Miért kárhoztatja, illetve tagadja meg a legtöbb vallás a testet? Úgy tűnik, hogy a lelki emberek mindig akadálynak vagy éppenséggel bűnös valaminek tekintették a testet. Vajon miért csak kevés kereső mondhatja el magáról, hogy talált is? A test szintjén az emberek nagyon közel állnak az állatokhoz. Az alapvető testi funkciók – öröm, fájdalom, légzés, evés, ivás, széklet- és vizeletürítés, alvás, a párkeresésre és a szaporodásra késztető ösztön, valamint persze a születés és a halál-szempontjából ugyanolyanok vagyunk, mint az állatok. Hosszú idővel azután, hogy az ember a kegyelem és az egység állapotából az illúzió világába zuhant, hirtelen az állatihoz hasonlatos testben ébredt föl. és azt ugyancsak zavarónak találta. Ne szédítsd magad! Nem vagy több, csak egy állat!” Ez tűnt az igazságnak, s ezzel naponta szembe kellett néznie. Ez azonban elviselhetetlenül zavaró igazság volt! Ádám és Éva látta, hogy meztelenek, és félni kezdtek.
Állati természetük tudattalan letagadása már nagyon korán megkezdődött. A veszély, hogy a rendkívül erős ösztönkésztetések hatalmukba kerítik és a teljes tudatvesztés állapotába süllyesztik vissza őket, nagyon is valós volt. Egyes testrészekkel és testi funkciókkal – különösen a szexualitással – kapcsolatban megjelent a szégyen, megjelentek a tabuk. Az ő tudatosságuk fénye még nem volt elég erős ahhoz, hogy megbarátkozzanak állati természetükkel, hogy lényüknek ezt az aspektusit lenni, sőt maguknak azt élvezni hagyjak; s még kevésbé ahhoz, hogy abba mélyen belemenjenek, s megleljék az abban elrejtett istenit, az illúzióban lévő valóságot. Így hát azt tették. amit tenniük kellett. Kezdtek elszakadni a testüktől, elkezdtek attól elhatárolódni. Immár olyannak látták magukat, akik birtokolják a testüket, s nem azonosultak azzal.
Amikor aztán a vallások megjelentek, s „a te nem a tested vagy” hit erősödött, az említett elhatárolódás míg kifejezettebbé vált. A letűnt évszázadokban, Keleten és Nyugaton egyaránt, számtalan ember próbálta teste megtagadásán keresztül megtalálni Istent, a megváltást, a megvilágosodást. Ez az érzéki – különösképpen a szexuális – örömök megtagadásában, böjtölésben és egyéb aszketikus gyakorlatokban öltött formát. Még fájdalmat is okoztak a testnek, hogy így próbálják legyöngíteni vagy megbüntetni, mert azt bűnösnek tekintették. A kereszténységben ezt a hús sanyargatásának nevezték. Mások megpróbáltak megszökni testükből, oly módon, hogy transzállapotba juttatták magukat, vagy testen kívüli élményeket kerestek. Sokan most is ezt teszik. Még Buddháról is azt mondják, hogy 6 éven át böjttel és más, szélsőséges aszketikus praktikákkal próbálta elérni a megvilágosodást, ám azt csak akkor érte el, amikor ezekkel felhagyott.
A tény az, hogy soha, senki sem világosodott még meg a test megtagadásán, leküzdésén keresztül vagy testen kívüli élmény révén. Az ilyen megtapasztalás ugyan lenyűgöző lehet, és bepillantást nyújthat az anyagi formától való megszabadultság állapotába, ám végül mindig vissza kell térned a testbe, ahol az átalakulás lényeges része zajlik. Az átalakulás a testen keresztül történik meg, nem attól távol! Ezért nem javasolta egyetlen valódi mester sem, hogy küzdjünk a testünkkel vagy hogy hagyjuk el azt, jóllehet-az elméjükre építő, elme centrikus-követőik gyakran adtak ilyen tanácsot.
Az ősi tanítások testtel kapcsolatos részeiből csak töredékek maradtak fönn – mint pl, Jézus szavai: „egész tested Fénnyel telik majd meg” -, vagy olyan mítoszokként jelennek meg azok, mint a hit, miszerint Jézus sosem mondott le testéről, azzal egységben maradva emelkedett a „mennybe’. Eddig szinte senki sem értette meg ezeket a töredékeket, illetve bizonyos mítoszok rejtett jelentését. Így aztán a „te nem a tested vagy” gondolat világszerte elterjedt, és a test megtagadásához, illetve a testből történő megszökési kísérletekhez vezetett. Számtalan keresőt akadályozott ez meg abban, hogy a spiritualitás útján találóvá Is váljon!
Lehetséges-e a testjelentőségéről/ szóló tanításokat kideríteni vagy a meglevő töredékek alapján rekonstruálni?
Nincs rá szükség. Minden spirituális tanítás ugyanabból a Forrásból ered. Ennek értelmében csak egyetlen mester van, mindig is csak egyetlen volt, és ő manifesztálódott különböző formákban. Én vagyok az a mester, és ugyanúgy te is az a mester vagy, amint hozzá tudsz férni a belső Forráshoz. S ahhoz az út a belső testen keresztül vezet! Bár az összes spirituális tanítás ugyanabból a Forrásból ered, ám amint szavakba öntik és leírják őket, nyilvánvalóan már nem többek azok, mint szavak. Márpedig a szó, amint arról beszéltünk már, csupán útjelző tábla! Minden ilyen tanítás útjelző tábla, amely a Forráshoz vezető utat mutatja.
Már beszéltem a testedben rejlő igazságról, de újra összefoglalom számodra a mesterek elveszett tanításait. Kapsz egy újabb útjelző táblát… Kérlek, olvasás, illetve hallgatás közben igyekezz érezni a belső testedet)
Amit a test nevű, betegségnek, öregedésnek és halálnak kitett, sűrű fizikai struktúraként észlelsz, az végső soron nem valós. Az nem te vagy! Az valójában a születésen és a halálon túli, esszenciális realitásod félreérzékelése, az elme korlátoltságának a következménye. Annak az elmének, amely – elvesztvén kapcsolatát a Léttel megteremti a testet, hogy azzal igazolja az elkülönültség illuzórikus hitének és félelmi állapotának jogosságát. Ám ne fordulj el a testtől, mert a mulandóság, a korlátozottság és a halál eme szimbólumában – amit elméd illuzórikus teremtményeként érzékelsz -lényegi és halhatatlan valóságod csodája rejlik! Az igazságot keresve ne is kutakodj másutt, mert azt egyedül és kizárólag a testedben találhatod meg! Ne harcolj a testeddel, mert akkor saját valóságod ellen küzdesz! Te a tested vagy! Ám látható és tapintható tested csupán egy illuzórikus, vékony fátyol. Alatta találod a láthatatlan, belső testet, a Létbe, a megnyilvánulatlan életbe nyíló kaput. A belső testen keresztül elválaszthatatlanul kapcsolódsz ehhez a megnyilvánulatlan, születés és halál nélküli, örökké jelenvaló, Egységes Élethez. A belső test révén örökre egy vagy Istennel.
Eckhart Tolle