Egyedül él a fukusimai katasztrófa helyén, hogy gondozza az ott maradt állatokat

Leírhatatlan emberi és anyagi kárt okozott a Fukusimai atomerőmű-baleset, de az elhagyott állatokról kevés szó esik a témában. Egyetlen személy nem feledkezett meg róluk, az 55 éves Naoto Matsamura. Az egykori építő munkás gondozza 2011 óta a négylábú túlélőket.
Japánban csak úgy ismerik, hogy a fukusimai állatok őre. A baleset helyszínétől 12,5 mérföldes körzetben csak ő él, ugyanis ezt kormányrendelet tiltja, ami viszont őt nem érdekli. Tisztában van a sugárzás veszélyeivel, de mint mondta, nem hajlandó aggódni miatta.
„Közölték velem, hogy 30-40 év múlva lehet következménye, hogy itt élek, de akkor már úgyis halott leszek” – nyilatkozott.
Matsamura a katasztrófa után elhagyta a területet, majd később saját állataiért tért vissza. Ekkor döbbent rá, hogy mennyi állatot hagytak maguk után az emberek. Főként adományok segítségével tudja etetni a jószágokat.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
sokszinuvidek.hu