Az igazi szeretet természete és a fájdalom eredete

Mi a helyzet az olyan pozitív érzelmekkel, mint a szeretet és az öröm? Ezek elválaszthatatlanok a Léttel való, belső összekapcsolódottságod természetes állapotától. A szeretet és az öröm futó pillanatai vagy a mély békeérzés röpke másodpercei elérhetőek számodra, valahányszor a gondolatáramlásban rés támad.

A legtöbb ember számára az ilyen rések vagy hézagok ritkán és csak véletlenszerűen alakulnak ki, olyan pillanatokban, amikor az elme „torkára forr a szó”: rendkívüli szépség láttán, szélsőséges fizikai megterhelés vagy súlyos veszély idején.

Az elme, ami bezavarhat

Belül hirtelen csönd és nyugalom támad, és abban a csöndben egy finom, de erőteljes öröm-, szeretet- és békeérzés jelenik meg. Ezek a pillanatok általában rövid életűek, mivel az elme gyorsan visszaállítja zajkeltő tevékenységét, amit gondolkodásnak nevezünk. A szeretet, az öröm és a béke nem virágozhat, míg meg nem szabadítottad magad az elme uralmától.

Ezeket az érzéseket azonban nem nevezném érzelmeknek. Ők ugyanis az érzelmeken túlról, egy sokkal mélyebb szintről származnak. Előbb teljesen tudatára kell ébredned az érzelmeidnek, és képessé kell válnod arra, hogy érezd őket, mielőtt megérezheted azt, ami rajtuk túl van. Az érzelem szó betű szerint fordítva zavart jelent. Az emóció szó ugyanis a latin emovere szóból ered, ami azt jelenti: „zavarni”.

A szeretet, az öröm és a béke forrása

A szeretet, az öröm és a béke a Lét mély állapotai vagy még inkább a Léttel való, belső összekapcsolódottság mély állapotának három oldala. S mint ilyeneknek, nincs is ellentétük. Ugyanis az elmén túlról származnak. Az érzelmek azonban, a dualisztikus -kettősségben gondolkozó – elme részeként, már alá vannak vetve az ellentétek törvényének.

Utóbbi egyszerűen azt jelenti, hogy nem lehet valami jó anélkül, hogy ne lenne rossz is. Amit tehát az elmével azonosult, megvilágosulatlan állapotban néha – tévesen – örömnek nevezünk, az általában csak a folytonosan hullámzó, fájdalom-élvezet-fájdalom-élvezet ciklikusság rövid életű élvezetszakasza.

Az élvezet mindig valami rajtad kívül álló dologból származik, míg az öröm a bensődből fakad. Ami ma élvezetet nyújt, az holnap már fájdalmat okoz vagy elmúlik, és akkor a hiánya fog fájdalommal eltölteni. Amit szerelemnek neveznek, az ugyan élvezetes és izgalmas lehet egy ideig, ám valójában csak függőség, csimpaszkodás, egy rendkívül „szomjas” állapot, amely egy szempillantás alatt az ellentétébe csaphat át. A kezdeti eufória elmúltával sok „szerelmi” kapcsolat „szerelem” és gyűlölet, vonzás és taszítás között váltakozik.

Az igazi szeretet természete

Az igazi szeretet nem okoz szenvedést. Hogyan is okozhatna? Nem fordul át hirtelen gyűlöletbe, ahogy az igaz öröm sem változik át fájdalommá. Amint mondtam, még megvilágosodásod előtt is – az elme uralma alól történő fölszabadulásod előtt – villanásnyi időkre kóstolót kaphatsz az igazi örömből, az igazi szeretetből és a mély, belső béke érzetéből, amelyek egyszerre nyugodtak és vibrálóan életteliek.

Ezek valódi természeted aspektusai, amelyeket azonban az elme jobbára eltakar. Még egy „normális” függőségben zajló kapcsolaton belül is adódhatnak pillanatok, amikor valami valódibb, valami megromolhatatlan dolog jelenléte érezhető. Ám ezek csak futó pillanatok, amelyeket az elme közbeavatkozása ismét gyorsan elfed.

Akkor úgy tűnhet, hogy találtál valami kivételesen értékeset, amit aztán elveszítettél; vagy az elméd majd meggyőz, hogy az úgyis csak illúzió volt. Valójában nem illúzió volt az, és nem is veszítheted el. Ez természetes állapotod része, amit az elme ugyan eltakarhat előled, ám le soha nem rombolhat. A legsötétebb felhőzet mögül sem tűnt el a Nap. Akkor is ott fénylik, a felhők másik oldalán.

A fájdalom és szenvedés eredete

Buddha azt mondja, hogy a fájdalom és a szenvedés a vágyból és a sóvárgásból ered, és úgy szabadulhatunk meg a fájdalomtól, ha elvágjuk a vágy köteleit. Minden sóvárgás abból ered, hogy a Lét öröme helyett az elme a külső dolgokban és a jövőben keresi az üdvösséget és a kielégülést. Amíg én az elmém vagyok, addig egy vagyok a sóvárgásokkal, igényekkel, akarásokkal, ragaszkodásokkal és averziókkal, s rajtuk kívül nem is létezik „én”.

Az csupán szimpla lehetőség, megvalósulatlan képesség, egy még kicsírázatlan mag. Ebben az állapotban még a megszabadulás vagy a megvilágosodás iránti vágyam is csak egy újabb sóvárgás, egy jövőbeli kiteljesedés utáni áhítozás.

Ezért hát ne törekedj arra, hogy megszabadulj a vágytól vagy hogy „elérd” a megvilágosodást! Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként! Buddha idézése helyett légy a Buddha, legyél a „fölébredt”, amit a Buddha szó jelent.

A szenvedés rabjai

Az emberek mérhetetlenül hosszú idő óta a szenvedés rabjai. Azóta, hogy kiestek a kegyelem állapotából, s beléptek az idő és az elme birodalmába, elveszítve a Lét tudatosságát. Attól a pillanattól kezdve önmagukat jelentéktelen töredékeknek érzékelték és érzékelik egy idegen univerzumban, elszakadva a Forrástól és egymástól. Amíg az elmével azonosulsz, addig a fájdalom elkerülhetetlen, mert – spirituálisan szólva – öntudatlan vagy.

Itt elsősorban az érzelmi fájdalomról beszélek, ami a testi fájdalomnak és a betegségnek is a legfőbb oka. A neheztelés, a gyűlölet, az önsajnálat, a bűntudat, a düh, a depresszió, az irigység stb., még a legkisebb ingerültség is, a fájdalom megnyilvánulásai. És minden élvezet vagy érzelmi feldobottság magában hordozza a fájdalom magját is, a tőle elválaszthatatlan ellentétét, amely idővel szintén manifesztálódik.

Aki valaha is kipróbált már valamilyen drogot, hogy feldobódjon, az pontosan tudja, hogy a „hegyet” elkerülhetetlenül „völgy” követi, hogy az élvezet végül a fájdalom valamilyen formájává alakul át. Sokan tudják saját tapasztalatukból, milyen könnyen és gyorsan változhat át egy bensőséges kapcsolat az élvezet forrásából a fájdalom forrásává. Magasabbról nézve mind a negatív, mind a pozitív polaritás ugyanannak az érmének a két oldala. Mindkettő annak a háttérben meghúzódó fájdalomnak a része, ami elválaszthatatlan az elmével azonosuló, egós állapottól.