Az ember energialény

Minden rezgés
A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az is rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését..
Energiaáramlás
A világban minden energiaáramlás. A fény, szél, illatok, hangok, beszéd, gondolatok átadása másoknak, természeti jelenségek, stb. Az energia folyamatosan áramlik. Az energia nem csak úgy van, nem statikus, hanem dinamikus. Az élet sem statikus, hanem dinamikus. Ahogy a vérnyomásunk sem egy statikus érték, hanem dinamikusan alkalmazkodik az élethelyzeteinkhez. Az életben a mozdulatlan, statikus, jines állapot a halál. A dinamikus, jangos állapot maga az élet. Ezért illúzió azt hinni, hogy jelen társadalmunk statikusan fenn tud maradni jelen, változatlan állapotában ezer, száz vagy akár tíz évig.
Bármit mondunk, teszünk, mind energiaáramlás. Mindig energiákat szabadítunk fel, mozgatunk meg és ennek mindig meg is van a következménye. Az energiaáramlásnak van egy természetes folyamata. Mikor valakivel beszélek, az figyel rám, válaszol, én válaszolok, és ilyen módon beindul egy energiaáramlás közöttünk. Amennyiben mindketten adunk energiát, akkor kapunk is, és ez egy szinergikus hatás, azaz egy meg egy az legalább három. Így mindketten jól járunk. Adunk egy – egy egység energiát és mindketten kapunk legalább két-három egységet. A végeredmény az, hogy feltöltődünk.
Sokszor előfordul, hogy az ember olyan társaságban van, ahonnan úgy jön el, mintha leszívták volna az energiáit. Fodrászok, kozmetikusok, gyógytornászok mondják, hogy sok páciens csak beszél és beszél, sokszor úgy tűnik értelmetlenül, le sem lehet őket lőni. Ugyanakkor több olyan fodrásszal, gyógytornásszal találkoztam, aki maga az energiavámpír, azaz saját magát tölti fel a pácienseiből.
De ki is az energiavámpír? Aki másoktól lop energiát, lévén a saját energetikai rendszere energiahiányos. Aki energiahiányos az legtöbbször tudatlanul de kialakít egy szokást, hogy fenntartsa más emberek figyelmét, azaz energiát lopjon tőlük. Tipikusan ilyen amikor valaki nem enged másokat szóhoz jutni. Ilyen az igazgatói értekezlet, mikor már fél délelőtt tart, azonban nem marad az emberben egyetlen értelmes gondolat sem. Az igazgató így erősíti magát, tölti fel az energetikai rendszereit, a beosztottak rovására. A beosztottak közül az jár jól, aki rajzolgat és azt sem tudja, hogy valaki beszél. Mivel ő közömbös, tőle nem lehet energiát lopni. A nyugati multi cégek tudatosan hozták létre a meetingeket, tudatosan megtervezték az energiaáramlásokat, és megállapították, hogy ha igazán működik a csapatmunka, akkor a közös munka eredményeként több százszorosan feltöltődik minden csapattag. Azonban aki volt már meetingen, tudja, hogy ma már ez nem igaz, és ellenkezőleg, a félelem uralta környezetben a csapat leszívja minden egyes tagjának az energiáját. A végeredmény az, hogy mindenki fáradt, aluszékony, és unalmasnak tartja a félelem légkörében eltöltött napot.
Kiegyenlítődés
Egy zárt rendszerben, mint a milyen a Föld, egy igazi alapszabály létezik, a kiegyenlítődés elve. Ahol felborul az egyensúly, ott minden erő arra törekszik, hogy újra helyreálljon az. Ha például Ausztriából ide fúj a szél, akkor Ausztriában nem keletkezik vákuum, és nálunk nem lesz túlnyomás, hanem Ausztriába beáramlik máshonnan a levegő, tőlünk pedig továbbhalad, a nyomás kiegyenlítődik.
Minden tevékenységünkre jellemző, hogy valamivel foglalkozunk, valamibe energiát fektetünk. Ilyen kategória a ház, autó, munka, feleség, férj, gyerek, szülő, számítógép, barátok, stb.
Minden esetben létezik egy ideális energiamennyiség, amit az adott tevékenységbe fektetnünk kell. Ha ennél sokkal több vagy sokkal kevesebb energiát fordítunk arra az adott dologra, akkor a létezés erőinek feladata, hogy a lehető leghamarabb visszaállítsák az egyensúlyi állapotot.
A fenti ábrán, a vízszintes tengelyen látható a ráfordított, befektetett energia mennyisége, míg felette egy edényben található egy labda. A középső helyzet a stabil egyensúly. Ha a labdát kimozdítjuk az egyensúlyi helyzetéből, akkor a létezés erői, jelen esetben a gravitáció feladata lesz, hogy helyreállítsa a rendszer egyensúlyi helyzetét, azaz visszavigye a középső kiindulási pontra.
