A tükörbe nézés gyakorlata, avagy a világ az egyéniségünk tükre

A tükörbe nézés olyan technika, amelynek elsajátítása segít bennünket abban, hogy a világot valóban tükörként fogjuk fel. Ezzel a szemlélettel a külső világ megtanít bennünket arra, hogy saját magunkat szokatlan szemszögből is megfigyelhessük. A folyamat két szakaszból áll: 

   

1.) Feltételezem és elfogadom, hogy életemben minden a saját alkotásom visszatükröződése, nem létezik semmiféle véletlen esemény, ami ne lenne velem összefüggésben. Amikor látok vagy érzek valamit, az egész lényemet érintő hatás alá kerülök, azt figyelmeztetésként kell fölfognom. Valamit meg kell értenem, meg kell látnom, s ha a tükör nem működne, nem lennék képes felfogni azt. A környezetemben élő emberekben is saját tükörképemet láthatom. 

   

2.) A látott képet soha nem akarom figyelmen kívül hagyni. Tudom, hogy semmi sem negatív. Mindent ajándékként fogok fel saját magam jobb megértése céljából, azért nézem, hogy tanuljak belőle. Ha tökéletes lennék, nem itt tartanék. Miért lennék mérges magamra, ha azt látom, hogy még nem vagyok eléggé tudatos. Olyan lennék, mint egy kisgyerek az első napon az iskolában. Igyekszem türelmesnek lenni magamhoz és a tanulásban is. Ha sikerül elfogadnom ezt az álláspontot, a tanulás mulatság és valóban nagyon érdekes lesz. 

   

Azt gyakorlom, hogy életemet lebilincselő és kalandos mozifilmnek lássam. A vetítővásznon megjelenő szereplők mindannyian önmagam jól ismert részei. Amint látom őket és ráismerek különböző érzéseikre, hangjukra önmagamban, nagyon egyszerű kiválasztanom, hogy melyik szereplőt tartsam meg és hagyjam kiteljesedni, és melyiket hagyjam feledésbe merülni, melyiken változtassak. Ha a film kellemetlenséget, zavart vagy kínlódást okoz számomra, meg kell vizsgálnom magamat, hogy mi az, amiben nem vagyok azonos önmagammal, hol hibázom. Tudom, amikor megbízom önmagamban és én én vagyok, a tükörben is minden a helyére kerül.