Koncentrációs gyakorlatok: Bevezető gyakorlatok

Úgy gondoltam írok le egy-két koncentrációs gyakorlatot, mert ezek hasznosak lehetnek pl. meditációhoz, asztrális utazáshoz, auralátáshoz…. Elsőnek olyan koncentrációs gyakorlatokat írok le amik a levegő vételhez kapcsolódnak.
Első gyakorlat
Leterítünk egy takarót a földre, és kényelmesen leülünk keresztbe vetett lábakkal, törökülésben.
Ha inkább feszültek, izgatottak vagyunk – egymásra téve ölünkbe helyezzük kezünket, és hagyjuk, hogy testünk lazán, szinte saját súlyától fölébe görnyedjen, fejünk is lehajoljon. Ez a testtartás lazító hatású.
Ha ernyedtek, fáradtak vagyunk – egyenesítsük ki hátunkat, és derekunkat, fejünket is egyenesen tartva két kezünket támasszuk a térdünkre. Ez a testtartás frissítő hatású.
Hunyjuk be a szemünket és mélyen, egyenletesen, ritmusosan lélegezzünk. Lélegzésünk egy idő után lassúbbá válik.
Ekkor koncentráljunk kizárólag orrnyílásainkra, és csak arra figyeljünk, ahogy rajtuk keresztül ki-be áramlik a levegő. 8-10 légzésünkre figyeljünk ilyen módon.
Második gyakorlat
Ugyanilyen tartásban most arra figyeljünk, hogy kapcsolódnak be többi testrészeink a légzésbe: hogyan áramlik a levegő garatunknál, hogyan húzódik össze és tágul a mellkasunk, emelkedik és süllyed a rekeszizmunk, ritmikusan hullámzik a hasunk. Ha ezt jól érezzük, próbáljuk meg testünknek e hullámzó mozgását képszerűen is fel idézni, képzeletünkben együtt látni a légzés folyamatával. 8-10 lélegzetvételen keresztül, most erre a képre koncentrálunk.
Harmadik gyakorlat
Ha az első két gyakorlat már jól megy, akkor ugyanabban a testtartásban arra koncentrálunk, hogy mint mindennek a világon, a lélegzetvételnek is van kezdete, folyamata, és vége.
Koncentrációnk tárgya tehát:
– A belégzés kezdete – folyamata – vége.
– A kilégzés kezdete – folyamata – vége.
Most csak erre figyeljünk, megint 8-10 alkalommal.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
doksi.hu