Válassz ki egy közeli tárgyat. Egy tollat, széket,csészét vagy akár növényt –, és vedd alaposan szemügyre, magyarán tekints rá érdeklõdéssel, már-már egy felfedező kíváncsiságával! Ne olyas-mit szemelj ki, ami erőteljes személyes képzettársításokra késztet, és felidézi a múltat, vagyis azt juttatja eszedbe, hogy kitõl kaptad, hol vásároltad és így tovább. Olyan tárgyat se válassz, amin írás áll – teszem azt, egy könyvet vagy palackot –, hiszen az csak gondolkodásra ösztönözne. Oldottan, erőlködés nélkül, ám éber tudatossággal szenteld osztatlan figyelmed az adott tárgynak, és vedd szemügyre minden részletét! Ha gondolatok ébrednek az elmédben, vonatkoztass el tőlük, hiszen most nem a gondolkodási folyamatod érdekel, hanem maga az észlelés aktusa. Kitudod szűrni a gondolkodást az észlelésből? Képes vagy szemlélődni anélkül, hogy a fejedben locsogó hang folyamatosan megjegyzéseket tenne, következtetéseket vonna le, összehasonlítgatna, vagy megpróbálna kiókumlálni valamit? Néhány perc elteltével azután hagyd, hogy a tekinteted végigpásztázza a szobát vagy azt a helyet, ahol éppen tartózkodsz, s éber figyelmed sorra fénybe borítsa a tárgyakat, melyeken megpihen. Azután fülelj az esetleges hangokra, éspedig ugyanolyan éberen, ahogyan a tárgyakat pásztáztad végig. Egyes hangok természetes eredetűek lesznek – a víz csobogása, a szél fúvása, a madarak füttye –, míg másokat emberek keltenek. Némely hangot kellemesnek, másokat fülsértőnek találsz. De ne tégy különbséget köztük, ne minősítsd őket „jónak” vagy „rossznak”. Csak halld a hangokat olyannak, amilyenek, értelmezés nélkül. Itt is kulcsfontosságú az oldott, ám éber figyelem. Amikor csak észlelünk anélkül, hogy értelmeznénk vagy beskatulyáznánk az érzékelt jelenségeket – vagyis nem árnyaljuk gondolatokkal az észlelési folyamatot –, egykettőre megérezzük a látszólag különálló dolgok mélyebb összekapcsoltságát.
Eckhart Tolle: Egység az élettel
