Energiavámpírok fajtái és ellenük hatásos kristályok

Bizonyára sokan vannak azok, akik már hallottak az energiavámpírokról, vagyis olyan emberekről, akik folyamatosan a negativitást árasztják magukból, emiatt pedig a körülöttük lévők úgy érzik, teljesen lefárasztották őket. Energiavámpír bárki lehet, egy távoli családtag, a szomszédunk, vagy akár a munkatársunk. Van, aki nem is tudja magáról, hogy energiavámpír.
Sokan nem tudják, hogy mik a “tünetek”, de ez lehet bármilyen rossz érzés egy emberrel való találkozáskor, vagy elgyengülés hirtelen miközben beszélünk valakivel, vagy hetek óta állandóan ideges, fáradt, kedvetlen, lehangolt vagy, de nem tudod miért.
Különböző találkozások mennyire más hatással vannak rád, van, akitől annyi energiát kapsz, hogy a beszélgetés után úgy érzed, egy hegyet is meg tudnál mozgatni, míg a másik ember, hiába kedveled, lefáraszt, mintha észrevétlenül elszívta volna minden életerődet.
Védekezési módok energiavámpírral való találkozáskor:
1. Észleld a jeleket
Azonosítsd a környezetedben azokat, akik lecsapolják az energiáidat, és próbáld a minimálisra csökkenteni vagy megszüntetni a velük való érintkezést. Számtalan módja van annak, hogy egy, a lelkünket gyilkoló beszélgetést vagy találkozást udvarias módon megszakítsunk.
2. Húzz éles határokat!
Fontos, hogy megtanuld kijelölni személyes határaidat. Tudj nemet mondani!
3. Vond magad körbe energiaburokkal!
Használj tiszta hegyikristályt, legyen a kezed ügyében mindig, ha nincs rá lehetőség, hogy elmenekülj a szituációból, képzeletben borítsd be magad egy fehér fényű, átlátszó energiagömbbel, a hegyikristályod segítségével.
4. Lépj hátra egyet!
Ha sikerül a szituációt objektív módon elemezni, rájöhetsz, milyen típusú energiavámpírral találkoztál, és miért pont vele. A világban semmi nem történik véletlenül. Mindenki azt az energiát vonzza magához, amellyel még dolga van, és amelyik tulajdonságán változtatnia kell.
Energiavámpír fajtái
Az alábbiakban hét olyan embertípust mutatok, amelyeket jobb kerülni, ha nem akarjunk, hogy felemésszék energiáinkat.
Az irányítás vámpírja
Megszállottan igyekszik átvenni feletted a kontrollt, meg akarja mondani, hogyan kellene létezned és érezned. Mindenről van véleménye. Az érzelmeidnek szerinte sosincs alapja, mert nem férsz bele a saját kis szabályaiba. Sokszor azzal kezdi a mondandóját, hogy “tudod, mi kell neked?” és aztán persze meg is mondja, nehogy eltévedj. Úgy érezheted magad tőle, mint akin buldózerrel átmentek kétszer.
Így védd magad ellene: A titok az, hogy soha ne akard átvenni az irányítást. Legyél asszertív, de ne akard megmondani neki, mit csináljon. Mondhatod azt, hogy “köszönöm a tanácsot, de ezt egyedül szeretném megoldani.” Legyél magabiztos vele szemben, ne hagyd, hogy áldozatszerepbe kényszerítsen.
A nárcisztikus vámpír
A mottója az, hogy “én vagyok az első”. Minden róla szól. Úgy érzi, ő a legfontosabb a világon, imádja a figyelmet, áhítja mások csodálatát. Azért is veszélyes, mert nincs benne empátia, és nem igazán képes a feltétel nélküli szeretetre. Ha nem úgy csinálsz mindent, ahogy ő akarja, akkor büntetni kezd érte.
Így védd magad ellene: Az elvárásaid legyenek reálisak. Ez az ember érzelmileg korlátozott. Inkább ne ess szerelembe vele, és ne várd el tőle, hogy önzetlen barátod legyen. Soha ne hagyd, hogy az önértékelésed tőle függjön, és ne bízd rá a legmélyebb érzéseidet. Ha elkerülhetetlen a kapcsolat vele, akkor úgy tudsz jól együttműködni, ha mindig kidomborítod, milyen haszna származik abból, amit közösen kell megoldanotok.
A tehetetlenség vámpírja
E típus folyamatosan azt sugározza környezete felé, hogy soha semmi nem sikerülhet nekik. Számára minden vállalkozás eleve kudarcos, semmibe sem érdemes belefogni, mert az halálra van ítélve. Minden erejével arról szeretne meggyőzni másokat, hogy terveik a valóságtól elrugaszkodottak. Könnyen fel lehet ismerni, hisz életében soha semmit nem ért el, legyen az magánéleti, vagy szakmai megvalósítás.
