Tudatos légzési gyakorlatok: Húsz összekapcsolt légzés

A levegő megtisztítása a tudatos légzés – azaz tudatosan beszívjuk az életerőt vagy pránát. Amikor a levegőről beszélek, akkor abba a prána is beletartozik.
Ezeket a gyakorlatokat lehet végezni napközben is, akármikor, ha szükségét érezzük.
Azonban ajánlott, hogy az első héten csak napi egyszer gyakoroljon.
Azonban ajánlott, hogy az első héten csak napi egyszer gyakoroljon.
1. Vegyen négy rövid lélegzetet.
2. Majd vegyen egy hosszú lélegzetet.
3. A levegőt az orrán át vegye és ott is engedje ki.
4. Végezzen el négy sorozatot az öt légzésből, azaz a négyszer négy rövid levegővételt szünet nélkül kövessen egy hosszú, így jön ki az összesen húsz légzés.
A belégzés olvadjon össze a kilégzéssel úgy, hogy a lélegzetek szünet nélkül kapcsolódjanak össze. Egy összekapcsolt ki- és belégzés egyenlő egy lélegzetvétellel. Ily módon kell összekapcsolni mind a húsz légzést, így szünet nélkül kell húsz összekapcsolt levegővételre szert tennünk.
Tudatosan relaxáló módban kell beszívni a levegőt, amit teljesen ki kell engedni, miközben a ki-és belégzés ugyanolyan hosszúságú legyen. A rövid lélegzettel a ki-és belégzés összekapcsolódásának és egybeolvadásának szakadatlan körét hangsúlyozzuk. A hosszú légzéssel töltsük fel a légzőszerveinket annyira, amennyire még kényelmes.
Olyan sebességgel lélegezzen, ami természetesnek hat az ön számára. Fontos, hogy a lélegzés inkább szabad, természetes és ritmikus legyen, mint erőltetett vagy irányított. Ezáltal nyílik lehetőségünk arra, hogy a levegővel együtt a pránát is magunkba szívjuk.
Mivel a legtöbben rossz légzési szokásokat fejlesztettek ki, ezért valószínűleg olyan fizikai érzéseket fognak tapasztalni, mint a feledékenység vagy fülcsengés. Ha naponta végzi a gyakorlatot, észre fogja venni, hogy ezek változhatnak, és kevésbé lesznek zavarók, a gyógyulást fogják elősegíteni. Ez azt jelzi, hogy tudatosan tanulja a lélegzetvételt, és a testében közvetlenül fogja érezni előnyeit.
A napi gyakorlás által többet fog megtudni a lélegzésről, mint amit egész életében tanult róla. Ha fel akarja gyorsítani a folyamatot, lépjen kapcsolatba egy újjászülető szakemberrel, és beszéljenek meg egy egy-két órás vezetett képzést.
Váltakozó orral történő légzés
Szívja be a levegőt a bal orrlyukán, a jobbon pedig engedje ki. Majd a belégzés történjen a jobb orrlyukon keresztül, a kilégzés pedig a balon. Ismételje meg három-kilenc alkalommal. Addig végezze, amíg még kényelmes. Bent is tarthatja a levegőt, de a húsz összekapcsolt légzéshez hasonlóan össze is kapcsolhatja a ki- és belégzést.
Használható hozzá az Om Namaha Shivai mantra is.
Ez a feladat kitisztítja a nadikat, az orr belső szerveit, melyek életenergiát küldenek a test összes többi organizmusa számára.
Három hónapig végezze a gyakorlatot napi három-kilenc alkalommal annak érdekében, hogy az orrlyukak belső szerveinek (nadiknak) megtisztulását megtapasztalhassa.
Bob Frissell
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!