fájdalma éveken át az érté sere adni. Csupán egyetlen célja volt: felhívni a figyelmet arra, hogy a hölgynek saját magával is törődnie kellene. Egész életében csak másokról gondoskodott, önmagáról soha.
Betegem, bármilyen furcsán hangzik is, alkut kötött fájdalmával. Kijelentette, hogy ettől kezdve törődni fog magával, megtanulja szeretni önmagát - cserébe pedig megszűnik a fájdalom. Úgy is lett. Amint megváltoztatta életét, egy csapásra elmúlt minden fájdalma. Tündérmesének hangzik, mégis igaz. Több kezelésre nem is volt szükség. A felismerés és a megértés elég volt ahhoz, hogy bekövetkezzék a gyógyulás. Amikor a hölgy később mégis megfeledkezett magáról, rögtön jelentkeztek a fájdalmak. Akkor aztán megint észbe kapott.
Ez a történet jól mutatja a megértés erejét. Most pedig ismertetem azt a gyakorlatot, amelynek segítségével megérthetjük, mire figyelmeztetnek gondjaink-bajaink.
Kapcsolatfelvétel
Helyezkedjünk el kényelmesen. Ülhetünk vagy akár fekhetünk is. Szemünket hunyjuk le, és figyeljük a lélegzetünket, hogyan áramlik ki és be. Minden lélegzetvétellel egyre nyugodtabbakká válunk, egyre jobban el tudunk lazulni. Érezzük, amint elengedjük a hétköznapok minden gondját-baját, és egyre nyugodtabbak vagyunk. Most már rátérhetünk megoldandó problémánkra. Összpontosítsunk a fájdalomra, a betegségre vagy a gondunkra, amellyel foglalkozni akarunk. Lépjünk kapcsolatba vele. Ha nem sikerül azonnal, valószínűleg fel tudunk idézni olyan helyzetet, amelyben nagyon is jelen volt. Éljük át emlékeinkben újra ezt a helyzetet, amíg élénken át nem tudjuk érezni.
Most pontosítsuk, hol érezzük testünkben a problémát. Összpontosítsunk erre a pontra. Ha túl heves az érzés, képzeljük el, hogy van nálunk egy hőfokszabályzó, amellyel elviselhető mértékűvé csökkenthetjük a heves érzést, hogy meg ne bénítson minket.
Most szólítsuk meg az ügyet: gondolatban kérdezzük meg, hogy kapcsolatba kíván-e lépni velünk. Kapunk választ, egészen biztosan, de nem feltétlenül lesz verbális természetű. Az is lehet, hogy változást érzünk a fájdalmas területen vagy más helyen, esetleg valamilyen kép jelenik meg lelki szemeink előtt. Bármi is jön, hagyjuk. Ha nem járunk eredménnyel, vagy semmi sem történik, kérdezzük meg, mit tehetünk a kapcsolat helyreállítása érdekében. Ne feledjük, hogy ügyünk eddig még sosem lépett kapcsolatba velünk, így hát neki is össze kell szednie magát. Vigyázzunk, hogy ne elménk adjon feleletet, hanem maga az ügy.
Ha létrejött a kapcsolat, menjünk egy lépéssel tovább. Kérdezzük meg ügyünktől, hogy van-e neve. Mindegy, milyen névvel felel, fogadjuk el. Végezetül kérdezzük meg: „Mi célból vagy itt? Szeretnék többet tudni rólad.” Vagy: „Mire szeretnéd felhívni a figyelmemet?” Vagy: „Mi a feladatod?” Kezdeményezzünk párbeszédet. Mutassunk érdeklődést, elvégre a megértés a cél. „Mivel segíthetek betölteni a feladatodat?” Vagy: „Szívesen segítenék. Adj tanácsot, mit tehetek!” És így tovább.
Rájöttünk, mi az oka a bajnak, mire akarja felhívni figyelmünket? Akkor legjobb, ha ettől kezdve magunkra vállaljuk feladatát. Nem a fájdalmat, illetve magát az ügyet, hanem azt, amire utal. Kérdezzük meg, vállalna-e újabb megbízatást: nevezetesen azt, hogy segítsen nekünk a feladat elvégzésében. Tapasztalatból mondhatom, hogy ügyünk többnyire igen együttműködő. Kössünk vele alkut, egyezséget, mint a fent említett hölgy, akit fájdalmak gyötörtek. A magunk módján pecsételjük is meg a megállapodást. A kapcsolatnak csak akkor vessünk véget, ha mindkét fél elégedett.
Ezután köszönjük meg a segítséget, és búcsúzzunk el. Megint kezdjünk a lélegzetünkre figyelni, és ezáltal lassanként térjünk vissza tudatunk felszínére. Amikor egészen visszaértünk, nyissuk ki a szemünket.