A folyamatosan beszélő vámpír
Az ember, akit nem érdekelnek az érzéseid. Csak saját magával törődik. Ha beszédbe elegyedsz vele, akkor hiába várod, hogy szót kapj, nem hagy válaszolni. Az is előfordulhat, hogy olyan közel lép hozzád, miközben beszél, hogy szinte az arcodba lélegzik, ha hátralépsz, akkor még közelebb jön.
Így védd magad ellene: Tudnod kell, hogy nem hatnak az ilyen emberre a nonverbális kommunikációs eszközök. Közbe kell vágnod, félbe kell szakítanod, ha azt szeretnéd, hogy meghallgasson. Pár percig hallgasd, aztán udvariasan mondd neki, hogy “nem akarlak félbeszakítani, de a többiekkel is beszélnem kell, vagy oda kell érnem a fodrászhoz, vagy ki kell mennem a mosdóba…” Sokkal barátságosabb ez a taktika, mintha azt mondanád, hogy “maradj már csöndben, az őrületbe kergetsz!” Ha egy családtagod ilyenfajta energiavámpír, akkor őszintén mondd meg, hogy szeretnél te is megszólalni.
A hiba és a kritika vámpírja
Számára az a legnagyobb boldogság, ha valakit hibázni lát, és ezt az illető orra alá is dörgölheti. Találkozhatunk vele bárhol, és arról ismerszik meg, hogy boldogság önti el, ha olyan embereken csámcsoghat, akik valamilyen hibát követtek el. Célja, hogy porig rombolja az önbecsülést, és más vámpírokhoz hasonlóan, követőket próbál megnyerni magának az áldozata közül. Jellemző rájuk, hogy semmit nem szeretnének kezdeni az életükkel, hisz olyan nagy bennük a félelem a hibázástól, hogy kizárólag olyan dolgokba vágnak bele, amelyek nagyon alacsony kockázattal járnak. Gyakran ők maguk alakítanak ki olyan környezetet, hogy az áldozatokat hibára késztessék. A belső bizonytalansága olyan nagy, hogy muszáj minden nap egy áldozatot találnia, akire kivetítheti a lelkében zajló sötét folyamatokat. Senkinek sem segít, inkább megvárja, míg elbuknak a körülötte élők, és kritizál a végtelenségig.
Így védd magad ellene: Soha, de soha ne vedd magadra, amit mond. Biztos lehetsz benne, hogy nem a jó szándék vezérli, amikor kritizálja a munkád vagy éppen téged, egyszerűen csak élvezi, hogy leteremthet. Ha megint neked esne és a hibáidon köszörülné a nyelvét, csak annyi a dolgot, hogy mosolyogj, nézz szépen, és engedd el a füled mellett a monológját. Gondolj másra közben, járj lélekben máshol – ne hagyd, hogy lehúzzon!
Az irigység vámpírja
Úgysem fog sikerülni – ez a jelszava az irigy energiavámpírnak, aki nem akar bízni abban, hogy más is sikeres lehet. Csak arról képes beszélni, miért fogsz elbukni, miért nem lesz esélyed, és szerinte inkább bele se kellene vágnod a terveid megvalósításába. Próbálja elhitetni veled, hogy tehetségtelen vagy és túl kevés ahhoz, amit véghez akarsz vinni. Fondorlatosan csinálja, hiszen úgy tesz, mintha óvni akarna a kudarctól, pedig a magyarázat ennél jóval egyszerűbb: nem akarja, hogy sikereket érj el, mert akkor talán túlnősz rajta. Irigy és féltékeny, és az a leghőbb vágya, hogy senkinek se legyen boldog és kiegyensúlyozott élete.
Azokra vadásznak az irigység vámpírjai, akik már elértek valamit. Hangsúlyozzák, hogy tisztességtelen módon érték el céljaikat, szerencséjük volt, ami nem fog sokáig tartani. Semmi jót nem képesek elérni az életben, mivel negatív felfogásukból semmi jó nem származik. Minél piszkosabban gondolkodnak, annál jobban beszennyezik saját életüket, azt kapják, amit adnak. Mivel irigyek és féltékenyek, állandó boldogtalanság a részük, ezért minél több embert a maguk szintjén szeretnének tudni.
Így védekezz ellene: Ha meg tudod oldani, akkor igyekezz minél később tudatni vele a terveidet vagy azt, ha valami jó dolog történt az életedben. Húzd, halaszd a találkozást, és igen, titkolózz is, mert hidd el, egy perc alatt elkedvtelenít. Ne hagyd, hogy fogást találjon rajtad; iktasd ki őt az életedből!

