Színes ételekben az egészség
A fiatalos bőr, jó memória és a betegségek megelőzésének a titka a hűtőszekrényünkben van. Sok-sok színes gyógybogyó helyett színes ételekkel tehetünk egészségünkért, boldogságunkért a legtöbbet.
Sárga
Az édes burgonya, sárgarépa, sütőtök, mangó, banán, kukorica, vagy éppen a dinnye sokféle karotionidot tartalmaz, mely csökkenti például a rák kialakulásának kockázatát.
Zöld
A zöldségek, mint például a spenót, a kelkáposzta és a brokkoli, igen gazdagok luteinben, melynek látásunk egészségének védelmében van jelentős szerepe (védi a szemlencse rostjait felépítő fehérjéket). A lutein ugyan nem gyógyítja meg a szaruhártya betegségét, de a kutatók úgy gondolják, hogy lelassítja a folyamatot.
Kék és lila
Az áfonyák és szedrek többféle antioxidánst tartalmaznak – az egyik az anthocyanin, illetve az ellagic sav – melyek elősegítik a koleszterinszint és a vérnyomás megfelelő értéken tartását.
Piros
A paradicsom, a görögdinnye, a csipkebogyó, a vérnarancs, vagy éppen a grépfrút a likopintól kapja piros színét. A likopinnak pedig nagy szerepe van a szívbetegségek, a rák, a prosztata megbetegedések, az időskori vakság megelőzésében, sőt lassítja a szervezet öregedését, így a ráncosodást is.
Fehér
A karfiol ugyanúgy harcol a rák ellen, mint a brokkoli, sőt idetartozik a burgonya és a fehér- meg a fokhagyma is, melyek segítségével a gyomor- és vastagbélrákot kerülhetjük el. S persze nem feledkezhetünk meg az állati eredetű fehér ételeinkről sem: a csirkehúst, a halakat, a csökkentett zsírtartalmú sajtokat, a tofut, a tojásokat. Mind fontos fehérje.
Márpedig egy kutatás szerint a színek változatossága nem csupán étvágyunknak tesz jót, de az ételekbe megtalálható antioxidánsok is együttesen, egymást erősítve tudják felvenni a harcot a szervezetünk védelméért.
Ezért minden étkezésnél legalább két-három színt válogassunk össze!
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
ezoterikuskonyvek.hu