Buddha útja és a megvilágosodás folyamata
Ifjúságát luxuskörülmények között töltötte az ifjú herceg egy palotában, a világtól elzárva. Amint egy napon elhagyta palotáját, és megpillantotta a szörnyű nyomort és szenvedést, kétségbeesett. Képtelen volt megérteni, miért van ennyi nyomorúság, fájdalom és szenvedés a világon, és elindult, hogy erre választ kapjon.
Egyik mestertől a másikig ment, folyvást választ keresve az őt izgató kérdésekre, de az igazi választ senki nem tudta megadni neki. Hét év telt el így, s ő egyre jobban kétségbeesett.
Egy szép napon egy ősöreg boddhifa alatt ült, feladva minden reményt, hogy kérdéseire valaha is választ kapjon, de magát a kétségbeesést is elengedte, és teljesen átadta magát Istennek. És ebben a pillanatban megtörtént a csoda: megvilágosodott.
Felismerések és átadás
Felismerte, hogy ő személy szerint semmi valóban hathatós segítséget nem tud nyújtani, és mindent átengedett a teremtőnek. Felismerte önmagában Istent – Igaz Valóját! Elfogadta az életet olyannak, amilyen, és az isteni szándékot, s abban a pillanatban belesimult az egészbe.
Felismerte, hogy a mind-egynek ő is része, s ez nyugalommal töltötte el, és biztonságérzetet adott neki. Csendes szemlélővé vált, aki csak figyeli a teremtést. Már nem ő cselekedett, hanem rajta keresztül történtek a dolgok.
Teljesen átadta magát a történésnek, bele merte vetni magát az élet folyamába, és hagyta, hogy tovaringjon vele.
Mihelyt minden lehullik rólunk, megszabadulunk az Én illúziójától, és önmagunk leszünk. Már nem kell semmit sem tenni, minden történik, és örökké történni fog. Hirtelen minden egészen egyszerűvé válik.
Igaz Valónk kifejezése az életben
Ha Igaz Valónk tökéletességét egyre tökéletesebben juttatjuk kifejezésre életünkben, nemcsak a lét minden szintjén jómódban fogunk élni, hanem mindenekelőtt valóban meg tudjuk valósítani önmagunkat és ezzel együtt szellemi szültetésünket, és máris létünk egy újabb dimenziójába lépünk.
Mindaz, ami korábban oly fontosnak tűnt, siker, gazdagság és hatalom, tökéletesen érdektelenné válik, ami viszont korábban kevésbé fontosnak tűnt – fejlődés és felismerések -, mostantól fogva életünk igazi tartalmát adja.
A szellemi születés alapjai
Miként a testi születéshez két szülőre van szükség, úgy a szellemi születésnek is: bölcsességre és szeretetre. E kettő nélkül senki sem tudja szellemi születését megteremteni és megélni, és mindkettőre egyformán szükség van. Az ember tökéletes és végérvényes újjászületése nem egyből történik, hanem lépésről lépésre jön el. Ám ha a fény egyszer feléled bennünk, soha többé nem alszik ki.
A valóság felismerése
Mi is úgy élünk, mint az ifjú Buddha: kezdetben saját elképzéseink palotájában, a külvilágtól elzárva, s csak amikor szellemileg felébredtünk, ismerjük fel a jelenségek mögött a valóságot, engedjük el fokról fokra saját elképzeléseinket, és kezdünk el fokozatosan a valóságban élni.
És egy szép napon mi is elindulunk a szellemi úton, akárcsak Buddha, hogy kínzó kérdéseinkre választ kapjunk. Mi is egyik mestertől a másikhoz vándorolunk. Kezdetben mestereinket talán úgy hívják, hogy elismerés, aztán siker, pénz, esetleg hatalom. Ám ezeknél a mestereknél kérdéseinkre semmi használható választ nem kapunk.
A felismerés pillanata
Amint aztán egy szép napon a boddhifa alatt ülünk, a régi mestereket elhagyva és rátalálva a „felismerés” nevű mesterre, akkor történik meg a csoda: ön-magunkra és ezzel Istenre találunk. Minden keresés véget ér, és mi egyik pillanatról a másikra célba értünk. Az Én illúziója szappanbuborékként szétpukkan – felismerjük, hogy mind-egy.
A megvilágosodás folyamata
Ez azonban a megvilágosodásnak csupán a kezdete, egy folyamatnak a kezdete, amely mindaddig tart, míg végül nemcsak felismertük magunkat, hanem önmagunkká is váltunk, s ettől kezdve mesterként élünk. Ám téved, ha azt gondolja, hogy ez a cél, ellenkezőleg, most kezdődik csak igazán a munka!
Rá fog jönni, hogy minden, ami eddig történt, csupán előkészület volt a valódi életre. Ne foglalkozzon hát túl sokáig az előkészületekkel, engedje, hogy a szellemi születés megtörténjék. Lásson hozzá, hogy minél előbb mesterként éljen – önmaga legyen!
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein: A szellemi törvények