Plejádiak tanításai: Energia és frekvencia – az elme új játszótere 5.rész
Veletek született jogotok és feladatotok, hogy megtervezzétek és megvalósítsátok az életeteket. A kort, amelyben éltek, sok hősies elme azon nemes és bátor igyekezete jellemzi, hogy lerántsa a leplet egy sor sötét, fenyegető összeesküvésről, mely egy világuralomra törő globális elit zsarnoki szándékait mutatja. A mi perspektívánkból nézve a Földön mindenki részt vesz ebben az óriási tudatjátékban.
Azért vagytok itt a Földön, hogy nagyszerű változást hozzatok létre, hogy ráébredjetek az igazságra, és megtanuljatok bízni a kozmikus elme feltáruló titkaiban. Amikor már nem adjátok hozzá a tömeg gondolatformáihoz az erőtlenségtől való saját félelmeiteket, kétségbeesett gondolataitokat, és elfogadjátok magatokat saját frekvenciátok teremtőjeként, akkor majd élhettek a formálható energia-mező korlátlan lehetőségeivel, s bármit választhattok!
Veletek született jogotok és feladatotok, hogy megtervezzétek és megvalósítsátok az életeteket! Biztonságos világot teremthettek magatoknak, ha figyelmeteket összpontosítjátok, és szeretetteljes gondolatokat küldtök az éterbe, békés egymás melletti létet kívánva a tudat minden megnyilvánulásának. Ha a valóságnak ezt a békés változatát szeretnétek megvalósítani, akkor harmonikus együttműködések, izgalmas, új kalandok, nagyszerű egybeesések és kiváló kapcsolatok várnak rátok. Annak, hogy itt vagytok, célja és értelme van, s a tapasztalás bármelyik választott útja elengedhetetlenül szükséges és fontos a jelenlegi kiteljesedésetekhez.
Végső soron ti vagytok felelősek a saját életetekért, annak gondozásáért és nagyra értékeléséért; mielőtt azonban valóban meg tudnátok tervezni egy jobb valóságot az általatok választott frekvenciákkal, egy kicsit még tanulnotok kell magatokról. Jobban ismerni magatokat – nem mindig könnyű, de akárcsak az integritás esetében, ez is olyan választás, amire hajlandók kell hogy legyetek! Még egyszer: ti vagytok felelősek azért az életért, amit éltek, s ha feladjátok az áldozat szerepét, a gondolatmintáitok szabaddá válnak, az erőtlenség gondolata feloldódik.
Minél többet tudtok meg arról, hogy kik vagytok, és minél inkább hajlandóak vagytok az életeteket a tudat értelmes és szándékos kifejeződésének tekinteni, annál nagyobb eredményre számíthattok. Használjátok kreatív energiátokat a nap hangulatának beállítására! Képzeljétek el, amint szándékotok képeivel átszőtt energiahullámok áramlanak a szívetekből! Az igazság keresésekor hajlandóak kell legyetek új fényben látni, feltárni, kutatni, kérdezni, megtárgyalni, megvitatni, meghallgatni, nézni és tanulmányozni magatokat és az összes többi lényt.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Barbara Marciniak: A fejlődés ösvénye