Hathorok: Fejlődési lehetőségek a Káosz Csomópontban
Ebben a földi üzenetben a Káosz Csomópont méretéről és kiterjedtségéről kívánunk szólni, amelybe beléptetek. Üzenetünk gyújtópontjában a földi változások tudatotokra gyakorolt finom és a kevésbé finom hatásai állnak. Mint a korábbi üzenetünkben jeleztük, ahogy beléptetek a nagyon bizonytalan állapotba, egyre nehezebb pontosan megjósolni a szeizmikus és vulkáni eseményeket.
Tavaly októberben (az eredeti közvetítés 2009-es, de a Káosz Csomópontok ideje 10 évre előre szólnak! – szerk. Sandal) megjósoltuk, hogy Káosz Csomópontba fogtok belépni és emiatt egyre jobban nőni fog a zűrzavar és, hogy a kormányaitoknak és intézményeiteknek komoly gondot fog okozni egy ilyen szintű káosz legyőzése. És valóban ez történik kezdve az egész Földön tapasztalható szélsőséges és abnormális időjárási eseményektől, a földrengések gyakoriságának feltűnő emelkedésén át, a mostani izlandi vulkánkitörésekig. A Káosz Csomópont ilyen megnyilvánulásai sajátos és kiszámíthatatlan módon fognak kiterjedni és összefonódni.
Üzenetünk középpontjában nem a Káosz Csomópont kibontakozása miatti fizikai kihívásaitok állnak, hanem inkább fel szeretnénk hívni a figyelmeteket a rátok és – ha készen álltok rá, a megragadásukra váró fejlődési lehetőségekre.
Tekintsünk kiindulópontnak egy elképzelést, mely egyeseknek új, másoknak ismert információ lehet.
A Földet, hozzátok hasonlóan, ragyogó tojás alakú fénytestnek látjuk. Ahogy nektek is, a Földnek is csatornái vannak a finom energia számára. A testetekben ezeket a finom energiát áramoltató vezetékek a meridiánok és az alapvető szerveitek életerejével kapcsolatosak, vagy a nadik és a csakrákkal kapcsolatos sokkal összetettebb és finomabb rendszert alkotják.
A Földnek is megvannak a saját finomenergia-csatorna hálózatai és rácsrendszerei. Ezek egyikét Ley vonalaknak hívják. Ezek a saját testedhez hasonlóan a Föld testében áramló finom energiák vezetékei. Természetesen a Föld energia csatornáin áramló energiák sokkal nagyobbak, mint a te testedben áramlók.
De végeredményében összefügg az emberi meridián és nadi, valamint a bolygó Ley vonala.
A bolygótok a felemelkedési folyamat újabb szakaszába lép be. Ezeket több jellemző mutatja, melyeket részben érzékeltek és részben nem. Két ilyen jellemző okozza a földrengéseket és a vulkáni tevékenységeket is.
Földrengést, vagy vulkánkitörést megelőzően nagy mennyiségű finomenergia áramlik a földtani esemény közelében. A finom energia áramlása a tektonikus változás előtt történik. Ahogy tudományotok helyesen állapította meg, a tektonikus mozgás a kiváltója, vagy generátora a földrengési eseményeknek. A finomenergia áramlása a meridiánokon ( Ley vonalakon ) a földrengések környékén már órákkal, napokkal, vagy akár hetekkel a földrengés vagy vulkánkitörés előtt megtörténik. Ezek a fizikai esemény hírnökei. A földrengések és vulkánkitörések finomenergia megnyilvánulásai és a Föld meridiánjaiban, vagy Ley vonalaiban végbemenő áramlások és külön hangsúlyozni szeretnénk, közvetlenül hatnak rátok.
Sokatok testében válaszreakciót tapasztal. Ez azt jelenti, hogy ha az elkövetkező földrengéssel, vagy vulkánkitöréssel kapcsolatban finom energia áramlik a Föld Ley vonalaiban, akkor ennek megfelelő áramlás lehetséges a saját meridián rendszeretekben. Mintha az elkövetkező események barométere lennél. Egyesek sokkal érzékenyebbek másoknál így a hatások az ilyenek esetében sokkal hangsúlyozottabbak. Érzékeny egyének több ezer kilométernyi távolságra az adott eseményektől is reagálhatnak a Föld változásának finom energiáira. De a kevésbé érzékenyek is érezhetnek hatásokat. A földrengések és vulkáni aktivitás emelkedésének ténye miatt sokatok ezeknek a különös testi válaszreakcióknak az egyre gyakoribbá válását tapasztalhatják. És pontosan ez az, amire a figyelmünket szeretnénk összpontosítani.
Megértjük és tisztán látjuk a földrengések és a vulkáni tevékenységek szörnyű hatását a három dimenziós valóságotokra, de szeretnénk, ha tudnátok, hogy ugyanezek az események energetikai kapuk, evolúciós átjárók, amelyeken beléphettek.
Ezek nem csak a fizikai Föld tájképét érintő változások hírnökei, hanem a az emberi és a bolygó tudatszint változásának előjelei is.
Hagy írjuk le a szeizmikus tevékenység néhány fizikai és érzelmi hatását. Emlékezz, hogy ha küszöbön áll egy földrengés, vagy egy vulkánkitörés, akkor a szeizmikus esemény közelében a Föld meridiánjaiban és Ley vonalaiban finom energia áramlik. Ezzel egy időben válaszreakciók keletkeznek a fizikai testben, különösen az erre érzékenyek esetében. Ha finom energia áramlik a személy meridián rendszerében, mindenfajta furcsa jelenség következhet be.
