Spirituális lények vagyunk / Az Intuíció

A kezdetek kezdete óta spirituális lények, spirituális mesterek vagyunk. Nem kell semmit megváltoztatnunk az alkatunkban ahhoz, hogy mesterekké váljunk vagy elérjük a Felvilágosodást. Csak fel kell fednünk, hogy kik vagyunk és el kell mozdítanunk saját identitásunk érzetét. A spirituális lényünk nem valamiféle külső dolog. Nem olyan, mint a DNS-ünk vagy a fizikai megjelenésünk illetve személyiségünk a maga történelmével, hirtelen fordulataival és sajátságos szerkezetével. Teljes mértékben belső ügy. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség megfigyelni a tényt, hogy spirituális lények vagyunk. Nincsen rá „bizonyíték”, melynek alapján meggyőzhetnénk magunkat, hogy nem egyszerű emberek, hanem spirituális lények vagyunk. Ezért az identitásban történő elmozdulást úgy kell teljesíteni, hogy nem keresünk bizonyítékot arra a tényre, hogy ez valóban lehetséges.

Ez a legnehezebb és a leglényegesebb pont is egyben. Az identitásunk értelmének megváltoztatása olyasvalami, amit egyszerűen ki kell mondani. Spirituális lények vagyunk: olyan lehetőség, amit meg kell ragadni és igaznak kell elfogadni, nem azért, mert közvetlen bizonyíték áll rendelkezésünkre, nem azért, mert én azt mondom, hogy fogadjuk el és nem azért, mert más mondja. Azért kell elfogadni, mert van egy intuíciónk – egy előérzetünk, egy érzésünk -, hogy ez tényleg igaz. És ebből az ösztönből kell cselekedni. De mi is az az intuíció?

Talán ismeri azokat a mai agykutatókat, akik tudják, hogy az agy két „féltekére” oszlik, melyek biztosítják az ellentétes funkciókat. A bal oldal a racionális, logikus. Mindig tudni akarja a tényeket, elméjét azok valamint a körülöttük lévő logikus gondolkodás alapján építi fel. A jobb agyfélteke az intuitív: érzéseket táplál a dolgok iránt, a helyzeteket és a valóságokat egészként ragadja meg. Nem kutat tények és bizonyítékok után, nem von le konzekvenciákat érveléseken alapulva. Érez és tud.

Ilyen vagy olyan mértékben, de az intuíció mindannyiunkban működik. Előfordult már olyan önnel, hogy besétált egy zsúfolt szobába vagy átment egy adott szomszédhoz és hirtelen nyugtalan érzése támadt – valami rosszat érzett? Ez az érzés nem a megállapított tényekből táplálkozik. Ez egy olyan benyomás, ami hirtelen és egészként érkezik. Az ilyen érzés az intuíció. A megérzések nem csak negatív formában jelennek meg. Íme egy pozitívabb példa. Vidéken vezet és ahogy az országút elkanyarodik, hirtelen hihetetlenül gyönyörű mezők, hegyek és ég látványa tárul fel ön előtt. Nagyszerűsége miatt elakad a lélegzete. Ez is egy intuíció. Nem azért történik, mert megállapítja és megítéli a fák színeit, a hegyek alakját vagy az ég terjedelmét. Mindez csak úgy megtörténik, mindenféle logikus gondolkodás nélkül.

A belső identitásunk kérdésére vonatkoztatva, a bal és a jobb agyfélteke ellentétes módon működik. A bal agyfélteke mindig a személyes karakterünk bizonyítékait figyeli meg. Visszajelzést vár a tanároktól vagy a munkáltatótól, a barátoktól, a családtól, így tudja biztosítani kiválóságát vagy legalább azt, hogy „rendben” van. Az objektív dolgokban hisz – az IQ tesztekben, a hitelesített alkalmassági vagy a teljesítményen alapuló tesztekben – az anyagi sikerek alapján méri önmagát a magas fizetés, társadalmi helyzet stb. formájában. A teljesítményünket vagy a státuszunkat nézi, hogy meghatározhassa identitásunkat. Bizonyítékot akar és az alapján ítélkezik, hogy milyenek és kik vagyunk. Ezzel szemben a jobb agyféltekének nincs szüksége bizonyítékra. Belső érzésből, intuícióból dolgozik. Egy közvetlen, megérzett értelmét adja annak, hogy kik vagyunk. Segítségével azonnal tisztában vagyunk belső állapotunkkal, belőle alkotjuk meg önképünket, mely nem a teljesítményen vagy olyan külső jellegzetességeken alapul, melyeket meg lehet változtatni vagy tagadni.

