Szellemi törvények: A gondolkodás törvénye
Minden egyes gondolat megváltoztatja sorsunkat, sikert vagy sikertelenséget, betegséget vagy egészséget, szenvedést vagy örömet von maga után. Meg kell hát tanulnunk, hogy a lehető legoptimálisabban használjuk gondolkodásunkat. A legfontosabb az igazi pozitív gondolkodás: felismerni, hogy mindaz, ami velem történik, valójában jó nekem, mert szükségessé vált számomra, és segítségemre van. Ezért ajánlatos minden életfeladatot elvállalni és elvégezni, különben a sors kénytelen megismételni a leckét egészen addig, míg a feladatot meg nem oldom.
A szellemi technikákat éppúgy meg kell tanulnunk, mint ahogy megtanultunk járni, enni, kerékpározni, úszni vagy akár beszélni. Az életben az az ember halad a legbiztosabban előre, aki a legjobban felkészült arra, hogy erejét optimálisan használja fel, lehetőségeit pedig tökéletesen kiaknázza.
Életkörülményeinket gondolataink által teremtjük meg. Mi gondoljuk ezeket a gondolatokat, amelyek cselekedeteket vonnak maguk után, melyek aztán egész életünkre hatással vannak – megteremtik a mi valóságunkat. Legtöbb gondolatunk tudattalan, ám ezek a tudattalan gondolatok, melyek például a gyermekkorban születtek, éppoly hatékonyan működnek, mint például mások véleménye, megállapítása, ítélete, melyet nap mint nap hallunk, és tudattalanul befogadunk. Ugyanígy hatnak azok a szólások is, melyeket mi magunk nap mint nap használunk:
„Nem hiszem, hogy ebből lesz valami.”
„A pénz nem ismer barátságot.”
„Ez soha nem fog sikerülni nekem.”
„Ma megint teljesen kivagyok.”
Ezeknek a mondatoknak folytonos ismétlésével meggyőzzük tudatalattinkat arról, hogy ezek az állítások igazak, és a tudatalattink ennek megfelelően fog viselkedni.
A bölcs és a bolond között az a különbség, hogy a bölcs uralja gondolatait, míg a bolondot a gondolatai uralják.
Azok a gondolatok, melyektől nem tudunk szabadulni, a végzetünkké válnak!!!
A legtöbb ember azért nem tudja vágyait megvalósítani, mert nem tud uralkodni gondolatain. Szétszórja őket, ahelyett hogy egyetlen célra koncentrálna, és így érné el mindazt, amit csak gondolni vagy hinni képes. Inkább csodában reménykedik: a beteg orvosi segítségben vagy egy csodagyógyszerben, s ha ez nem segít, akkor egy hipnotizőrben vagy szellemgyógyászban, aki minden különösebb gond nélkül azonnal meggyógyítja – hogy utána tovább folytassa helytelen életmódját.
A szegény gyorsan akar meggazdagodni, legszívesebben egy lottófőnyeremény segítségével, ahol csekély befektetéssel nagy eredményt lehet elérni. Az egyedülálló meg akarja találni ideális partnerét a sors kegye által, anélkül hogy megkérdezné, vajon ő ideális partner-e a társa számára.
A legritkább esetben kérdezzük meg magunktól: miért is kerültünk ilyen körülmények közé, mivel idéztük elő, és hogyan tudunk magunk segíteni rajta? Hogyan tudna egészségesebben élni vagy egyéni teljesítményeit növelni, hogyan lehet belőle ideális partner, aki automatikusan „a megfelelő” társat vonzza magához? Ajándékokat szeretnénk kapni, s közben elfelejtjük, hogy az ember csak azt arathatja le, amit elvetett.
Pedig az élet mindig újabb lehetőségeket kínál nekünk, csupán fel kell ismernünk és ki kell használnunk. Ne ragadjunk hát le annál, hogy mi mindenben szenvedünk hiányt, mert ez csak elégedetlenséghez és agresszióhoz vezet! Mihelyt a lehetőségeinkre figyelünk, észrevesszük, hogy az élet minden pillanatban lehetőséget kínál nekünk, s életünk máris gazdagabb, mi pedig boldogabbak leszünk!
Ismerjük hát fel: hiányra szükség van, mert különben nem volna már mit tenni, csakhogy lehetőség is számtalan van, és minden nehézség valójában egy álcázott lehetőség. A boldogság nem szerencse kérdése, hanem az élet által bőségesen kínált lehetőségek meglátásának, felismerésének, kihasználásának következménye. Teljesen mindegy, honnan jövünk, a döntő az, hogy most hová tartunk! Tegyük hát meg az első lépést a helyes irányba, és életünk meg fog változni.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein: A szellemi törvények