Mélyen intuitív emberek

Igen sokan máris rendkívüli intuícióval rendelkeznek; szoros kapcsolatban állnak megérzéseikkel, de valamiért félnek azok szerint cselekedni. Ezek az emberek gyakran csupán életük egyetlen vonatkozásában követik intuíciós ösztönzéseiket, míg más téren nem. Sok művész, muzsikus, színművész és más alkotó tartozik ebbe a kategóriába. Saját művészi tevékenységük vagy hivatásuk keretei között mélyen megbíznak intuícióikban és spontán módon követik is azokat, ezért alkotóképességük rendkívüli és igen termékenyek. De ahhoz már nincs elég önbizalmuk, hogy belső érzéseiket kövessék életük egyéb területein is, kiváltképp ami kapcsolataikat, üzleti és pénzügyeiket illeti. Ezért él majdnem mindegyikünk tudatában a művészemberről alkotott klasszikus típus képe, miszerint a művészek mind rendszertelenek, érzelmileg kiegyensúlyozatlanok, egy kicsit bolondok, bohémok és sosincs pénzük. 

   

Egy klasszikus példát láthattunk erre a „Lady Sings the Blues” című filmben, amely a híres énekes, Billie Holliday életéről szól. A film egyik jelenetében az énekesnő éppen fárasztó országos turnéi egyikén van. Iszonyúan kimerültnek érzi magát és csak arra vágyik, hogy láthassa végre a férjét és pihenhessen. Elhatározza, hogy a szívére hallgat és lemondja az út további részét. Azonban az impresszáriójának sikerül meggyőznie, hogy egy ilyen lépés lerombolná a karrierjét, hogy neki muszáj továbbhaladnia a megkezdett úton. Nem sokkal azután, hogy beadta a derekát, rászokik a kábítószerre. Ettől a ponttól kezdődik élete hanyatló és tragikus szakasza. 

   

Természetesen egyetlen szerencsétlen lépés nem tesz tönkre egy teljes életet, de ez a film a maga eszközeivel szemlélteti, hogy sok színész, előadóművész könnyen meghajol mások érveinek súlya alatt, pedig nem az ő érdekeit szolgálják. Ezután marad számukra a belső ellentmondás okozta szenvedés, fájdalom, kiszolgáltatottság és gyengeség. Az ilyen embereknek meg kell tanulniuk bízni az intuícióikban és erősnek kell lenniük életük minden területén. 

   

A médiumok is gyakran tapasztalják ugyanezt. Ők rendkívül nyitottak, intuitívak, ezeket a tulajdonságokat egyáltalán nem gátolják magukban, mint ahogy mi többiek, sokan. Amikor dolgoznak vagy bizonyos körülmények között vannak, szabaddá teszik intuícióikat. Mint már említettem a művészek esetében, a médiumok sem mindig bízzák magukat megérzéseikre és életük számos vonatkozásában egyáltalán nem is követik azokat, legkevésbé a személyes kapcsolataikban. A médiumok túlságosan nyitottak mások energiája számára és gyakran nem tudják, hogy mit kezdjenek saját, egyéni érzéseikkel és igényeikkel, hogyan erősítsék meg magukat, és hol húzzák meg a határvonalat. Tapasztalataim szerint ezeknek a nagyon érzékeny embereknek testi problémáik vannak: vagy a súlyuk nem megfelelő, vagy valamilyen tartós betegségben szenvednek. Ezek a problémák megszűnnek, ha megtanulnak bánni fogékonyságukkal, intuícióikkal és képesek lesznek arra, hogy személyes kapcsolataikban is megérzéseik szerint viselkedjenek. 

   

Azok a lélekkutatók, akik már igencsak sok időt töltöttek meditációval, nagyon érzékennyé válnak és ráhangolódnak belső energiájukra. Ők is ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, mint a korábban említett két típus. A kutatónak igen jó elképzelése van a szellemi, spirituális szeretet, szerelem, nyíltság és összpontosítás fogalmáról. A valóságban nem önmagát valósítja meg, hanem a modelljét játssza el újra és újra, mert fél spontán cselekedeteitől vagy attól, hogy ha őszintén kifejezi érzéseit, akkor azokban esetleg durvaság, méreg, faragatlanság, önzés vagy utálat nyilvánul meg. 

   

Egyikünk sincs még a teljes megvilágosodás állapotában, így ha megkockáztatjuk szabadabban és őszintén kifejezni magunkat, bizony kiderülnek rólunk durva, együgyű vagy értelmetlen dolgok is. Amint tanuljuk a legbelső megérzéseink szerinti életet, mindenáron ki akarjuk mosni magunkból a múltat, és ebben a folyamatban egy csomó régi „kacat” kerül felszínre és kiszabadul. Sok régi hiedelem és érzelmi beidegződés fényre kerül és meggyógyul. A folyamatban szembe kell néznünk tudatalattink feltárásával (mire láthatjuk, amúgy is megváltozik). Ha azt színleljük, hogy már összeszedettebbek vagyunk, mint valójában, elszalasztjuk a magunk meggyógyításának lehetőségét. Ezt az állapotot nagyon sebezhetőnek és ellenőrizhetetlennek találtam. Nem sokat törődöm azzal, hogy milyen benyomást keltek, milyennek látnak mások vagy éppen helyeslik-e, amit teszek. Nekem olyannak kell lennem, amilyen éppen vagyok, azaz önmagamnak, amennyire csak lehet, elfogadva ezzel a megvilágosodott tudatosság és az emberi korlátoltság elegyét, azaz azt, ami éppen most vagyok. 

   

Nem feltétlenül fontos az univerzum tökéletes csatornájának lenni. Az viszont igen: légy igazi, légy önmagad. Minél természetesebb, őszintébb és ösztönösebb vagy, annál könnyebben áramlik rajtad keresztül az alkotóerő. Amint ez megtörténik, kitisztítja belőled a kacatot, a limlomot is, amelyet a régi világból hoztál magaddal. Mindaz, ami így a felszínre kerül, néha nem túl tetszetős, néha kényelmetlen, de az átáramló energia jót tesz neked. Minél többet gyakorlod ezt a módszert, annál jobban kitisztul csatornád, ami átáramlik rajta, az az univerzumnak egyre tökéletesebb kifejeződése lesz. 

   

Emlékeztesd magad arra is, hogy némelyik lelki beidegződésünk inkább „jó ötleteket” tükröz, ahelyett, hogy torzítatlan képet adna a megvilágosodásról. Az emberek szeretnének mindig kedélyesek, megnyerőek és szeretetre méltók lenni, s ez nem más, mint énjük vágya az irányítás, a jóság, az egyenesség és az igazságosság iránt. Az univerzumnak rengeteg színe, kedélyállapota, sebessége, stílusa és iránya van, s mindezek állandóan változnak. Csupán azáltal, ha rábízzuk egónk vezetését és félelem nélkül kockáztatjuk ennek a folyamatnak az átáramlását, az univerzum közvetítőjeként felemelő élményben lesz részünk.