Teremtő képzelet: Gyógyítás – Mások gyógyítása

Mások gyógyítására ugyanazok az elvek vonatkoznak, mint saját magunk gyógyítására. Az a gyógyító tudatállapot, amit az előzőekben felvázoltam, éppen olyan erőteljes mások gyógyítása során, mint az öngyógyításban (néha még erőteljesebb). Ez az univerzális lélek egységes természete miatt van így. Tudatunknak van egy olyan része, amely közvetlenül kapcsolódik bármely más egyén tudatának ugyanezen részéhez. Mivel ugyanez a rész kapcsol minket össze az isteni mindenhatósággal és mindentudással, mindannyiunknak hihetetlen gyógyító erőnk van, mellyel akaratunk szerint rendelkezhetünk. Éppúgy, ahogy az önmagunkról kialakított eszméink meghatározzák egészségünket vagy előidézhetik unnak hiányát, másokról kialakított nézeteink is elősegíthetik az egészséges vagy nem egészséges mivoltukat. Ha például egy barátnőnk helegNége mögött valamilyen eszméje húzódik, és mi is elhisszük vagy megerősítjük betegségének ezt a mögöttes okát, ezzel tulajdonképpen rossz egészségi állapotát támogatjuk, bármennyire is kívánjuk közben jobbulását. Másfelől, ha következetesen hiszünk egészségében és javulásában, akkor támogatjuk igazán gyógyulásának folyamatát. Még csak nem is szükséges tudnia erről; sőt gyakran jobb is, ha nincs tudatában, hogy mit teszünk érte. Meglepő dolog, de sok esetben egyszerűen az, hogy megváltoztatjuk egy másik emberről alkotott nézeteinket és tudatosan ápoljuk magunkban egészségének és jóllétének képét, melyet kivetítünk felé, azonnal meggyógyíthatja vagy meggyorsíthatja és megkönnyítheti gyógyulását. Én magam nagyon tudományos és racionális környezetben nőttem fel, és ilyen oktatásban részesültem, így más emberek távolból való gyógyításának lehetősége volt számomra az egyik legnehezebben érthető és elfogadható dolog. Ám azóta túlontúl gyakran láttam és tapasztaltam ezt ahhoz, hogy kételkedjem benne. Saját tapasztalatom azt mutatta, hogy legjobban úgy működik a gyógyítás, ha saját magamat egy tiszta csatornaként látom, amelyen átáramlik a gyógyító energia, az univerzum spirituális energiája, és rajtam keresztüleljut ahhoz a személyhez, akinek szüksége van rá. Úgy gondolok erre, hogy saját magasabb énem a másik ember magasabb énjének küld energiát, s így támogatja őt bármiben, amit az illetőnek saját gyógyulásáért tennie kell. Ugyanakkor igaz valóját képzelem magam elé… egy isteni lényt, Isten gyönyörű és tökéletes kifejeződését… aki természeténél fogva egészséges és boldog. A harmadik részben azokat a gyógyító eljárásokat mutatom be, amelyek legjobban beváltak számomra. Szeretnélek arra ösztönözni, hogy próbáld ki őket, és fedezd fel köztük saját módszeredet.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Shakti Gawain: Teremtő képzelet