Napholdtánc: A Magyarság kincse
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Ez a lány a születésnapján elhatározta, hogy Istentől kér egy ajándékot a Magyarság Kincsét, azért kérte ezt az ajándékot, mert szerette volna szétosztani, hogy mindenkié legyen, aki magyar embernek vallja magát Isten előtt. Isten azt felelte neki, hogy övé lehet a kincs, de meg kell keresnie.
A lány nem tudta, hogy hol keresse a Kincset, ki tudja megmutatni az odavezető utat, kitől lehetne segítséget kérni. Ki tudja merre…? A lány ekkor visszaemlékezett egy gyermekkori mesére, ami arról szólt, hogy Csaba királyfi, aki a Csillagösvényen lovagolt el, megígérte, hogy visszajön, ha hívni fogják. A lány eldöntötte, hogy egy élete, egy halála, megkeresi Csaba királyfit és megkéri, hogy jöjjön vissza, mert a magyaroknak segítségre van szüksége, és mutassa meg a Magyarság Kincsét.
Elindult hát Csaba királyfi után. Felugrott a Csillagösvényre és elkezdett szaladni rajta. Szaladt-szaladt, ki tudja meddig, mígnem meglátta, hogy Csaba királyfi és csapata éppen előtte lovagolnak. Nagyon megörült, hogy utolérte őket és kiáltozni kezdett:
„Csaba királyfi, Csaba királyfi, várj meg! Miért mentél el, gyere vissza hozzánk! Várj meg!” A lovasok megtorpantak, visszafordultak és lassan léptetve közeledtek. A lány állt és elkerekedett szemmel nézte őket: Csaba királyfi aranyszínű átlátszó, vonalakkal rajzolt, méltóságos alak volt, akárcsak a többiek. Amikor odaértek hozzá a lány térdre borult Csaba királyfi előtt és így szólt:
„Én, Naphold, a sámán a magyarok nevében megadom a tiszteletet Neked Csaba királyfi, csak ne hagyj el bennünket, és térj vissza hozzánk.”
Csaba királyfi némán nézte a lányt egy ideig, majd lehajolt és felemelte a földről, felültette a lovára és lassan léptetve visszavitte a földre, a csapat némán kísérte őket. A zöld fűre érve leemelte a lányt a nyeregből és menni készült. A lány látta, hogy a lovasok indulnak vissza az égre, és kétségbeesetten fordult Csaba királyfihoz:
„Ne menj el, most már maradj itt velünk, kérlek!”
Csaba királyfi a lányra nézett és így felelt:
„Nem lehet, nem maradhatok, mert elszakadt a lánc és kidőlt a Világfa.”
„Kérlek, bocsáss meg nekünk, szeretném jóvátenni, amit vétettünk, és rendbe hozni a dolgokat. Nézd, ez az én ajándékom, kérlek fogadd el!”
Azzal összetette a két kezét, lehunyta a szemét és csinált egy ragyogó, szivárványszínű szeretet örvényt. Az örvény kezdetben kicsi volt, de egyre nagyobb lett és amikor a lány kinyitotta a szemét látta, hogy ő áll az örvény közepén és körbe-körbe lovagolnak körülötte a lovasok az örvény mentén, ami egyre nagyobb lett. Ez a szeretet-örvény különösen szépre sikeredett és a lány boldogan mosolygott. Ekkor hirtelen elé hullott a Kettészakadt Lánc, a lány pedig, mint egy álomban, meg sem gondolva, hogy mit tesz, csengő hangon kiáltotta:
„Én a sámán a szeretet erejével összeforrasztom a Kettészakadt Láncot.”
Megragadta a szétszakadt két felet és összekovácsolta a szeretettel, de akkor fekete lovasok vágtattak elő a csillagos ég egy pontjából keresztülszakították a láncot. Jöttek-jöttek a lovasok át a Tejút Hasadékán.
„Vágtáznak a lovasok, vágtáznak a gyilkosok!” – hallotta a lány a kiáltást, de nem tudta, hogy honnan is jött. A lány látta, hogy ennek fele se tréfa és így kiáltott:
„Öregisten, Öreg Bölcs, Turul Anya, Madár Anyám, gyertek, segítsetek meg!”