Ilyen esemény lehet ( többek között ) pl. a rövidtávú memória problémák, hirtelen meleg, vagy hideg érzet, megmagyarázhatatlan fizikai kellemetlenség, vagy akár fájdalom, ami látszólag ok nélkül jelentkezik és múlik el.
Lehetnek rövid pillanatok, amit gondolkodási, vagy értelmezési zavarnak is nevezhetünk. Vagy gyakoribbá válnak a hirtelen lecsökkent energiaállapotok. Ilyenkor úgy érezheted magad, mintha semmi energia nem állna rendelkezésedre. Korábbi üzenetekben beszéltünk arról, hogy egyre többen fognak panaszkodnak fáradtságra, kimerültségre, miközben nem képesek nyugodtan aludni. Egyre többször fogjátok azt érezni, hogy elalszotok, miközben ébren vagytok. Ha olyan környezetben vagy, hogy lepihenhetsz, vagy legalább becsukhatod a szemed, ez a legjobb, amit tehetsz az ilyen jelenségek kezelésére. Ha ilyesmi történik, akkor ez gyakran, de nem mindig, a finom energia áramlásának jele a Föld energia rendszerében, vagy Ley vonalaiban.
Ezekben az időkben változtatja meg a Föld maga is a bolygó tudatosságát és ,úgymond meglovagolhatod a farvizét. Mivel a bolygó megváltoztatja a tudatosságát, mély tudatossági állapotokba léphetsz ezekben a pillanatokban. Azt tanácsoljuk, hogy engedd el a világot és add át magad a befelé fordulás tapasztalatának. Lesz, aki hatalmas gyógyító erővel bíró és tápláló belső valóságok világába léphet. Mások „filmszakadást” fognak tapasztalni, és fogalmuk sem lesz, hogy mi történt. Nagy hasznodra válhat, ha ilyenkor megengedhetsz magadnak pihenést még a napi teendőid közepette is.
Esetenként lesz, aki ellentétes reakciót fog tapasztalni. Tested szélsőséges állapotban érezheted, mintha az életfunkciók felgyorsultak volna. Ha érzékeled a finom energiákat, megfigyelheted, hogy ez a finom energiatestek ( amilyen a KA is ) a szokásosnál gyorsabb rezgésének az eredménye. Ez a felgyorsult érzés rövid ideig, vagy akár órákon át tartó is lehet. Ezekben a hipertudatos állapotokban kozmikus információ és/vagy spirituális fény beáramlását tapasztalhatod. Érezheted, hogy finom energia csatornák nyílnak meg és ennek következtében a finom energia áramlása felerősödik ezekben a csatornákban. Bármennyire is különösek ezek a testi és szellemi állapotok, ezek az evolúciós emelkedés lökéshullámai. Sajnos a különleges testi és szellemi állapotok a napi testi ritmusnak kellemetlen időpontokban jelentkeznek. Ha elfogadod és felismered, hogy evolúciós ajándékok, jelentős hasznodra válhatnak.
Amíg az Egyensúly Holonja és a Felemelkedés Holonja, amiket korábbi üzenetekben adtunk át, biztosan hasznos ( és nagy hasznotokra lehet használata ), addig a szeizmikus események testedre és tudatosságodra gyakorolt hatása elől nem lehet elmenekülni. Így tanácsunk, hogy öleld magadhoz ezeket, mintsem, hogy ellenállj nekik. Tekintsd őket annak, amik: evolúciós lehetőségeknek.
Ezzel az üzenettel átadjuk a Szív Dimenzionális Hangolását. Az üzenet végén találod meg a linkjét. Ez egy rendkívüli hangolás, a jövőből érkezett, egy olyan Földről, ami a mostani időtökben még nem létezik.
Azt tanácsoljuk, hogy a Tobozmirigy Dimenzionális Hangoláshoz hasonlóan hallgassátok. A hallgatása közben irányítsátok tudatotokat a szívcsakrára és képzeljétek el, hogy a hangokat a szívetek közepéből halljátok megszólalni. Ez a felemelkedési kód segíteni fogja a szíveteket stabilizálódni, valamint vigaszt és megnyugvást találni a Föld jövőbeli állapotából. A célja, hogy segítsen elviselni az előttetek álló zűrzavart és a bizonytalan eseményeket. A hangok az új, felemelkedett Föld rezgéseinek esszenciája. Ez az új világ ígérete, és szívetekben hordozzátok csíráit.
Végül fel szeretnénk hívni a figyelmeteket, hogy bár az elkövetkezőkben nehéz időszakba léptek, ezzel egy időben rendkívüli evolúciós felemelkedés küszöbét lépitek át.
Mindegy, merre éltek a Földeteken, mindegy, milyen az élethelyzetetek, vagy milyen körülmények várnak rátok, ha evolúciós ajándékként ölelitek át az előttetek kibontakozót, felemelkedtek a tudatosságban és kegyelemben és humorral léptek át a kapun, amit Káosz Csomópontnak hívunk.
Tom Kenyon
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kapcsolódó: Hathorok: Káoszcsomópontok
tomkenyon.com
Fordító: Bagi Ákos/lelekmod.hu