A Negyedik Dimenziós Tudat
Az itt élő lények megőrzik érzelmeiket és érzelmeiken alapuló gondolataikat. Ebben a dimenzióban sötét és fényes ellentétpárokat találunk. A fény birodalmai „fényvárosokból” állnak, melyekben a másodpercenkénti 9000 és 12000 közötti rezgésszámot elért lények élnek. Ez a Krisztus-tudatban a felemelkedést követő első állomás. Sok szellemi vezető, angyali lény és felemelkedett mester innen inspirálja impulzusaival a harmadik dimenzió szellemi fejlődésre fogékony emberiségét. Az embereket azonban ugyanezen régió sötét asztrállényei is befolyásolni igyekeznek, mégpedig azáltal, hogy ráhangolódnak az alacsonyabb rezgésszintű asztrális birodalmak negatív gondolatformáira, vétkeire, elfojtott érzelmeire, az emberek árnyékszemélyiségének sérült vagy figyelmen kívül hagyott területeire, és azokat felszínre hozzák, irányításuk alá rendelik, és fájdalmakkal, félelmekkel vagy más sötét, ostoba energiákkal táplálják őket. Amennyiben pozitív gondolatok, érzelmek és tettek, valamint árnyékszemélyiségük karmikus késztetéseinek átalakítása révén sikerül az embereknek növelniük rezgésszintjüket, elkezdenek inkább a negyedik dimenzió fényes impulzusai iránt vonzódni, s ezáltal fokozatosan felszabadulnak a sötét oldal irányítása alól, az élősködő lények pedig leválnak róluk. Ennek a térségnek a sötét oldala ad otthont továbbá a rémálmoknak és az asztrális visszaéléseknek.
Negyedik dimenziós tudat a pont, hosszúság, szélesség, magasság, térfogat és az idő tudatossága. A negyedik dimenzió asztrális síkként is ismert, és az elsődleges tudata ennek a dimenziónak az asztrális test. A regzésben való oktáv ugrás a harmadikból a negyedik dimenzióba az asztrális test magasabb vibrációja, ami az éteri, ahol a múlt, jelen és jövő negyedik dimenziós felfogása képlékenyebb, ahogy az idő és a tér törvényei változnak.
A negyedik dimenzióban újra integrálhatjuk csoport-identitásunkat a személyes egónk elvesztése nélkül, mivel ez az utolsó rezgés, ahol a fizikai eszközt használnak az egyéni tudat tárolására. Azonban, mivel a tér és idő képlékeny jellegű, természetesen asztrális formánk átalakul. Ezért van hatalmas mobilitás a formában. Ez az „alakváltók” birodalma, amit a mitológia tárgyal. A sámán, vagy szent ember, aki alakváltásra képes, olyannyira képes leföldelni asztrális alakját harmadik dimenzióban, hogy átmenetileg megváltozik harmadik dimenziós formája.
Sok harmadik dimenziós élet a negyedik dimenzióban is létezik egy magasabb rezgés formában, de nem érzékeljük, mert a valóságunk nincs szinkronban vele a fizikai térben és időben. Lehet akár egy egész életen át tartó álmunk, felébredve viszont úgy érezzük csak öt perc a fizikai idő telt el. Az asztrális valóságunk, valamint a többi fizikai megtestesülésünk, nem érzékelhető a mi harmadik dimenziós énünkkel, hacsak nem emlékeznék a multidimenziós tudatunkra.
A negyedik dimenzió olyan birodalom, amely rendelkezik a testünk tudatának első és második dimenziós elemeivel, valamint jelenlegi életünk minden múltbéli tapasztalatával, ill. minden korábbi harmadik dimenziós életünkével is. Úgy tudjuk bővíteni a harmadik dimenziós tudatosságunkat a negyedik dimenzió felé, hogy egyre tudatosabbá válunk fizikai testünk belső-működését illetően, emlékezve az álmainkra, és ha intenzív élményekkel gazdagodunk a szenvedély, érzelem, kreativitás, spiritualitás terén.
Az asztrális sík álom birodalma. Alvás közben eszméletlenek vagyunk a harmadik dimenzióban, de az tisztában vagyunk a negyedik dimenzióval. A negyedik dimenziós asztrális test a fejlett álmodás, a képzelet, intuíció, a mágia, és a kreativitás képességével rendelkezik. Ahogy ráhangoljuk elménket a negyedik dimenzió frekvenciájára, egyre több ilyen tulajdonságunk tör felszínre fizikai formánkban is.
Vannak, akik úgy születnek, hogy kapcsolatuk megmarad a negyedik dimenziós önvalójukkal, és „dolgozniuk” kell azon, hogy leföldeljék tudatosságukat a harmadik dimenziós világban, ami gyakran idegennek és ellenségesek tűnik. Mások e felébredt kapcsolat nélkül születnek, és általában ők sokkal kényelmesebben és „otthon” érzik magukat a harmadik dimenziós paradigmában. Ezek az emberek gyakran úgy érzik, hogy el vannak vágva a magasabb dimenziós részeiktől és talán nem is hiszik, hogy létezik egy „magasabb Énjük” is.
Azonban, asztrális testünk igenis létezik, és a legmagasabb a rezgése a Spirituális Vezetésünk. Magasabb asztrális énünk megfigyelhet minket fel a harmadik dimenzióban, és útmutatást ad nekünk. Negyedik dimenziós énünk kiterjesztett felfogásán keresztül nagy változásokat tudunk létrehozni a fizikai világban.
