Csillagászat/ŰrkutatásVilág

Új képek érkeztek a Plútóról és holdjáról

Új képek érkeztek a Plútóról és holdjáról
Óriási meglepetést okoztak a csillagászoknak azok az újabb közeli felvételek, amiket szerda este adott közre a NASA a New Horizons űrszondáról. A képeken körülbelül 3500 méter magas hegyek tornyosulnak, csúcsaikat jég borítja. A hegyek valószínűleg a Plútó jeges-vizes alapjából alakultak ki.
Ezek a hegyek nem lehetnek többek 100 millió évesnél, ami nagyon fiatalnak számít, tekintve, hogy a naprendszer 4,56 milliárd éves – írja a NASA honlapja. A hegyek valószínűleg még mindig formálódnak. Abból következtetnek a hegységek fiatal korára, hogy felszínükön nem látszanak kráterek. „Ez az egyik legfiatalabb felszín, amit a naprendszerben valaha láttunk” – mondják a képeket vizsgáló geofizikusok.
A közeli kép a Plútó felszínének kevesebb mint egy százalékát mutatja. A New Horizons másfél órával azelőtt készítette a hegyekről a képet, hogy a Plútót legjobban megközelítette volna, 770 ezer kilométer távolságból. A New Horizons kilenc és fél évig utazott, hogy megfelelő közelségbe kerülhessen a Plútóhoz.
 
Charon
A másik szerda este közzétett fotón a Plútó legnagyobb holdja, a Charon látható az eddigi legnagyobb felbontásban, 466 ezer kilométeres távolságból fotózva.
A kutatók meglepődtek azon, hogy alig vannak kráterek a Charon felületén. Ez azt jelenti, hogy a viszonylag fiatal felszínét bizonyos geológiai mozgások folyton megújítják.
A fenti kép még az eredetinek a tömörített változata, mert ahhoz, hogy hamar eljuttassák a szondáról a Földre, tömöríteni kellett. Az eredeti felbontású kép megérkezésére még várni kell egy kis időt.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
 
 
Fotó: NASA-JHUAPL-SwRI
forrás: index.hu

Related posts

Eltűnt egy csillag – talán fekete lyuk maradt a helyén?

Sandal

Csodálatos világító felhőket kaptak lencsevégre Németország és Hollandia felett

Sandal

Mennyi idő után bomlik le az eldobott hulladék?

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .