Az Univerzum, mint hologram

A kortárs fizika – bár a materialista és kiváltképp a bal agyféltekés gondolkodás terméke – gyakran nagyon érdekes bepillantást ad a valóság bizonyos aspektusaiba. Ha ezeket a meglátásokat a megfelelő módon közelítjük meg, segíthetnek kifejleszteni saját intuitív hozzáállásunkat. Időről időre ötleteket fogok előhozni a tudomány területéről, nem azért, mert úgy gondolom, hogy ezek bármilyen irányadó képet festenének a valóságról, hanem mert így tudnak segíteni nekünk. Az is elmondható, hogy a kultúránkban való jelenlétük azt jelenti, hogy a magasabb dimenzionális valóság néhány érzékeny elképzelése kezd beszivárogni világunkba. 

A fizika egy területe segítségünkre lehet abban, hogy megértsünk valamit a Létezés Egységével kapcsolatban, ami nem más, mint a hologram tudománya. 

A hologram egyfajta fotografikus kép, mely sokkal több információt tartalmaz, mint egy hétköznapi fénykép: háromdimenziósként tud bemutatni egy tárgyat, így ha különböző irányból körbejárjuk, akkor is láthatóvá válik. Egy mozgó hologram az élő létezésnek lehet a másolata, de egy szobát illetve egy színpadot is fel lehet így állítani, amiben lehetséges úgy körbejárni, mintha az a hely tényleg ott volna. Elviekben, egy hologram bárminek a vizuális minőségét képes reprodukálni. De hogyan? Mivel valamiről azt gondoljuk, hogy az tényleg „ott” van egy „valós” szobában vagy színpadon, így az „információ” bizonyos alakzatainak jelenlétét látjuk, ami olyan formában jelenik meg, hogy azt szobaként vagy színpadként látjuk. Másoljuk le az információt és ezzel lemásoljuk a megjelenést. Mellékesen megjegyezve, a számítógépek így képesek a „virtuális valóságot” létrehozni.

A hologram az adott dologról nem olyan képet mutat, ahogy azt a negatív teszi. Ehelyett az információ egyszerre van a hologramba mindenhová belekódolva. Az egész képet újra lehet alkotni egy kis részéből is. Ha félbetörjük a hologramot, nem veszítjük el a kép felét. Ugyanúgy ott marad minden.

Az 1980-as években Karl Pribram agykutató és David Bohm fizikus kezdtek úgy gondolkozni az emberi elméről és az univerzumról, mint hologramokról.

Karl Pribram felfedezte, hogy az emberi agyban információként tárolt memória nincs elnyomva bizonyos helyeken, inkább úgy néz ki, hogy az adatok egy hologramban terjeszkednek. Bizonyos esetekben, mikor egy balesetben vagy valamilyen műtét miatt az agy egy része elpusztul, a többi rész képes lesz kárpótolni és helyreállítani a hiányzó információkat. Az információk nem „helyhez kötötten” vannak tárolva. Minden információ az agy egész területén el van raktározva. Olyan, mintha az információk némely módon valóságosabbak lennének, mint az a fizikai eszköz, ami hordozza; mintha egyáltalán nem is fizikai testünkben lennénk, hanem az az információ vagyunk, amely leírja, hogy testünk milyen képben jelenik meg. És ami igaz a fizikai testünkre, igaz lehet a teljes anyagi univerzumra, ahogy az agy nem helyhez kötött jellegzetessége általában összhangban áll az univerzummal, jól észrevehető egybeesés mutatkozik a tudással kapcsolatban álló emberi szervezet és az agy tudása között: ez maga az univerzum.

David Bohm szerint a kvantumfizikában látható, hogy a szubatomi részecskék – az elektronok, protonok, neutronok valamint a fizikusok által még nem ismert sok egyéb részecske – közti kölcsönhatások során keletkező információ nem csupán magukban a részecskékben található meg, hanem néhány rejtélyes, de pontosan kiszámítható módon a tér minden részében fellelhető. Más szavakkal kifejezve, a világegyetem információja nem „helyhez kötött” – nincs bizonyos helyekhez kötve, ahol a dolgok felbukkannak. Könnyen elképzelhetjük, ha arra gondolunk, hogy egy tárgy vagy egy jelenet képe miként jelenik meg a fényben. Ha a villám belecsap a mezőn futó nyúlba, az információ szerint a nyúl képe visszaverődött a téren keresztül, így ha elég erős vagy éles lencsékkel rendelkezünk, ráfókuszálhatunk a nyúl képére bárhol, ahová a fény kiterjed. Az emberi szem valószínűleg egyáltalán nem lenne képes látni a nyulat mondjuk több, mint harminc méter távolságról. De egy sas sokkal messzebbről is meglátná. Az egyetlen különbség az ember és a sas szemeiben lévő lencsék tulajdonságaiban rejlik. Maga a kép átjárja a teret és csak a megfelelő lencsékre van szükség, hogy észre lehessen venni. Hasonlóképpen, a műholdakba elhelyezett megfigyelő kamerák szert tudnak tenni olyan részletes információkra, melyek elárulják, hogy mi történik az emberekkel a Földön több száz kilométerrel arrébb.

Ami megdöbbentő, hogy a képekre és a fényre vonatkozó igazság tulajdonképpen mindenre érvényes, ami az univerzumban történik: a világegyetemre vonatkozó összes információ valójában egyidejűleg mindenhol jelen van. Bizonyos értelemben, bármi történik, az „nem helyhez kötötten” történik. A helyszín csupán a módja, ahol a dolgok megjelennek számunkra az információk eléréséhez való korlátozott képességeink miatt. Az egész világ olyan, mint egy hologram: minden, ami valahol megtörténik, valójában mindenhol megtörténik! 

A háromdimenziós univerzumunk fizikai jelenségéről beszélünk itt, arról a dimenziószintről, ami Atlantisz elsüllyedése óta elérhető számunkra. Bár úgy éljük meg, hogy a dolgok elkülönülve, helyi szinten történnek, tudományos elemzések által még ezen a szinten is felfedezhetjük, hogy a dolgok valójában egyáltalán nincsenek elszeparálódva. Ezek a fizikai jelenségek valójában csak halvány visszaverődései annak a sokkal nagyobb igazságnak, mely a valóság minden dimenziójában létezik – a Létezés Egysége -, erről beszéltünk korábban, hogy bár a dolgok sokfélének tűnnek, de csak egyetlen valóság van, mely saját maga végtelenül sok megjelenését generálja mindenhol a dimenziókban.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!