A negyedik dimenzióban még mindig létezik a fény és a sötétség polarizációja, és ez a birodalom nem feltétlenül szeretetteljesebb, különösen nem az alacsonyabb alsíkokban. Amikor a negyedik dimenzióban tartózkodunk, a gondolataink és érzelmeink a valóságot sokkal gyorsabban hozzák létre, mint a harmadik dimenzióban, és a félelem létrehozhat gonoszságot éppoly könnyen, mint ahogy a szeretet képes létrehozni a szépséget és örömet.
NEGYEDIK DIMENZIÓS ALSÍKOK
Vannak különböző síkok, amik frekvenciában magasabb szinten állnak, és amihez mi is hozzáférhetünk tudatosságunk kiterjesztésével. Az alsó asztrális sík tartalmazza minden félelem és negativitás láthatatlan kisugárzását, ami a fizikai síkról vetül ki ide. Az alsó asztrális pokolként ismert, fölötte pedig a Purgatórium. Negyedik dimenziós tudatosság magába foglalja és kiterjeszti a harmadik dimenziós érzelmeket. Ezért gyakran nevezik a ” érzelmek birodalmának „. Az alsó asztrál, amely rendelkezik a harmadik dimenzió negatív érzelmeivel, nem egy kellemes élmény, és egy utat kell vágni ezeken keresztül a magasabb alsíkokhoz, mint a tündéreké.
A tündérek birodalma, amiről gyermekként a „tündérmesékben” olvashattunk, valóban létezik a negyedik dimenzió középe táján. A tündéreknél egy kis pihenőre lelhetünk, ha már átküzdöttük magunkat a félelem és a sötétség az alsó asztrális síkjain. Amint megtapasztaltuk a tündérek jelenlétét, már tudunk is továbbutazni a negyedik dimenziós tudatban (vagy negyedik dimenziós testünkben) az asztrális síkra, hogy tanuljuk érzelmeink hatalmáról. Innen tovább tudunk utazni a mentális síkon, hogy megtanuljuk gondolataink alapos ismeretét. A kauzális síkon tanulhatunk az ok és okozatról, hogy gondolataink és érzésekink hogyan hozzák létre saját valóságunkat. A spirituális sík köt össze minket az Én Vagyok a Jelenlét magasabb útmutatásával.
A negyedik dimenzió egy híd a magasabb dimenziókba. Az híd alapja, ahol a fizikai és az asztrális test fedi egymást. Ezt a területet nevezik éterikus testnek.
Az éterikus test egy rezgés a harmadik és a negyedik dimenzió között. Ez a test magában foglalja a fizikai testet és kiterjeszti azon túl egy pár centivel.
A negyedik dimenzió minden alsíkjának van egy hozzá viszonyított teste, és minden test magasabb rezgéssel bír, mint az alatta levő.
Az érzelmi, vagy asztrális test, magasabb rezgésű, mint az éterikus és a fizikai test, és túlnyúlik rajtuk.
Az alacsonyabb frekvenciájú testeket borítja a mentális test, amely szintén a magasabb rezgésű, és túlnyúlik az érzelmi testen.
Aztán a kauzális test, amely szintén magasabb rezgésű, beborítja a többi testet és túlnyúlik a mentális testen.
Végül pedig ott van a spirituális test, az „Én Vagyok a Jelenlét”, amely a legmagasabb rezgés és túlnyúlik az összes többi testen. Az Én Vagyok a Jelenlét a Szivárvány Híd őrzője, amely az ötödik dimenzióba visz el.
Minden negyedik dimenziós test jelen van a fizikai test felett, alatt, körül, belül, de nem lehet látni az öt fizikai érzékszervünkkel. Ha képesek vagyunk érzékelni a negyedik dimenziót tudatosan, akkor ki tudjuk terjeszteni tudatosságunkat ahhoz, hogy átlépjük a Szivárvány Hidat, ami a szupertudatosság, az ötödik dimenzió.
Utunkat vágyainkkal, a gondolatainkkal és érzelmeinkkel navigáljuk keresztül a negyedik dimenzión. Ezt ez tengeren való vitorlázás metaforájával lehet leírni. Mi vagyunk a hajó, az óceán az asztrális sík, az a hely, ahol elérhetjük vágyunkat, gondolataink a vitorla, és a kormánykerék, és a szél jelképezi az érzelmeinket.
Ha félelemmel teli és viharos érzéseink vannak, akkor lesz egy kellemetlen utazásunk. Annak ellenére, hogy a vágyunk a negyedik dimenzió magasabb síkjaiba, a személyes kiegyensúlyozatlanság korlátozza a belépést az alsó asztrális síkra, ahol az érzelmi egyensúly hiánya, a félelem uralkodik. Ha szeretnénk eljutni a negyedik dimenzió magasabb síkjaira, akkor gondolatainkat harmonikusan, érzéseinket pedig a végtelen szeretet egyensúlyának centrumában kell tartanunk. Ily módon, végül, megtapasztalhatjuk a negyedik dimenzió összes síkját. Akkor az Én Vagyok a Jelenlét vezet minket át a hídon az ötödik dimenzión és azon túl.
Belépek a negyedik dimenzióba. Látom a kapcsolatom minden életformával és harmadik dimenziós önmagamat egy szinttel alattam. Azonban még mindig egyénnek érzékelem magam. A valóságom most nagyon változékony. A személyek és helyek gyorsan változnak, de tisztában vagyok vele, hogy az én gondolataim és érzéseim, amelyek ezeket a tapasztalatokat diktálják. A félelemmmel teli gondolataim félelmetes helyzeteket hoznak létre, a szerető gondolataim pedig boldogságot. Ha a félelmemet követem, akkor a gyötrelem és bánat világába csúszok le, ha azonban a szeretetet követem, akkor meglátom a Fény Szivárvány Hídját.
Dr.Susan Caroll
Közzétette:www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!