Az intuitív bizalom

Egy kisgyermek bízik az érzékelésében, és követi az érzéseit. Spontán, nyitott és őszinte. Általában azonban igen hamar megtanítják a gyermeknek, hogy akkor dicséretes dolog, amit tesz, ha pontosan azt teszi, amit a szülei akarnak. A kicsi Annát csokoládéval jutalmazzák, ha nem sír a fogorvosnál, annak ellenére, hogy ő szörnyen fél. Megbüntetik, ha nem eszik spenótot, pedig nem szereti. így tanul meg az ember kicsi korától alkalmazkodni és elnyomni az érzéseit, és minél inkább ezt teszi, annál jobban elveszíti a kapcsolatot az igazi énjével, eredeti önmagával. Észlelőképességünk egyre gyengébb lesz, mert egyre inkább az előre meghatározott mintákra koncentrálunk, azokhoz a tapasztalatokhoz tartjuk magunkat, amelyeket más emberek határoztak meg, és egy előre elkészített sémába illeszkedünk be.

Csak nagyon kevés gyereket erősít a környezete abban, hogy bízzon önmagában, és a saját belső igazságát kövesse, egész egyszerűen legyen olyan, amilyen valójában, így aztán az olyan emberből is kevés akad, aki tényleg saját maga és önmagát adja. Önnel mi a helyzet? Azt az intuitív tudást, ami mindannyiunkban ott van, kis korunk óta egyre jobban elnyomják. Ahelyett, hogy a saját belső egyéniségünket követnénk, megtanultuk, hogy az úgynevezett „tényekhez” ragaszkodjunk, mindegy, hogy jót tesz-e nekünk, vagy sem, illetve szeretjük-e, vagy sem. Még csak gondolni sem mertünk arra, hogy esetleg kételkedjünk benne. Éppen ezért sohasem gondoltunk arra, hogy az intuíció segítségével

a tényeket a saját elképzeléseink szerint megváltoztassuk – ezzel nem a tények áldozatává, hanem létrehozóivá válhatnánk. Hogy ezt elérhessük, vissza kell lépnünk egy

lépést. Meg kell tanulnunk, amit elfelejtettünk.