Konfliktusvámpír
Ez esetben kifinomult vámpírral van dolgunk. Szándékosan konfliktusokat provokál emberek, embercsoportok között az oszd meg és uralkodj elv alapján. Egyes esetekben, amikor sikerült konfliktust kiprovokálni, a békítő szerepet veszi fel, holott eredeti célja az, hogy addig konzerválja a konfliktusos állapotot, amíg csak lehet.
A drámakirálynő vámpír
A legkisebb dologból is képes hatalmas drámát csinálni. Egy sima náthába bele akar halni, ha eltörik egy pohár, akkor világvége van. Mindenben meglátja a rosszat, minden apró problémától összerogy, és minden megoldandó feladattól pánikba esik.
Így védd magad ellene: A drámakirálynő nem képes energiát elszívni tőled, ha nyugodt maradsz. Vegyél pár mély levegőt, az segít, hogy ne rántson bele a hisztériájába. Ha pedig megteheted, akkor kerüld el mind az öt fajta energiavámpírt, és inkább olyan emberekkel vedd körül magad, akik feltöltenek. Az életed minősége múlhat rajta.
Az arrogancia vámpírja
A mindentudók típusa. A lehető legkisebb erőfeszítést hajlandók csak megtenni a mindennapi életben való érvényesüléshez, ennek ellenére a legjobbnak érzik magukat, és jó érzéssel tölti el őket, ha a körülöttük élő emberek szomorúak, vagy kellemetlen helyzetbe kerülnek. Fenntartják, hogy mindenre van válaszuk, és a helyes vélemény csakis az ő birtokukban van. Onnan ismerszik meg, hogy elrejti a gyengeségeit és a tehetetlenségét.
Az áldozattá válás és a panaszkodás vámpírja
Ez a típus azt hiszi, az egész világ ellene dolgozik. Folyamatosan panaszkodik mindenre és mindenkire. Folyamatosan magára irányítja a figyelmet, és áldozatként tünteti fel magát. Azt mutatja, hogy szüksége van valakire, aki megvédi, megmenti, pedig valójában nem így van, hiszen attól lesz boldog, ha élete végéig az áldozat szerepében tetszeleghet, hisz egész életében áldozatként szeretne élni. Őt mindenki megveti, kihasználja, őt senki sem szereti, ő nem jó semmire – ezek a leggyakoribb gondolatai. Mindig mást hibáztat, soha nem vállalja a felelősséget semmiért, és téves bűntudatot ébreszt a körülötte élőkben. Élethelyzetükért a társadalmat, kollégáikat, családtagjaikat hibáztatják, és folyamatosan bizonyítékokat gyűjtenek arra, hogy ők áldozatok. Egy kis figyelmet, boldog pillanatot koldulnak, ám azzal nem élnek, csupán az energiát szívják. Ezek a barátságos vámpírok nagyon veszélyesek mivel az emberekben lévő jóra vadásznak.
Így védd magad ellene: Állíts fel határokat. Ha kell, mondd meg neki kedvesen, hogy szeretnél neki segíteni megoldani a problémát, de nem akarod hallgatni órákig a panaszait. A testbeszéd, mint a keresztbe font karok vagy a szemkontaktus megszüntetése is segíthet.
Vagy mondd ezt: „Biztosan nagyon nehéz lehet neked.” Aztán finoman tudasd vele, hogy neked más dolgod van, és hagyd ott. Ha azt látja, hogy nem vagy vevő a sirámaira és nem kezded azonnal sajnálni, másik áldozatot keres magának.
Védelmi kristályok és energiavámpírok ellen használható kristályok:
Védelem ártó tekintet ellen: borostyán, karneol, korall, ónix, smaragd
Védelem démonok ellen: jáspis, peridot, labradorit
Védelem ellenségekkel szemben: gyémánt, muszkovit
Védelem fekete mágia ellen: ónix, sörl, türkiz, antofillit
Védelem hamis barátok ellen: obszidián, topáz, cirkon
Védelem irígység ellen: aranytopáz, korall
Védelem manipulációk ellen: halit, muszkovit
Védelem negatív energia ellen: hegyikristály, rózsakvarc, sörl, türkiz
Negativitás szétoszlatása: kunzit, lepidolit, kalcedon, ónix, napkő
Negativitás visszaverése: turmalinos kvarc
Negatív gondolatok: turmalin kvarc, peridot
Negatív gondolatok, érzések: peridot, turmalin kvarc
Negatív rezgések ellen véd: korall, hegyikristály, ónix, rózsakvarc, türkiz
Pozitív energiánk irányítása, megtartása: hegyikristály,
Entitások: szelenit, klorit, sattukit, petalit
Energiavámpír személyektől való védelem: Tigrisszem, tigrisvas, hegyikristály
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
amazingcrystal.co.uk
nlc.hu