Az érzelmek megfigyelése és a gondolatok

Ha igazán meg akarod ismerni az elmédet, akkor – mivel a test mindig hűen tükrözi azt – vedd szemügyre érzelmedet, illetve még inkább: érezd azt a testedben! Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság. Nem a végső igazsága annak, hogy ki vagy te, de a viszonylagos igazsága az akkori mentális állapotodnak.

A gondolatok és érzelmek ütközése

A felszíni gondolatok és a tudattalan mentális folyamatok közötti ütközések gyakoriak. Lehet, hogy gondolatként még nem tudod azonosítani elméd tudattalan tevékenységét, ám érzelemként az testedben mindig tükröződni fog, s annak már tudatára tudsz ébredni. Egy érzelem ily módon történő megfigyelése lényegében ugyanolyan, mint egy gondolat megfigyelése, amely folyamatot már ismertettem. Az egyetlen különbség, hogy a gondolat a fejedben fészkel, az érzelem – erős fizikai komponense miatt – elsődlegesen a testben érezhető. Ezt követően már hagyhatod, hogy az érzelem ott legyen, anélkül, hogy az irányítana téged. Így már nem vagy az érzelem; a szemlélő vagy, a figyelő jelenlét. Ha gyakorlod ezt, akkor minden, ami tudattalan benned, az a tudat fényébe fog kerülni.

Az érzelmek megfigyelése

Tehát ugyanolyan fontos az érzelmeink megfigyelése, mint a gondolatainké?

Igen. Tedd szokásoddá, hogy megkérdezed magadtól: „mi zajlik bennem ebben a pillanatban?” Ez a kérdés a megfelelő irányba fog elindítani. De ne elemezz, csak figyelj! Irányítsd figyelmedet befelé! Érezd az érzelem energiáját! Ha nem találsz érzelmet, irányítsd figyelmedet a test energiamezejében még mélyebbre! Ez a belépés a Létbe.

Az érzelem és a gondolat kapcsolata

Az érzelem általában egy fölerősített és energetizált gondolatmintát képvisel, és mivel gyakran hatalmas az energiatöltése, ezért eleinte bizony nem könnyű a jelenben maradni, hogy megfigyelhesd. Át akarja venni az uralmat fölötted, és ez általában sikerül is neki – kivéve, ha elegendő jelenlét van benned. Ha jelenlét híján tudattalanul azonosulsz az érzelemmel – ahogy az történni szokott -, akkor ideiglenesen az érzelem leszel „te”. Gyakran ördögi kör alakul ki gondolkodásod és az érzelem között; azok egymást táplálják. A gondolatminta önmaga fölnagyított reflexióját teremti meg érzelem formájában, és az eredeti gondolatmintát az érzelem rezgő energiája folyamatosan táplálja.

Az alapérzelem és az elme szerepe

Alapvetően valamennyi emóció egyetlen ősi, differenciálatlan érzelem különböző változata, amely a néven és formán túli lényed tudatának elvesztéséből ered. Differenciálatlan jellege miatt nehéz olyan nevet találni, amely pontosan leírná ezt az érzelmet. A „félelem” szó megközelítőleg megfelelő lenne rá, de a folyamatos fenyegetettség érzetéhez még az elhagyatottságnak és a teljesség hiányának a mély érzése is hozzávegyül. Legjobb ezt a differenciálatlan alapérzelmet egy hasonlóan differenciálatlan fogalommal illetni: nevezzük hát egyszerűen „fájdalomnak”. Az elme egyik fő feladata, hogy harcoljon ezzel az érzelmi fájdalommal, hogy megszüntesse azt – részben éppen emiatt zakatol szüntelenül -, ám mindössze annyit tud elérni, hogy időlegesen elfedi. Történetesen minél jobban küszködik az elme, hogy megszabaduljon a fájdalomtól, az annál intenzívebbé válik. Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a „problémának”. Képzelj el egy rendőrtisztet, aki megpróbál elfogni egy gyújtogatót, miközben ő maga a gyújtogató! Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomtól, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd. Amint ezt megteszed, az elme uralma megdől, és a Lét – valódi természetedként – feltárja magát.