A dimenziósíkok voltaképpen különböző alapértékű hullámhosszoknak foghatók fel. A dimenziók közötti egyetlen különbséget alaphullámuk hosszúsága adja. Éppen úgy működik ez, mint a rádió vagy a televízió készülék. A kereső elforgatásával különböző hullámhosszokra állhatunk rá. Ennélfogva különböző képeket láthatunk tévénk képernyőjén vagy különböző adókat foghatunk rádiónkon. Pontosan ugyanez vonatkozik a dimenziósíkokra is.
Ha tudatunk hullámhosszát meg kívánnánk változtatni, és ezzel testünk hullám mintáit is univerzumunkétól eltérő értékűekre módosítanánk, a szó legszorosabb értelmében eltűnnénk ebből a világból és megjelennénk abban, amelynek értékeire hullámhosszunkat beállítottuk.
Pontosan ezt teszik az UFO-k is, amikor átrepülnek az égen, ha látott már valaki ilyet. Hihetetlen sebességgel száguldanak, majd 90 fokos fordulatot tesznek és eltűnnek. Az efféle járművek nem olyan módon haladnak a térben, ahogyan azt a mi repülőgépeink teszik. Az űrhajók utasai tudatukkal pszichikusán kapcsolódnak magához a járműhöz, s amikor készen állnak arra, hogy egy másik világba lépjenek át, meditációba mélyednek és magukat egységbe fűzik. Azután mindannyian egyszerre gondolati szinten egy 90, vagy pedig két 45 fokos helyzetváltoztatást hajtanak végre, s ezzel egy másik dimenzióba irányítják a hajót utasaival együtt.
Világegyetemünk – és ezalatt értek minden csillagot és atomot – alaphullámának hossza megközelítőleg 7,23 centiméter. Bármely pontot kiválaszthatjuk ebben a helyiségben, s e meghatározott univerzumon belül akadálytalanul ki- és beléphetünk a 7,23 cm-es hullámhosszon. Spirituális értelemben ez a 7,23 cm az OM szótagnak felel meg, amelyet a hinduk a világegyetem hangrezgésének tartanak. Univerzumunkban minden tárgy szerkezetétől függő hangvibrációt kelt, s minden egyes tárgy egyedülálló hangot képes kiadni. Ha az összes kozmoszban fellelhető tárgy hangzatát átlagolnánk, eredményül ezt a bizonyos 7,23-as hullámhosszt valamint e dimenzió tényleges hangrezgését, az OM-ot kapnánk.
A két szemünk közötti, egyik pupillánk középpontjából a másikig terjedő átlagos távolság szintén 7,23 cm, csakúgy, mint az állunk csúcsától orrunk hegyéig terjedő távolság, a tenyerünket átszelő egyenes, vagy csakráink közötti távolság, csak hogy néhány példát említsek. Ez a 7,23 cm-es távolság többféle módon nyilvánul meg testünk különböző pontjain, minthogy e meghatározott világegyetem határain belül keletkeztünk, az univerzum lényege pedig belénk ágyazódott.
Érdekes, hogy e bizonyos hullámhosszt a Bell Laboratórium felfedezése nyomán ismerte meg a világ, nem pedig valamiféle barlangban elmélkedő spirituális természetű ember talált rá. Amikor az egész Egyesült Államokat behálózó mikrohullámú rendszert első alkalommal üzembe helyezték, zavarokkal találkoztak a rendszeren belül. A Bell Laboratórium a rendszer adó frekvenciájául véletlenül éppen az alig több mint 7 cm-es hullámhosszt választotta. Hogy választásuk miért pont erre a frekvenciára esett, nem tudni. Megpróbálták elhárítani a zavart, átvizsgálták az egész berendezést, mindent megtettek, amit csak tudtak. Először úgy gondolták, a zörej a földből származik. Végül felnéztek az égre, rájöttek és így szóltak „Ó nem, mindenhonnan ez jön!” A zavaró tényező kiküszöbölése érdekében valami olyasmit tettek, aminek hatásától bolygónk mind a mai napig szenved: a frekvenciát a szükségesnél 50.000-szer nagyobb erősségre emelték, ami egy rendkívül erőteljes mezőt hozott létre, ennélfogva a mindenhonnan előtörő 7,23 cm-es hullámhossz nem okozhatott többé zavart a rendszerben.
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titkai