Egy szempillantás alatt ott termett Öregisten és Turul Anya és odaálltak Csaba királyfi mellé. Mindhárman várakozóan tekintettek a lányra aki felemelte a kezét és megpróbálta befoldozni a szakadást az égen. Rátette a kezét a nyílásra és fennhangon így kiáltott:
„Íme, lezárom a Tejút Hasadékát az ötágú pecséttel!” A lány az égen támadt nyílásra tapasztotta a tenyerét, amely lezárult és nem jött többet egy lovas sem át rajta. Amikor csend lett a lány felemelte a Kettészakadt Lánc két végét és ezt kérdezte:
„Csaba királyfit, Turul Anya, Öregisten, mondjátok meg, hogy megtehetem-e, összeforraszthatom-e a Láncot?

Csaba királyfi, Turul Anya és Öregisten mindhárman igennel válaszoltak, így hát a lány összeillesztette a lánc két végét és a szivárványszínű kozmikus szeretettel összeforrasztotta. Mikor elkészült, a lánc eltűnt, a lány pedig a három csendesen álló alak felé fordult, feléjük nyújtotta a két tenyerét és így szólt:
„Kérem hát a Magyarság Kincsét, hogy szétoszthassam, mert újjákovácsolódott a régi szövetség, megint ép a lánc.”
Ekkor lehullott egy fényes mag az égből és egy fehér Világfa nőtt ki belőle, fehér törzsű, virágzó fa. Csaba királyfi pedig mosolyogva, zengő hangon kiáltotta:
„Bármikor hívhattok most már, bárki magyar szólíthat és akkor eljövök és megsegítem.”
„Csaba királyfi, mutasd meg nekem, hol van hát a Magyarság Kincse, nem magamnak kérem, hanem mindenkinek, kérlek add a kezembe, hogy szétoszthassam.”
Hirtelen egy vakító villám csapott le, és a lány látta, hogy egy kristálygömb lebeg a tenyere fölött. A gömb forgott és fényesen világított, aztán kettévált és a két rész távolodni kezdett egymástól és csak egy lánc kapcsolja őket össze. A lány nem értett ebből semmit, pedig többször is lejátszódott ez a jelenet, mintha a gömb szeretett volna neki valamit mondani, amit ő képtelen volt meghallani. „Hátha a felső világban tudják, hogy mit akar ez jelenteni!” – gondolta a lány, azzal belépett a Világfába és felsétált a szokott módon „egyenes derékkal” a Világfán a felső világba. A Világfa tetejére érve nem a felhős kék eget látta, hanem a csillagos fekete eget és egy szózatot hallott:
„Csillagemberek, csillagot viselnek, csillagokba térnek.”
A csillagos égre érve körülnézett és látta, hogy a Tejúton áll megint. Nem messze tőle pedig ott volt Nimród, vagyis az Orion. A lány állt és ahogy jobban megnézte az Oriont látta, hogy a három csillag szokatlanul fényesen ragyog az övén. Amint az egyiket megérintette, az a kezébe röppent. Csillaggal a kezében visszasétált a Világfán a földre. Csaba királyfi, Turul Anya és Öregisten már nem voltak ott a Világfa tövében, így hát ő is hazafelé indult.
Amikor hazaért jobban megvizsgálta a csillagot. A csillag gyönyörű volt, szivárványszínű fémből készült, a közepén egy körlappal és a szélén egyenletesen elosztva hét ág. Ahogy nézegette a csillagot, arra gondolt, hogy hogyan fogja vajon ezt szétosztani, mivel csak egy van belőle.
Este amikor felnézett az égre elsőként az Orionra esett a pillantása és ekkor értette meg:
„Mindent elvehetnek tőlünk, kigúnyolhatják és nevetségessé tehetik a nemzeti jelképeinket, elvehetik a Turul szobrainkat, szétdarabolhatják az országunkat, de ember legyen a talpán, aki az Oriont is elveszi tőlünk! Az Orion a mienk marad!” Kinyújtotta a kezét az Orion felé, és ekkor záporozni kezdett rá a csillagfény és az isteni erő elborította.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Lily Water