Az emberek hajlamosak rabjává válni valamelyik agyféltekének és többé-kevésbé megítélni a valóságot a tények illetve a logika alapján vagy az egészet a képek és az intuíciók szerint látni. Minden emberi lény rendelkezik mindkét oldallal, és mindkét oldal szükséges a bolygón való élethez a harmadik dimenzióban, de a modern tudományok felett a bal agyfélteke, a logikus gondolkodás uralkodik. A társadalmunk a logikus, bal agyféltekés funkciókat hangsúlyozza oktatási intézményeiben. Iskolába járunk, hogy megtanuljunk írni és olvasni, megtanulunk számolni és megtanuljuk a történelem tényeit. Az olyan intuíció-fejlesztő tevékenységeket, mint a zenét és a művészetet örök veszély fenyegeti, hogy elveszíti a támogatást, a meditációt és az imádkozást élből elutasítják. Olyan, mintha a társadalom nem tudna mit kezdeni a megérzéssel. Nem tudja, hogy kell értékelni. Az eredmény: egy nagymértékben darabokra hullott, látomások és a teljesség nélküli technokrata világban élünk. És abba az irányba haladunk, hogy intuitíve sokkal kevésbé fejlődünk, mint logikailag. Jó adag intuícióra van szükségünk bárhol, ahol rábukkanunk, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, mert az intuitív gondolkodás nélkül nem tudjuk megváltoztatni identitásunkat, nem válhatunk áldozatból spirituális mesterré.

Természetesen nem mindegyik megérzés pozitív. Rendelkezhetünk pozitív vagy negatív önképpel és formálhatunk pozitív vagy negatív hiedelmeket magunkkal valamint az ennek megfelelő valósággal kapcsolatban. Ha abban hiszünk, hogy áldozati szerepre vagyunk ítélve és a körülmények, a karma vagy a sors körülményeinek hatásai alatt állunk, ez a hit minden bizonnyal egy negatív intuícióban gyökerezik – az önmagunkról vagy a világról kialakított képből, esetleg a magunkkal vagy a világgal kapcsolatban alkotott belső érzésből. Tehát szó sincs arról, hogy az intuitív, jobb agyféltekés gondolkodás a jó, a logikus, bal agyféltekés pedig a rossz. De a lehetősége annak, hogy spirituális mesterek, emberi tapasztalatokat szerző spirituális lények vagyunk, olyan dolog, amit csak intuitíven lehet megragadni. Belső válaszként érkezik, a személyes megerősítés érzeteként. Például, miközben ezeket a sorokat olvassa, belül valami megszólalhat: „igen, ez az. Mindig is tudtam”. Ez a belső jóváhagyás a megérzéseinkből fakad. Ez tulajdonképpen a Felsőbb Énünk felébredésének pillanata. A Felsőbb Én felismeri az igazat, mikor meghallja és lépéseket tesz efelé az intuitív érzés felé.

Egyáltalán nem olyan, mikor elfogadjuk egy méltóság szavait csak azért, mert ő ezt mondja. Ha ez később a félelemérzettel párosul, nincs remény a felismerésre.

A Felsőbb Én nem olyasvalami, melynek létezését vagy nemlétezését bizonyítékkal alá lehetne támasztani. Ez egy lehetőség, valami, amit vágyódással és szándékkal lehet megérteni. Ha az alapját tényekkel akarjuk megtalálni, egyáltalán nem fog sikerülni. Nincs az a tényfeltáró elme, mely valaha is reménykedhet a rátalálásában. De mikor a létezésében való reménykedés intuitívvá, szándékossá és végül kijelentővé válik, észrevesszük, hogy a létezése pontosan abban az intuícióban, szándékban és kijelentésben rejlik.

A bizonyosság miatt, hogy a spirituális létezésünk egy intuíció, nem várhatunk arra, hogy a bizonyíték egyszer csak megjelenik. Amennyiben nem hiszünk benne ösztönösen, soha semmi nem fog történni, ami bebizonyíthatná.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!