Te is kerülhetsz hasonló helyzetbe

Belegondoltatok már abba, hogy miért tekintetek a hajléktalanokra szánalommal? Miért rohantok tovább? Miért nem álltok meg? Miért nem adtok nekik aprót vagy bármi mást?
A legtöbb embernek előítéletekkel terhelt a válasza: koldus, koldus maffia, vagy biztos cigire kell neki vagy piára, dolgozzon meg érte.
Pedig legtöbbjüknek ugyanolyan élete volt, akárcsak nektek, csak épp keserűséggel teli. Elvesztette az állását, nem tudta fizetni a számláit, nem tudta fizetni a hitelét, kilakoltatták, kidobták esetleg a szülei (sajnos ilyen is van).
Számtalan történettel lehet találkozni a közösségi oldalakon vagy emailekben is. De az emberek többsége csak odaírja, hogy „szegény, jaj de sajnálom”, vagy elolvassa és tovább „lapoz”, tovább megy. Akárcsak az életben…
Miért?
A felületesség „mintaképe” lett az ember. (Tisztelet a kivételnek, a nagyon kevés kivételnek….)
Az emberek és a társadalom önmagát csapja be.
Pedig ezek az emberek se különböznek tőletek. Sőt… csodálni lehet őket, ahogy viselik az élet nehézségeit. Nem küzdenek, harcolnak, nem lázadnak, hanem csak élik az életüket… ahogy épp tudják. Próbálnak enni, inni, fedelet keresni a fejük fölé, esetleg gondoskodni a még megmaradt állataikról magukra hagyottan.
Sose tudhatjátok mikor kerültök hasonló helyzetbe. Akár holnap, akár egy év múlva, akár öreg korotokra. Lényegtelen mennyi időt töltöttetek az iskolapadban, vagy milyen végzettségetek van. Akikre azt hiszed jelenleg, hogy számíthatsz (esetleg barátok,ismerősök), ott lennének akkor is, mikor elvennék a fejed fölül a lakást, vagy mikor már az utcán próbálsz életben maradni?
Kire számíthatnál egy ilyen helyzetben – főleg ha már nincs közvetlen családtagod, aki segíthetne?
Te is az emberekre lennél utalva…
Mikor felszáll egy hajléktalan a villamosra (4-es 6-os) és próbál kérni, mindenki csak rázza a fejét, hogy nem, nem, nem… Aztán ha valaki ad neki már 200 Ft-ot, akkor az utasok egyrésze meglepődve, a másik része meg úgy néz ránk, mintha valami főbenjáró bűnt követnénk el. Az otthontalan pedig hálával telve indul tovább a villamos vége felé, majd azzal a 200 Ft-al is száll le. /Megjegyzem ez megtörtént eset volt velünk./
Reggeli csúcsforgalomban akár 350 ember is utazik a villamoson. Ha mindenki nem többet, csak 5 Ft-ot adna, akkor mire a villamos végébe ér, örömmel szállna le 1750 Ft-al, vagy még többel.
Abból tudna magának venni egy zsömlét, vizet, tisztálkodószert, tiszta ruhát… bármit, amivel átvészelhet még egy hetet.
Máskor ha elmentek egy hajléktalan mellett az utcán, jusson eszetekbe, hogy fordítva is lehetne. Lássátok bennük saját magatokat.
Mindenki képes lenne feltétel nélkül szeretetet adni – akár egy mosolyt. Mindenki képes lenne segíteni a másikon, ha nem önös érdekeit nézné, és nem ítélkezne. Nem kéne egy kézlegyintéssel elintézni, hogy magának köszönheti – mivel nem biztos, hogy tehet róla.
Én még ezek után is hiszek a Szeretetben, az emberi jóságban és a segítőkészségben. Hiszek a feltétel nélküli szeretetben. Hiszem, hogy egyszer mindenkinek alapvető joga lesz az élethez. Hiszem, hogy egyszer eljutunk a feltétel nélküli alapjövedelemhez, amivel mindenki biztonságot teremthet magának és családjának.
És hiszek abban, hogy egy nap mindenki békében élhet egymás mellett…
Pedig ezek az emberek se különböznek tőletek. Sőt… csodálni lehet őket, ahogy viselik az élet nehézségeit. Nem küzdenek, harcolnak, nem lázadnak, hanem csak élik az életüket… ahogy épp tudják. Próbálnak enni, inni, fedelet keresni a fejük fölé, esetleg gondoskodni a még megmaradt állataikról magukra hagyottan.
Sose tudhatjátok mikor kerültök hasonló helyzetbe. Akár holnap, akár egy év múlva, akár öreg korotokra. Lényegtelen mennyi időt töltöttetek az iskolapadban, vagy milyen végzettségetek van. Akikre azt hiszed jelenleg, hogy számíthatsz (esetleg barátok,ismerősök), ott lennének akkor is, mikor elvennék a fejed fölül a lakást, vagy mikor már az utcán próbálsz életben maradni?
Kire számíthatnál egy ilyen helyzetben – főleg ha már nincs közvetlen családtagod, aki segíthetne?
Te is az emberekre lennél utalva…
Mikor felszáll egy hajléktalan a villamosra (4-es 6-os) és próbál kérni, mindenki csak rázza a fejét, hogy nem, nem, nem… Aztán ha valaki ad neki már 200 Ft-ot, akkor az utasok egyrésze meglepődve, a másik része meg úgy néz ránk, mintha valami főbenjáró bűnt követnénk el. Az otthontalan pedig hálával telve indul tovább a villamos vége felé, majd azzal a 200 Ft-al is száll le. /Megjegyzem ez megtörtént eset volt velünk./
Reggeli csúcsforgalomban akár 350 ember is utazik a villamoson. Ha mindenki nem többet, csak 5 Ft-ot adna, akkor mire a villamos végébe ér, örömmel szállna le 1750 Ft-al, vagy még többel.
Abból tudna magának venni egy zsömlét, vizet, tisztálkodószert, tiszta ruhát… bármit, amivel átvészelhet még egy hetet.
Máskor ha elmentek egy hajléktalan mellett az utcán, jusson eszetekbe, hogy fordítva is lehetne. Lássátok bennük saját magatokat.
Mindenki képes lenne feltétel nélkül szeretetet adni – akár egy mosolyt. Mindenki képes lenne segíteni a másikon, ha nem önös érdekeit nézné, és nem ítélkezne. Nem kéne egy kézlegyintéssel elintézni, hogy magának köszönheti – mivel nem biztos, hogy tehet róla.
Én még ezek után is hiszek a Szeretetben, az emberi jóságban és a segítőkészségben. Hiszek a feltétel nélküli szeretetben. Hiszem, hogy egyszer mindenkinek alapvető joga lesz az élethez. Hiszem, hogy egyszer eljutunk a feltétel nélküli alapjövedelemhez, amivel mindenki biztonságot teremthet magának és családjának.
És hiszek abban, hogy egy nap mindenki békében élhet egymás mellett…
Szerző: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Az írást változtatás nélkül, csak szerző illetve forrásmegjelöléssel lehet megosztani!)
(Az írást változtatás nélkül, csak szerző illetve forrásmegjelöléssel lehet megosztani!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!