Mindannyian keresők vagyunk, és a célunk ugyanaz

Mindannyian keresők vagyunk, és a célunk ugyanaz: belső békét, fényt és örömöt elérni, elválaszthatatlanul eggyé válni Forrásunkkal, és valódi elégedettséggel teli életet élni.
Örömben élni annyit tesz, mint belső életet élni. Ez az élet vezet az önmegvalósításhoz. Az önmegvalósítás istenmegvalósítás, mivel Isten nem más, mint a mindannyiunkban mélyen ott rejlő, felfedezésre és feltárásra váró Isteniség. Istent úgy is említhetjük, mint a Belső Vezetőt vagy a Legfelsőbb Urat, a Supreme-ot. De bármelyik fogalmat használjuk is, a bennünk rejlő legmagasabbat értjük rajta, ami spirituális keresésünk végső célja.
A külső életnek csak akkor lehet valódi értelme, ha tápláljuk a belső életet. Sosem mulasztjuk el testünket naponta háromszor táplálni. Ugyanakkor mélyen bennünk egy isteni gyermek lakozik, akit a lelkünknek nevezünk, és nincs rá időnk, hogy ezt a gyermeket tápláljuk. A lélek Isten tudatos képviselője bennünk. Amíg a lélekgyermeket be nem teljesítjük, külső életünk sem lehet beteljesedett.
Hogyan teremtünk kapcsolatot a belső élet és a külső élet között? Ha ismerjük a meditáció művészetét, ezt a két világot könnyen és tudatosan egyesíthetjük. Ha gyakoroljuk a meditációt, minden pillanat arany lehetősséggé válik, hogy elutasítsuk a csüggedést, a csalódottságot, a haragot, a félelmet és a többi negatív tulajdonságot, és felszínre hozzuk a belső világ isteni tulajdonságait: a szeretetet, a békét, az örömöt és a fényt.
A spirituális embernek normális és épp embernek kell lennie. Ahhoz, hogy elérje Istent, a spirituális ember istenien gyakorlatias kell, legyen mindennapi tevékenységeiben. Az isteni gyakorlatiasságban megosztjuk belső gazdagságunkat. Minden cselekedetben isteni indíttatást érzünk, eredményét pedig megosztjuk másokkal. A spiritualitás nem tagadja meg a külső életet. A külső életnek a bennünk rejlő isteni élet kinyilvánulásának kell lennie.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Sri Chinmoy