Porral takarnák el az eget, így lassítanák a klímaváltozást
Porral takarnák el az eget, vagyis inkább tompítanák a nap erejét, és melegét, hogy ezzel lehessen lassítani a klímakatasztrófát és annak hatásait, amíg az emberiség képes lesz teljesen átállni a megújuló energiahordózók használatára.
Port a fejünk fölé
A terv elképesztő, de megvalósítható a következő 10 éven belül. Lényegében arról van szó, hogy nagy mennyiségű krétaport juttatnának a sztratoszférába, mely ott szétterülve, mintegy napernyőként funkcionálna. A részecskékről a hő egy része visszapattanna az űrbe, amivel lassítana lehetne azokat a katasztrofális következményeket, melyeket a klímaváltozás okoz a Földön.
A projekt nem légből kapott ötlet, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Harvard tudóscsoportja felel érte, és a finanszírozó sem kisebb személy, mint Bill Gates. A milliárdos ismert arról, hogy szívén viseli a Föld sorsát, és több alapítványán keresztül is támogat olyan kutatásokat, melyek képesek lehetnek az minket fenyegető gondok orvoslására.
Jelenleg is folynak a munkálatok, és ráadásul igen előrehaladott állapotban vannak, hiszen már a tesztelési fázis következik. Most egy meteorológiai léggömb segítségével egyszerre 2 kilogramm krétaport juttatnának 19 kilométer magasságba a Mexikói-sivatag fölé. A léggömböt ezután propellerek segítségével visszavezetnék ebbe a kis felhőbe, és méréseket végeznének, mely megmutatja, az elmélet működik-e a valóságban is.
Nem minden arany…
A projekt nagyon ígéretesnek tűnik, de sok tudós szerint nem számol olyan lehetőségekkel, amikkel kellene. Ilyen az is, hogy a por a légkörben olyan láncreakciót indíthat el, melynek következménye erőteljes hurrikánok, valamint hosszú aszályos időszakok lennének, melyek végül több millió ember halálát okoznák.
A milliárdos és a tudományos munkatársak is tisztában vannak ezekkel a veszélyekkel, de úgy érvelnek, hogy a klímakatasztrófa legalább akkora veszélyt jelent, mint az említett lehetséges következmények, így mindenképpen kockázatot kell vállalni. A tesztek azonban remélhetőleg választ adnak arra a kérdésre is, hogy mekkora az a kockázat, amit az emberiségnek vállalnia kell, hogy a saját rossz szokásaiból eredő veszélyt elhárítsa.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
koponyeg.hu