Finomérzékelési gyakorlatok: Ujjrajz technika

Ehhez két személyre van szükség. Ez a gyakorlat szintén a kifinomult érzékelés elsajátítását szolgálja.
Üljünk le egymással szemben. Egyikünk hunyja le a szemét, és bal tenyerét tartsa felfelé.
A másik személy mutatóujjával rajzoljon a levegőbe mindenféle alakzatokat, kört, négyzetet, háromszöget, betűket vagy számokat. 2-4 centiméterrel a másik tenyere fölött. Előzőleg beszéljék meg, milyen jeleket fognak használni, és azokat milyen irányban rajzolják. A szemközt ülő ugyanis mindennek a tükörképét érzékeli majd.
Aki lehunyt szemmel ül, az próbálja megérezni, milyen jelet rajzoltak a tenyere fölé.
Mivel elménk a visszaigazolásokból tanul, gyakorlás közben mindvégig fontos, hogy ne igazoljunk vissza sikertelenséget. Ha nem sikerül rögtön felismerni egy-egy alakzatot, nyugodtan mondja a rajzoló, hogy „próbáld meg még egyszer”. Semmiképpen se mondjunk olyasmit, hogy „rossz válasz” vagy „nem talált”. Ettől leblokkolna az elme, és csupán saját kétségeit igazolná vissza.
Ha gyakorlótársunk a következő próbálkozásnál sem érzékelné helyesen az alakzatot, kérjük meg, hogy vessen rá egy pillantást. Nézze meg, mit rajzolunk a tenyere fölé, aztán hunyja le a szemét, és megint próbálja megérezni. Amikor így már helyesen felel, fontos, hogy fennhangon kimondott „helyes”, vagy „nagyon jó” vagy „ügyes voltál” elismeréssel erősítsük meg a sikert.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Petra Neumayer-Tom Peter Rietdorf:Titokzatos orosz gyógymódok