Lyonesse eltűnt földje

 

 

A világ különböző tájain, Ázsiában, Afrikában, a Csendes-óceán szigetein és az amerikai kontinensen, számos nép költészetében megjelenik egy nagy árvíz emléke. A nyugati világban a legismertebb a Teremtés könyvében leírt Vízözön, melynek története az ősi Mezopotámiából származik. Különös módon Afrikának nincs a világot elöntő özönvízről szóló legendája. Ahogy a néprajzkutatók szerint Nyugat-Európának sem volt, míg a mezopotámiai mítosz görög változata, Deukalión és Pürrha legendája, valamint a bibliai változat, Noé története el nem jutott a kontinensre.

 

 

A legenda szerint Trevelyan (Trisztán) az egyetlen ember, aki lova hátán megmenekült Lyonesse-ből a halálos hullámok elől.

Vajon csak a romantikus költő képzeletében élt, vagy a valóságban is létezett a föld, ahová Alfred Lord Tennyson Camelotot, Artúr király várát helyezte? Lyonesse legendája jóval korábbi, már Tennyson előtt több száz évvel is létezett. A Cornwall partjainál eltűnt földre az első írásos utalást a 15. századi angol történetíró, Worcesteri Vilmos, Itinerary című munkájában találjuk.

Talán Richard Carew, cornwalli régiségbúvár volt az első, aki az Arthur mondakör Lyonesse-ével azonosította ezt a tengerbe veszett földet. Erről szóló írása William Camden Britanniájában jelent meg, majd később saját munkájában, a Cornwalli Szemlében (1602). Ebben azt olvashatjuk, 

Hogy egy ilyen Lyoness valóban létezett, tanújelek bizonyítják, a közel 30 mérföldnyi térség Land’s End és a Scilly szigetek között mind a mai napig megőrizte nevét a kelta nyelvben Lethosow -, s 40-60 ölnél sehol sem visz mélyebbre, ez pedig szokatlan dolog a tenger birodalmában…”

 

 

A tengerbe veszett földről ír az angol történet író és kartográfus, William Camden is 1586-ban megjelent híres művében, a Britanniában. Ez Nagy-Britannia és Írország egységes topográfiai és történelmi áttekintése. Camden a korábbi írásos forrásokon kívül a mondakörrel kapcsolatos történetekre támaszkodik. Ezek egyike szerint, a Sevenstones nevű sziklacsoport által határolt területen, amelynek kelta neve „Tregva” (lakóhely), a halászok hálójukban ajtó- és ablakdarabokat találtak. Egy másik legenda szerint, ha viharos a tenger, hallani lehet a rég elsüllyedt templomok harangjait. Ám Crnwal eltűnt földjét még Camden sem köti össze az Artúr-mondakörrel.

 

 

LyonesseValószínűleg Camden kortársa, Richard Carew, a gazdag cronvalli régiség búvár és fordító volt az első, aki a tenger elnyelte földet az Artúr-legenda Lyonese-ével azonosította. A legenda szerint Lyonesse nem Artúr székhelye, hanem Trisztán hazája, aki a kerekasztal lovagja méa Márk király unokaöccse volt. ( Az ő nevéhez fűződik Márk király felesége, Izolda elcsábítása. A cornvalli lovag és az ír hercegnő tiltott szerelmének legendája az Artúr-mondakör másik közismert története. Mark király cronwall uralkodója volt. Ez a tény lehet az oka, hogy Carew a tengerbe veszett földet a legendabeli Lyoness-szel azonosította. Erről szóló írása Camden Britanniájában jelent meg, majd később saját munkájában, a Cronwalli Szemlében (1602). Ebben azt írja „és a kizúduló tengerár elmosta vala Lyonesse egész földjét, a különféle birtokokkal együtt, amelyek nem kis területűek valának”.

Hogy egy ilyen Lyonesse valóban létezett, tanújelek bizonyítják. A közel 30 mérföldnyi (48 km) térség Land s End és scilly-szigetek között mind a mai napig megőrizte nevét a kelta nyelvben- Lethosow. S 40-60 ölnél (73-100 m) sehol sem visz mélyebbre, ez pedig szokatlan dolog a tenger birodalmában.

 

 

A Carew idejében közszájon forgó, Lethosow-ról szóló történetben hirtelen jött tenger hullámok árasztják el a száraz földet. Egyedül egy Trevelyan nevű férfinak sikerült megmenekülnie, aki megsejtve a közelgő katasztrófát, felugrik fehér lova hátára és elvágtat vele, épp csak megelőzve a hatalmas hullámokat. A cornvalli a tengerparton egy biztonságos barlangba húzta meg magát a mai Marazin városa közelében, onnan nézi végig Lethosow pusztulását. Ettől a férfitől származtatja magát az angol Trevelyan család, amelynek nemesi címerében egy ló látható, amint kiemelkedik a tenger habjaiból. A középkor kutatók azonban tévedésnek tartják Lyonesse és Cornwall eltűnt földjének azonosítását. Úgy vélik, Lyonesse valójában a Leonois hibás alakja, amely Trisztán hazájának korábbi neve, és a Skóciában található jelenlegi Lothiannal azonos. Ez megfelel annak a történelmi ténynek, hogy a Trisztán nevet egy, a 8. században élt pikt herceg viselte. A poktek, egészen a 10. századig, Közép-és Észak-Skóciában élő kelta népek voltak.