Ennyi az egész, a többi már csak rajtunk áll. Tegyünk eleget a megállapodásnak, cselekedjünk. Lehet, hogy később nem is lesz szükségünk kvantumgyógyításra, hiszen a megértés a feltétele annak, hogy a gyógyulás tartós legyen. Ezzel a gyakorlattal a korábban manipulatív elmét segítőtársunkká tettük.
A kineziológiai teszt
A sors néha megtréfálja az embert. Legalábbis velem így történt, amikor az egyik előadásomon a pódiumon végeztem kvantumgyógyítást. Vagy száz szempár szegeződött rám és a vizsgált személyre, akit a fájdalmától kellett volna megszabadítanom. De semmi sem történt. Akárhányszor és akármennyi ideig végeztem kvantumgyógyítást, nem történt változás. Szerencsére valami azt súgta, hogy végezzek kineziológiai próbát. így is tettem, és kiderült, hogy a fájdalom elmúlása még nem időszerű. Páciensem ugyanis még nem értette meg, mire akarja felhívni figyelmét a fájdalom, így hát visszaküldtem a helyére, és felhívtam egy másik résztvevőt, akin elvégeztem a kvantumgyógyítást. Azonnal hatott. Fájdalmai egy szempillantás alatt megszűntek.
Sokféle oka lehet annak, hogy a gyógyulás miért nem időszerű még. Ezért kvantumgyógyítás előtt mindenképpen érdemes kineziológiai tesztet végezni, így elejét vehetjük a csalódásnak, és nem fogjuk azt hinni, hogy kudarcot vallottunk a kvantumgyógyítással. A kvantumgyógyítás ugyanis mindig működik, csak nem minden időpont alkalmas az elvégzésére.
De mi is az a kineziológiai teszt? Izomtesztnek is nevezik, és világszerte számtalan formában alkalmazzák. A kineziológia alapfeltevése az, hogy azok a dolgok, amelyek igazak vagy jót tesznek, erőt adnak, míg azok, amelyek nem igazak vagy nem tesznek jót, inkább elgyengítenek. Mindnyájan tapasztaltuk már, milyen szenvedélyesen űzi az ember a hobbiját, míg a munkáját, ha nem szereti, csak kínnal-keservvel végzi. Az előbbi erőt és örömöt ad, az utóbbi épp ellenkezőleg. Testünk nem hazudik, és ezt használjuk ki, hogy a tudatosságot, illetve az ellenőrző elmét az egóval együtt megkerüljük.
De lássuk a próbát: bal kezünk mutató- és hüvelykujjából formáljunk C betűt, jobb kezünkkel pedig ugyanígy ennek tükörképét. Aki jobbkezes, jobb hüvelykujját illessze a bal alá, jobb mutatóujját pedig a bal fölé. Balkezesek fordítva csinálják. Ujjaink most tojásformát alkotnak. Az lesz a dolgunk, hogy a két külső ujjunkkal erősen összenyomjuk a két belsőt, amelyekkel igyekszünk ellenállni a nyomásnak. Most mondjuk azt, hogy „nevem ... (mondjuk a saját nevünket)”, és végezzük el a gyakorlatot. Látni fogjuk, hogy alig tudjuk összenyomni az ujjainkat. Térjünk vissza a kiindulási helyzethez (tojásforma), és ismételjük meg az iménti kijelentést, de most ne a saját nevünket mondjuk (vagyis hazudjunk), aztán megint nyomjuk össze az ujjainkat. Ugye, hogy (sokkal) könnyebben megy? Más kijelentésekkel is kipróbálhatjuk, a lényeg az, hogy hol hazudjunk, hol meg az igazat mondjuk. Ebből is láthatjuk, hogy az igazság több erőt ad, mint a hazugság.
Ez volt a kezdő próba. Most végezzük el harmadszor is a gyakorlatot. A kérdés az legyen, hogy megfelelő-e az alkalom az aktuális gond (mondjuk ki a nevét) felszámolására, meggyógyítására vagy megváltoztatására.
Mi lett az eredmény? Könnyen vagy nehezen ment a teszt? Nagyon fontos, hogy őszinték legyünk magunkhoz. Mert ha még nincs itt az idő, a gyakorlatot mégis elvégezzük, csalódást fog okozni az eredmény. Lehet, hogy először meg kell értenünk, mire jó és mire utal a bajunk. Fontos, hogy megértsük: egykor valami célt szolgált. Még ha mára okafogyottá vált is, és látszólag inkább hátráltat, semhogy segítene, mégis rá kell jönnünk, mi a jó benne.
Végezzünk tehát kineziológiai próbát, hogy megbizonyosodjunk róla: ügyünk vagy bajunk az adott pillanatban megváltoztatható-e.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Siranus Sven von Staden: Kvantumgyógyításra mindenki képes
Post A Comment: