Gyakorold a vizualizációt
Íme, egy egyszerű vizualizáció, amit kipróbálhatsz:
Hunyd be a szemed, vegyél mély levegőt, majd fújd ki, és közben figyeld a hasad emelkedését és süllyedését. A belégzés, majd a kilégzés közben is számolj négyig. Ismételd a mélylégzést addig, amíg azt nem érzed, hogy az elméd kezd elcsendesedni, a tested pedig ellazulni. Amikor elérted az ellazulás állapotát, lelki szemeiddel vizualizáld a félelmeidet és kétségeidet. Képzeld el, amint az összes félelem által vezérelt gondolatod, érzésed és érzelmed egy sötét gömbbé gyűlik össze. Képzeld el, amint az összes bizonytalanságod, aggodalmad és korlátozó hiedelmed csatlakozik hozzá, amitől a gömb egyre nagyobbra és nagyobbra nő. Tekints rá úgy, mint minden dolog ábrázolására, ami visszatart az erőd teljességétől. Most képzeld el, hogy minden egyes belégzéssel egy fényes sugár ragyog rajtad keresztül, legyőzve a sötétséget. Minden kilégzéssel vizualizáld azt, hogy a gömb egyre kisebb és kisebb lesz. Ismételd ezt addig, amíg a sötét anyag, a félelem és kétség gömbje elpárolog a semmibe. Ezt követően lassan nyisd ki a szemed. Azért szeretem ezt a vizualizációs technikát, mert bármikor és bárhol használható. Akár egy apró felmerülő kétely esetén is egyszerűen becsukhatod a szemed, és elképzelheted, ahogy a légzésed erejével eltávolítod.
Ez a módszer különösen alkalmas azok számára, akik úgy érzik, hogy a belső hangjuk különösen nagy hatást gyakorol rájuk, és a gondolataik feletti uralmat vagy a mantrák használatát eleinte túlságosan megterhelőnek tartják. Volt egy ügyfelem, akinek friss házasként nehézséget jelentett megtalálni a saját hangját a kapcsolatában. Folyamatosan úgy érezte, hogy a párja nem becsüli és értékeli eléggé, és nem kapja meg azt az érzelmi támogatást, amire szüksége van. Annak ellenére, hogy tisztában volt ezzel, a belső hangja olyan hangosan kritizálta, hogy ez visszatartotta a szükségletei és kívánalmai közlésétől, ami a mentális egészségét is megviselte. Azért fordult hozzám, hogy segítsek neki feloldani a szerelemhez és kapcsolatokhoz fűződő korlátozó hiedelmeit, és ezáltal magabiztosabbnak érezhesse magát a házasságában. Már az első találkozásunk alkalmával láttam, hogy a belső kritika annyira elhatalmasodott rajta, hogy ha megkérem, hogy a korlátozó gondolatait cserélje le megerősítő jellegűekre, az rendkívül ijesztő és valószínűleg megoldhatatlan lesz számára. Ezért inkább arra kértem, hogy próbálja ki a vizualizációs technikát, és két héten keresztül mindennap ismételje. Két hét alatt az ügyfelemnek sikerült annyi erőt elvonnia a félelmeitől és kétségeitől, hogy elkezdhessen beépíteni más eszközöket is, például a mantrák használatát és a nyelvezet változtatását. Hat héten belül rátalált a hangjára, és elkezdte használni azt; végre egészséges módon tudta közölni az igényeit a partnerével, és egyben jelentősen megerősödött önmagában és a kapcsolatában. A vizualizációt másképpen is használhatjuk a félelmek és kétségek eltávolítására. Ahogyan a gondolatainkkal átformálhatjuk a látásmódunkat, úgy a vizualizációval újra elképzelhetjük az elménkben lejátszódó jeleneteket. Milyen gyakran fordul elő, hogy a lehető legrosszabb eshetőséget játszod le a fejedben? Vagy azt, hogy a legrosszabb félelmeid valóra válnak? Amikor ismételten eljátsszuk ezeket a jeleneteket a fejünkben, lecsökkentjük a rezgésünket, és egyúttal felerősítjük az aggodalmainkat, bizonytalanságainkat és kételyeinket. A vizualizáció erejét használhatod arra, hogy egyszerűen újra elképzeld a fejedben látott jeleneteket, miközben a lehető legjobb végkifejletet látod lejátszódni. Ez egy kicsit olyan, mintha csatornát váltanánk a tévén. Mondjuk például azt szeretnéd manifesztálni, hogy sikerül bejutnod álmaid egyetemére, de a félelmeid és kétségeid egy olyan jelenetet kreálnak a fejedben, hogy megbuksz azokon a vizsgákon, amelyek kellenek a bejutáshoz, vagy kapsz egy rossz hírt tartalmazó levelet, akkor válts csatornát. Vizualizáld, amint sikeresen leteszed a vizsgákat és megkapod a várva várt levelet, és képzeld el, hogyan fogod magad érezni abban a pillanatban. Újra és újra játszd le a fejedben a helyzet ideális kimenetelét. A vizualizációk a manifesztációs eszköztárad szilárd részei; használhatod őket arra, hogy tisztán lásd a jövőképet, segítségképpen arra, hogy eltávolítsd a félelmeidet és kétségeidet, elképzeld magad a lehető legjobb helyzetben, valamint a rezgésed növelésére.
AZ ELMÉNK HIHETETLEN ERŐVEL RENDELKEZIK; EGYSZERRE OKOZÓJA ÉS GYÓGYÍTÓJA A FÉLELMEINKNEK ÉS A KÉTSÉGEINKNEK.
A „félelem” és „kétség” szavakat mindannak az összefoglalásaként használom, ami az alacsony önértékelésünket, bizonytalanságainkat és korlátozó hiedelmeinket táplálja, és amelyek akadályozzák, hogy az álmainkat valóra váltsuk. Ahogyan korábban említettem, a félelmek és kétségek felszámolása állandó folyamat, amire mindig igyekszem emlékeztetni az embereket. Amikor úgy érzed, valami akadályoz a manifesztálásban, az első dolog megkérdezni magadtól, milyen félelmek és kétségek lehetnek azok, amelyek hátráltatják a bevonzást. Itt érdemes megjegyezni, hogy talán ez a legnagyobb kihívást jelentő lépés:
ilyenkor vissza kell tekintenünk minden olyan tapasztalatunkra és emlékünkre, ami hozzájárulhat ezeknek az akadályoknak a létrejöttére, és ez sebezhetőséget jelent. Azonban a kemény munka meghozza gyümölcsét, és mihelyst egyszer elkezded eltávolítani ezeket az akadályokat, azzal szabaddá teszed az utat a végtelen bőség befogadása előtt, amivel az univerzum téged vár.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Roxie Nafousi