 

 

Ám ha ez az Artúr-mondakörből ismert Lyonesse volna is, vajon tényleg létezett-e Cornvallban a tengerbe veszett, eltűnt föld? Vagy talán csak Cornwall népének a dicső múlt utáni vágyakozás teremtette a legendát? William Borlase, cornvalli történész (16-17. század), geológus és természettudós 1753-ban azokra a tengerbe vezető kősorokra hívja fel a figyelmet, amelyek a Scilly-szigetekhez tartozó Samson-szigeteken látható. Mivel ezek a kősorok szántóföldeket elválasztó kőkerítéshez Hasonlítanak, emberi kéz művének vélik őket. A húszas években ennek nyomán alakult ki az újabb keletű elmélet, amely szerint a Samson-szigeten szántóföldeket egymástól elválasztó, bronzkori kőépítményekről lehet szó. A mai álláspont szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy ezek hal csapdák voltak, amelyeket csak a legmagasabb dagály zárta le.

 

 

A mai oceanográfusok szerint 3000 ezer év alatt 3,7 métert kellett volna emelkednie a tenger szintjének ahhoz, hogy eltűnjenek az egykori földek, amelyekről a víz alá került Lyonesse legendája mesél. Ám egy kisebb árvízre minden bizonnyal sor került Scilly-szigetén. A Saint Martin-, a Little Arthur és a Tean-sziget partszegélyén még ma is láthatóak az ősi lakóhelyeket körülvevő, részben a víz alá került kőrgyűrű maradványai. A feltételezések szerint ezeket a római időkben áraszthatta el a tenger. Az ókori források a ma kb. 140 kisebb sziget alkotta területről még mint egyetlen szigetről beszélnek. Az alacsonyan fekvő területei valamikor 400-500 körül kerülhettek a víz alá, lassan, fokozatosan, és semmi esetre sem valamilyen hirtelen történt drámai esemény során, melynek szemtanúja mindössze egyetlen ember lehetett.

 

 

A legenda alapja egy helyi tengerár is lehet, amelyet a tenger hirtelen megemelkedése okozhatott. Hasonló történt pl. 1953 január 31-én, amikor hatalmas, óránként 203km-es sebességet is elérő szélvihar tombolt az Északi-tengere Nagy-Britannia és a Nyugat-Európa közti szakaszán. Magas állású dagálynál a szél hatalmas hullámokat korbácsolt, amelyek elborították az egész partvidéket. A tengerszintje alatt fekvő parti területeket Angliában, Észak-Belgiumban és Hollandia déli részén a védőgátak, ill a védőtöltések sem tudták megóvni. Átcsapott rajtuk a tenger, vagy egyszerűen elmosta őket. A katasztrófa olyan hirtelen jött, hogy az embereknek már nem volt idejük a menekülésre. Belgiumban és Hollandiában több mint 1800-an fulladtak vízbe, Angliában 300 áldozatot követelt az ítélet idő. Az árhullám elől Londont csak az éppen kezdődő apály mentette meg.

 

Lethosow / Lyonesse legendájának megvan a Bretagne-i párja, itt, a Douarnenezi-öböl mélyén fekszik ugyanis Ker-Is nagy múltú városa. Csak Gradlon király menekült meg az ár elől, Trevilianhoz hasonlón egy fehér ló hátán. Mindkét mese 6. századi hősökhöz fűződik, s mindkettő a kelta világhoz tartozik. Noha a kelta területen ez idõ tájt lezajló kiterjedt árvízre nincs bizonyíték, történhetett egy helyi katasztrófa, melyet a kivételesen magas dagályszint okozott, mint amilyennek Anglia keleti partja volt tanúja 1953-ban.

Lehetséges, hogy a Bretagne-i Mont St. Michel-apátság szerzetesei hozták magukkal az árvíz történetét, amikor Cornwallban megalapították testvérközösségüket, a St. Michael’s Mountot.

 

 

Akárhonnan ered is a mese, nem nehéz elhinni, hogy volt egyszer egy árvíz, melyet, akárcsak valamennyi katasztrófát, felnagyítottak, eltúloztak az elmondás során, az elsüllyedt faluból város lett, a városból végül egy egész királyság… Az emberek elfelejtették, hol is történt pontosan, s oda helyezték, ahol a „bizonyíték” víz alá került „épületek” alakjában megvolt. És hogy mikor történt? Nos, természetesen a „mesék idején”, a kelta hõskorban, Arthur, Gradlon és Trisztán korában…

 

 

A katasztrófákat a szóbeszéd felnagyította, eltúlozta, így keletkezhettek az egész földrészekről szóló legendák, különösen akkor, ha a tragédiára víz alá került, látható épületmaradványok szolgáltattak bizonyítékot, ahogyan az Scilly-sziget esetében is. Lyonesse nem az egyetlen eltűnt föld, amely N agy-Britannia és Franciaország partjainál a hullámokba veszett. A térségben sok hasonló történet előfordul. A Douarnenzei-öbölben, Bertagne partjainál állt például a kelta Ker-Is város, amely a legenda szerint egykor kapcsolatban állt Mont-Saint-Michel szigetével, ahol számos műemlék található. Ilyen például a 11-16. században épült bencés apátsági templom, az apátság gótikus épületei vagy a 13-05.századi erődítmény.

 

 

Lyonesse és Ker-Is tragédiájának történ etében közös momentum a hullámok elől fehér ló hátán menekülő, egyetlen túlélő legendája is. A bretagne-i város esetében a túlélő Gradlon, a kelta király. A két legenda részletei feltűnően hasonlítanak egymásra. A források szerint a történetet a bertagne-i Mont-Saint- Michel-apátság szerzetesi vitték magukkal Cronwalban, amikor a szoros másik oldalán megalapították testvér közösségüket. Egy másik legenda említést tesz a Wales nyugati partjainál elsüllyedt, un. Bottom Cantref területről. Itt, a Bardsey-sziget és Teifi folyó torkolata között egykor 16 nagyobb város lehetett. A töltések amelyek a szárazföldet a tengertől védték, a Cardigan-öböl vizében állítólag ma is jól láthatóak.