Késett a gép, hogy láthassák a napfogyatkozást /VIDEÓVAL!/

Amatőr csillagászok rávették az Alaska Airlines-t, hogy 25 perccel később indítsa el Anchorage-ből Honoluluba tartó járatát, hogy a gépen utazók láthassák a napfogyatkozást. És a légitársaság megtette ezt.
A késés miatt az Alaska Flight 870 utasai összesen egy perc 53 másodpercig élvezhették a teljes napfogyatkozást 11 ezer láb magasan, jóval a felhők felett.
Az egész Joe Rao, az American Museum of Natural History’s Hayden Planetarium munkatársának köszönhető, aki már egy évvel ezelőtt elkezdte szervezni azt, hogyan nézheti meg a napfogyatkozást. Ugyanakkor tartott attól, hogy Indonéziában felhős lehet az ég és lemarad az eseményről.
Így elkezdte megvizsgálni, hogy az adott időpontban milyen repülők haladnak arra. A Flight 870 volt a megfelelő, csak a menetrend szerint túl korán indult volna.
Összefogott néhány amatőr csillagásszal és rávették a légitársaságot arra, hogy később indítsák a gépet, így teljes lehetett az élmény. A művelethez a légiirányítókat is meg kellett nyerni, de ezzel sem volt gond.
Rao és társai egy hónappal ezelőtt foglalták le a jegyeket, de a többi Hawaiiba tartó utas nem tudott a tervről semmit. A csillagászok speciális szemövegek százait vitték magukkal az útra, így minden utas élvezni tudta a látványt. Senki nem tiltakozott a késés miatt.
VIDEÓ:
VIDEÓ:
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
index.hu