Gondolataink hatása – avagy a képzelet teremtő ereje

A külvilágban csak az jelenhet meg, ami bennünk már létezik. Hiszen mint minden, gondolataink is rezgések, és a rezonancia törvénye szerint mindig csak „azt vesszük”, amit kisugároztunk. Ha tehát valamit szeretnénk megvalósítani, ahhoz először magunkban kell a feltételeket megteremteni, aztán hinni benne, és ezzel magunkhoz vonzzuk a lehetőségeket.
„Amit könyörgésben kértek, higgyétek el, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen nektek.”/Márk 11, 24/
Azt mondják, álmok valóra válnak. Igaz ez? Igen, ha kellően hiszünk bennük, ha annyira akarjuk, hogy tudatalattinkba annyira beépült, hogy minden rezdülésünkben megnyilatkozik vágyunk.
Gondoljunk csak bele, mennyi álmunk vált valóra? És ezek között ugye voltak teljesen lehetetlennek tűnő álmok is? Nem véletlenül, hiszen mindezt mi teremtettük meg magunknak. Mert hittünk, és mert hitünkkel bevonzottuk a lehetőségeket, amelyek egy-egy lépcsőfokként segítettek a megvalósításban. Cselekedni természetesen nekünk kell, de ha nem adatik meg a lehetőség, a tetteinket sem tudjuk véghez vinni.
Vagy próbáltál már úgy élni, mintha a szíved vágya, álmod már valóra is vált volna? Hogy hozzáállásodat és lelki rezdülésedet a megvalósult állapothoz szinkronizálod? Ha nem, mindenképpen próbáld ki egyszer! Megdöbbenve fogod tapasztalni, hogy az életed megváltozik körülötted, hogy a lehetőségek egyből rádtalálnak, hogy az emberek is másképp néznek rád – úgy, mintha te azt az álmaid mevalósulásából alakítottad volna ki bennük. És ha ezt megtapasztalod, rájössz, hogy működik, és többet nem lesz kétséged saját életed irányítása, befolyásolása felől. Akkor a kezedbe veheted a kezdeményezést, és nem fogsz tétlenül várakozni egy olyan lehetőségre, ami nem tud jönni, mert hited gyenge ahhoz, hogy bevonzhassad.
Majd meglátjuk, mit hoz az élet.
De hát ki az az Élet?
Fordítsd meg: nem ami kint, az van bent, nem a kint-hez kell a belsődet alakítanod!
Tedd mindezt fordítva: gondoskodj magadról, gondolataidról, hitedről, vágyaidról, tisztítsd meg magad a kétkedéstől, és akkor a kint fog a belsődhöz alakulni. Ez pozitív gondolkodás hatalma, a tudatos teremtés.
Gondolataink mindenre hatnak, ami velünk érintkezésben van: testünkre, környezetünkre, és a bennünket körül vevő rezgésekre is. Testi szinten minden gondolat és érzés kémiai folyamatot vált ki, amelyek lehetnek betegséghez vezető mérgek, illetve a gyógyulási folyamatot meggyorsító pozitív gondolatok. Érthető hát, milyen sokat is számít a gondolati fegyelem egészségünk még megőrzése esetén is.
Richard Brennan: az Alexander-módszer alapjai című könyvében lévő gyakorlat szemléletes példája annak, hogy képzeletünk és gondolataink hogyan hatnak testünkre:
1. A kar súlya kb. 4 kg, ami kb. 4 zacskó cukornak felel meg. Erre gondolva, lassan emeljük fel mindkét karunkat oldalra.
2. Úgy fél percig tartson, míg karunk vízszintes helyzetbe kerül. Mindvégig gondoljunk arra, milyen súlyos a karunk.
3. Tartsuk karunkat vízszintesen még fél percig, hogy átérezzük, mennyire súlyos (mindkét karon 4 zacskó cukor).
4. Lassan eresszük le karunkat.
5. Tartsunk 1-2 perc szünetet, és jegyezzük meg (gondolatban, de akár le is írhatjuk), mit érzünk a karunkban.
6. Pihentessük még néhány percig a karunkat, hogy ismét olyannak érezzük, mint korábban, ki is rázhatjuk az izmokat.
7. Most képzeljük el azt, hogy 1-1 léggömböt tesznek mindkét oldalt karunk és a bordák közé.
8. Képzeljük el, hogy a léggömböket lassan felfújják.
9. Ahogy a léggömb gömbölyödik, emeljük fel karunkat
10. Amikor vállmagasságba ér a kar, képzeljük el, hogy a léggömbök finoman tartják alulról.
11. Most képzeljük el, hogy lassan kiengedik a levegőt a léggömbökből, és engedjük le fokozatosan a karunkat.
12. Figyeljük meg, mit érzünk most, különbözik-e az érzés a korábbitól; ha igen, ez azt bizonyítja, hogy a gondolat befolyásolta működésünket, hiszen pontosan ugyanazt tettük, amit korábban.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!