A szív végtelen ereje a meditációban
Jobb a szívre meditálni, mint az értelemben meditálni. Az értelem olyan, mint a Váci utca Szilveszter éjjelén; a szív olyan, mint egy eldugott barlang a Himalájában.
Ha az értelemben meditálsz, talán öt percig tudsz majd meditálni; és ebből az öt percből talán ha egy percig erőteljesen. Először örömöt és megelégedést nyújthat, de azután lehet, hogy egy kopár sivatagot érzel majd, vagy elmédet újra elöntik a kavargó gondolatok.
De ha a szívre meditálsz, szert teszel arra a képességre, hogy azonosulj az örömmel és megelégedéssel, így ezek állandóan a tieddé válnak.
A szív határtalan ereje
Hatalmas különbség van aközött, amit az értelemtől kaphatsz, és aközött, amit a szívtől. Az értelem természetétől fogva korlátozott, míg a szív korlátlan. Mélyen benned végtelen béke, fény és üdvösség rejlik.
Korlátozott mennyiséget kapni belőlük könnyű feladat. Ezt az értelemben végzett meditáció is meg tudja adni. De végtelenül többre tehetsz szert, ha a szívre meditálsz.
Tételezzük fel, hogy két helyen is lehetőséged van dolgozni. Az egyik helyen kettőszáz dollárt kereshetsz, a másikon pedig ötszázat. Ha bölcs vagy, nem vesztegeted az idődet az első helyen.
A szív meditációjának gyakorlata
Amikor meditálsz, azt érezd, hogy gyermek vagy, és egy virágoskertben állsz. Ez a virágoskert a szíved.
A gyermek képes órákig eljátszani egy kertben. Egyik virágtól a másikig megy, nem hagyja el a kertet, mert örömét leli minden egyes virág szépségében és illatában.
Érezd, hogy egy kert van benned, és addig maradhatsz benne, ameddig csak akarsz. Ily módon meditálhatsz a szívedre.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Sri Chinmoy