Az intelligencia, amely fenntartja az életet

A természetben minden nemcsak önmagával van egységben, hanem a teljességgel is. A természet szereplői nem vonták ki magukat az egész szövetéből azzal, hogy elkülönített létet kiáltanak ki maguknak, nem osztják a világot „én”-re és a világ maradékára.

A természetben végzett elmélkedés megszabadíthat az „én”-től, a nagy bajkeverőtől.

Figyelj a természet számtalan halk hangjára: a levelek zizzenésére a szélben, az esőcseppek koppanására, egy-egy rovar zümmögésére, a hajnalban megszólaló első madárfüttyre! Add át magadat teljesen a hallgatás tevékenységének! A hangok mögött valami hatalmasabb rejlik: az a szentség, amit nem lehet gondolatokon keresztül megérteni.

Az intelligencia, amely fenntartja az életet

Nem te teremtetted a testedet, s nem is tudod kontrollálni annak a funkcióit. Az emberi értelemnél hatalmasabb intelligencia tevékenykedik. Ugyanaz az értelem, ami az egész természetet fenntartja. Azzal juthatsz a legközelebb ehhez az intelligenciához, ha tudatában vagy saját energiameződnek: ha érzed tested elevenségét, az ott lévő, éltető jelenlétet.

Egy kutya játékossága, feltétel nélküli szeretete és készsége, hogy bármely pillanatban ünnepelje az életet, gyakran éles ellentétben áll gazdája belső állapotával: deprimált, szorong, problémák terhe nyomja a vállát, elveszett a gondolatokban, s már nincs jelen az egyedül létező helyen és időpontban, vagyis az itt és mostban. Az ember elcsodálkozik: ilyen alak mellett vajon hogyan tud ez a kutya lelkileg ennyire egészséges, ilyen örömteli maradni?