Uruguay elnökének csodálatos beszéde
José Mujica elnök beszél a piacgazdaságról, fogyasztói társadalomról, túlhajszolt életről, szembeállítva azokat az emberi élet igazi céljával, a boldogsággal. Nem vizet prédikál és bort iszik. Nem költözött be az elnöki palotába, szerényen él, fizetésének 90%-át jótékonysági célokra fordítja. Követendő példa minden politikus számára!
José Mujica egyben a Világ legszegényebb elnöke is.
Nemrégiben több felmérés is a 77 éves José Mujicát, Uruguay 2010-ben beiktatott elnökét kiáltotta ki a világ legszegényebb államelnökének. Mujica elnök, aki jelenleg is zöldség és virág termesztéséből teremti elő napi betevőjét, nem ért egyet a jelzővel.
Nem vagyok szegény – mutatott rá „el Pepe” Mujica. “Szegény az, akinek semmije sincsen, vagy túl sokat akar. Én nem szegénységben élek, hanem képes vagyok bizonyos dolgokért egyes dolgokról lemondani, és nincsenek nagy igényeim” – pontosított az uruguayi államfő.
José Mujica egyike volt az uruguayi diktatúra által fogva tartott politikai túszoknak, mivel aktívan részt vett a baloldali Tupamaro gerillaszervezet fegyveres akcióiban. Az egyszerű életviteléről híres, és a fogyasztói társadalmat mélyen elítélő jelenlegi elnök összesen 15 évet volt börtönben embertelen körülmények között politikai fogolyként. Életfilozófiáját nagyban befolyásolták a rács mögött töltött évek.
„A börtönben rájöttem, hogy rengeteg fölösleges problémát gyártottam saját magamnak. Szabadnak lenni annyit jelent, hogy az ember a lehető legtöbb időt azzal tölti, amivel igazán szeret foglalkozni. Persze ehhez rengeteg időre van szükség. Ha sokat fogyasztanék, és nagy igényeim lennének, az egész életemet arra pazarolnám, hogy pénzt gyártsak az igényeim kielégítésére, így pedig nem lenne időm szabadon élni” – foglalta össze Mujica.Megválasztása után „Pepe” nem költözött be az elnöki palotába – viszont felajánlotta az üresen álló épületet a montevideói fedélnélkülieknek, arra az esetre, ha ítéletidő esetén betelnének a város hajléktalanszállói.
Mujica mind a mai napig vidéki házában él, a szintén ex-Tupamaro feleségével, Lucía Topolanskyval. Farmja, három traktora és egy régi Volkswagenjének piaci értékét 44 millió forintban állapította meg az uruguayi adóhivatal.Ezen felül az elnök fizetésének – mintegy 2,6 millió forint – 90 százalékát civil szervezeteknek adományozza. Elnöki terminusa végén az exállamfőknek járó tiszteletdíjból iskolát kíván építtetni.
„Nincs szükségem a fizetésemre – így is bőven megtermelem, amire igény tartok” – zárta le a kérdést az abortusz és a marihuána legalizálása miatt sokat kritizált elnök, José „el Pepe” Mujica.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
latimoport