Otthon gyógyította meg a nyaktól lefelé lebénult kutyáját ez a gazdi
Az orvosok lemondtak a kiskutyáról mikor kiderült, hogy nyaktól lefelé lebénult. Sunshine, az afrikai oroszlánkutya-kölyök még csak fél éves, ám ezalatt a rövidnek tűnő hat hónap alatt több minden történt vele, mint fajtársaival egy élet alatt. A kiskutya ugyanis – tenyésztője, Mija Cypher elmondása szerint – kétszer is megküzdött már az életéért: először mikor néhány héttel a születése után félrediagnosztizálták egy súlyos betegségét.
Másodszor pedig miután új gazdákhoz került, és játék közben súlyosan megsérült. Mikor kiderült, hogy a rossz esés miatt a kutyus nyaktól lefelé teljesen megbénult, az állatorvos közölte Sunshine új gazdáival, hogy a kutya menthetetlen. Hozzátette azt is, hogy kínzás lenne őt életben hagyni. Az altatást javasolta. A gazdik ekkor vették fel a kapcsolatot Sunshine tenyésztőjével, aki lefújta az altatást.
“Pontosan emlékeztem arra, milyen keményen küzdött az életéért már az első alkalommal is. Tudtam, hogy megérdemel egy második esélyt”
– magyarázza a 37 éves nő, aki ezután magához vette a kölyköt, és a nap 24 órájában, a hét minden napján azon munkálkodott, hogy Sunshine újra lábra álljon. A gyógykezelést egy specialistánál kezdték, aki akupunktúrás és lézeres terápiát javasolt. Mija szerint Sunshine ennek köszönhetően kezdte el mozgatni a fejét és a farkát is.
Miután a kutyus állapota javulni kezdett, Mija egy rózsaszín kerekesszéket csináltatott Sunshine-nak, miközben napi rendszerességgel mozgatta át az izmait.
“Mikor visszakerült hozzám, kizárólag az oldalán tudott feküdni. Minden izma elgyengült, csont és bőr volt”
– emlékszik vissza, majd elmondja, a több hónapos, kitartó tornáztatásnak és a terápiáknak köszönhetően, Sunshine lábra állt. Ezt követően kerekesszékkel közlekedett: Mija jutalomfalatokkal vette rá egy-egy lépés megtételére.
“Ma már szerencsére bármiféle segítség nélkül is tökéletesen közlekedik. A történetét azért osztottam meg a nyilvánossággal, hogy bebizonyítsam, még a legsötétebb, legreménytelenebb időszakokban sem szabad feladni a reményt, hiszen nem tudhatod, mit hoz a holnap.”
Mija azt is elárulta, a Sunshine-nal töltött hónapok annyira mély nyomot hagytak benne, hogy a tenyésztés mellett most, a Sunshine-hoz hasonló sorsú kutyák rehabilitációjával szeretne foglalkozni.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
allatisztorik.hu