Drunvalo Melchizedek: A spirituális képességek elsajátítása
A legtöbb spirituális hagyományban a spirituális képességeknek nem tulajdonítanak nagy fontosságot, de ha valaki át akar jutni a másik oldalra, akkor számításba kell vennie az emberi tudatosság ezen területét is.
A Nakkal Misztériumiskolában töltött idő alatt az angyalok vezetésével több különféle szintű spirituális képességet sajátítottam el. Tudatában kell lennünk azonban annak, hogy az elme erejét, a pszichés képességeket sok spirituális hagyomány egyenesen veszélyesnek tartja, ugyanis a lelki jelenségek terén anélkül is el lehet érni igen magas szintekre, hogy az ember megszabadulna egójától.
Óvatossággal kell előrehaladni ezen a téren, de haladni kell. Szükségszerűen el kell jutni a lelki megvilágosodás állapotára. Tanulóként egyszerű dolgokkal kezdtük, például az aura látásával. Az aura azokból az elektromágneses színekből áll,amelyek a testből áradnak ki, és tojás alakú burkot alkotnak körülötte. Tudományos és számítástechnikai eszközök segítségével is kimutatható, de az emberi tudat is képes látni, ha kiképezzük erre.
Alapvetően az aurát a váll magassága fölött a gondolatok alkotják. A vállak és a térdek közötti részt főként érzések és érzelmek teszik ki. A testi betegségek általában geometriai formát öltő színváltozást okoznak a test érintett részének környékén. És a formák és színek az egyén betegségének jobbra vagy rosszabbra fordulása szerint változnak. Az auralátás után az auraolvasás következik, ami a színek jelentésének értelmezését jelenti. Auraolvasás segítségével meg lehet tudni, hogy milyen gondolatok járnak az ember fejében, és milyen érzelmek alakulnak ki érzéseikből.
Mindez pedig elindítja az egyént azon a fenséges hídon, amely átvezet abból a hiedelemből, hogy a külvilág az egyéntől teljesen el van választva, arra a felismerésre, hogy csak az Egy Tudatosság létezik, és minden tudást szabadon el lehet sajátítani, mindent meg lehet tapasztalni. Semmi sem titok az Egy Univerzumban. A tanítás ideje alatt rádöbbentem, hogy képes vagyok kommunikálni az emberekkel nagy távolságok ellenére is. Nem úgy, mint ahogyan telefonon beszélünk, hanem inkább úgy, ahogy videóhívásokat bonyolítunk.
A különbség annyi, hogy a beszélgetés telepatikusan történik, és így mindent meg lehet érteni, azt is, ami a szavak mögött bújik meg. Az első telepatikus szinten megélt lelki élményem 1971-ig megy vissza. Egy kelet-indiai nővel, Bupi Naopendarával létesítettem kapcsolatot, aki egy látszólag a semmiből előtűnő ragyogó fénypont képében jelent meg előttem. Egy apró napocskára hasonlított. A kicsiny nap egy-két méter távolságban lebegett előttem. Egyszer csak nőni és halványulni kezdett, majd ovális alakot vett fel, nagyjából másfél méter széles és egy méter magas lehetett. Növekedés közben az ovális közepe felnyílt, és középen egy ablak vált láthatóvá, amelyen át bepillanthattam egy másik helyszínre. Ezen az ablakon keresztül láthattam Bupit és úgy beszélhettem vele, mintha ugyanabban a helyiségben lennénk.
Nemcsak őt láttam, hanem mindenki mást is, akit ő be kívánt nekem mutatni. Időnként még a kutyája is elsétált előttem. Beszélgetéseim Bupival körülbelül másfél éven át minden nap folytatódtak. Így hát megismerkedtem a sziddhik (hindu nyelven ez jelenti a „spirituális képességeket”) ezen vetületével, még mielőtt elkezdtem volna a Nakkal Misztériumiskolában tanulni.
Ennek ellenére amikor 1985-ben történetünk elkezdődött, kezdőként álltam a dolgokhoz. A legtöbb esetben a lélek tanulmányozása nagyon izgalmas volt, időnként kicsit ijesztő is. Hihetetlen élményekben volt részem. És mikor éppen kezdtem egy kicsit megbarátkozni mindezekkel a szokatlan gondolatokkal, belső vezetőim arra késztettek, lépjek ki a világba, hogy a Földanya felhasználja szolgálataimat, vagy esetleg megpróbáltatások elé állítson.
Igazán nem tudtam valami sokat. Látszólag viszont bizonyos dolgokban szolgálatukra lehettem a felemelkedett mestereknek és vezetőknek, így járulva hozzá a világ tudatosságához és gyógyulásához. Kik is ezek a belső és külső vezetők? Egy kicsit bonyolult elmagyarázni, de lássunk hozzá. A két fénygömb, illetve angyal adta a fő fonalat, de sok mentor is közreműködött, akik közül a legtöbb még élt, de volt, aki nem.
Azoknak a tanítóknak a többsége, akik 1985-ben még éltek, mostanra, már a lét magasabb szintjére emelkedtek. Mára eléggé egyedül maradtam, csak az angyalok vannak velem, hogy vezéreljék az életemet. Majdnem minden tanító kapcsolatban volt így vagy úgy a Nagy Fehér Testvériséggel és a felemelkedett mesterekkel. Egyszerűen emberek ők is, akárcsak te vagy én, akik spirituálisan előrementek az emberiség nagy része előtt, és általában a Föld egy másik tudati dimenziójában élnek.
A Nagy Fehér Testvériségben és a felemelkedett mesterek körében egyaránt találhatóak olyan emberek, akik közvetlen hatással vannak a háromdimenziós Földre. Ilyen például St. Germain és Thoth. Akkortól fogva máig összesen kilencven nagy tanítóm volt, a világ különböző vallásainak és lelki tudományának képviselői. Nem állítom azonban, hogy én jó tanuló vagyok. Lassan tanulok, és elég lustának tartom magam. Egészen biztos vagyok abban, hogy egyesek nálam többre vihették volna. Rengeteg hibát elkövettem, míg megértettem, és emlékezetembe véstem az Élethez fűződő kapcsolatomat. Viszont azt bátran kijelenthetem, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, és ha mást nem is, azt megtanultam hogy az Élet tökéletes, teljes és egész, és nem hiányzik belőle semmi.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Drunvalo Melchizedek: A fény kígyója 2012 után