Hogy működik ez az életben?
Ha valakinek van egy szép autója, amit ő nagyon szeret, sőt imád, minden nap törölgeti, simogatja, az elvárhatónál többet foglalkozik vele, teszi mindezt más teendők rovására, akkor a létezés erői meg kell nyilvánuljanak, hogy visszaállítsák az egyensúlyt. Ilyenkor sok apró probléma kezd megjelenni a kocsin, és minderre nincs magyarázat. Az autószerelők csak találgatnak. Közben sok apró pénz elmegy, szinte folyamatos jelleggel a szervizekre, amely javítások hatástalanok. Mindez kb. félév-egy év túlzott gondoskodás után jelenik meg, és két-három hónap alatt képes az ember megutálni a kocsiját. Van aki ilyenkor el is adja. Aztán vesz egy újat és ott folytatja, ahol abbahagyta.
Az ellentétes dolog, amikor valaki abszolút nem foglalkozik a gépkocsijával, elhanyagolja a szervizeket, karbantartásokat. A létezés erői olyan eseményt fognap produkálni, hogy a tulajdonos biztosan emlékezni fog rá, a legkellemetlenebb helyzetben lerohad, és meg sem moccan a gépkocsi. Átlag ember ekkor megfogadja, hogy az elvárható mértéken belül gondozni fogja a gépkocsiját.
Hasonló példa mikor valaki elhanyagolja a feleségét. A létezés erői rövid időn belül hoznak egy konkurens lovagot, és mikor a férj észbe kap, már rendesen kell pedálozni, hogy visszakapja a feleségét.
Ugyanígy működik ez az országok szintjén. Minden országnak van egy, a saját gazdaságához képest egyensúlyinak nevezhető eltartóképessége, azaz az adott gazdasági tevékenységekhez jól definiálható, hogy mennyi adó vethető ki. Amennyiben görcsösen és erőszakosan több adót vetnek ki, még ha sikerül is beszedni, a létezés erői elviszik a plusz pénzt, mindenféle külső gazdasági körülmények, államadósság, árfolyamveszteség, és egyéb nem várt, “véletlen” pénzügyi tranzakciók / bukások formájában. Így egy kormány könnyen belekerülhet a saját adóspiráljába, egyre több adót vet ki, és egyre kevesebb a pénz, miközben az emberek megnyomorodnak.
A létezésben nincs jó és nincs rossz, és nincs igazság. Ha jónak nevezett dolgot viszünk túlzásba, akkor az ugyanolyan rossz, mint ha rossznak nevezett dolgot. Egyetlen dolog számít, az energiabevitel minősítése a túlzott – túl kevés skálán. A “leszarom” nem egy jó hozzáállás, mert tele van negatív energiával, és hamar megbosszulja magát. AZ ÉRZELEM NÉLKÜLI ELFOGADÁS JELENTI A STABIL EGYENSÚLYI ÁLLAPOTOT.
Az Aranycsapat tagjai közül sokan maradtak nyugaton. Puskás Öcsi azzal a tudattal ment ki, hogy karriert épít. Mivel nem menekült valami elől, hanem egy cél érdekében ment ki, ezért sikeres is lett, amennyire csak lehetett. A csapat több tagja azért maradt kinn, mert elmenekült a katonai szolgálat elől, a rendőrség elől, a szocializmus elől. Ők messze nem értek el olyan sikereket.
Sokan mennek ki hazánkból nyugatra. Nagy részük elmenekül valami elől, úgy mint munkanélküliség, szegénység, ezért lelkük tele van elégedetlenséggel, utálattal, meg nem értéssel. Mivel ott kinn ezeket az érzelmeket tovább táplálják, ezért a kinti életük is hasonló lesz, mint az itthoni. A megoldás az, ha az ember azzal a tudattal megy ki, hogy karriert építsen, és abszolút ne foglalkozzon azzal, hogy mit hagyott itthon, ne töltsön se jó, se rossz érzelmet a lelkébe.
Nyaraláskor szokott előfordulni, hogy az ember elmenekül a zajos otthonból a csendes világvégi tengerparti halászfaluba. Itt aztán a helyi menő csávók még éjjel egykor is bőgetik a házilag barkácsolt robogóikat. Ami elől elmenekül az ember, azt megkapja ott is, ahova menekült. Mindezt azért, mert a lelkében túl sok az indulat, az érzelem. Túl sokat foglalkozik azzal, hogy csendet akar, nyugalmat és jó időt. Ha a lelki egyensúlya a stabil egyensúlyi állapotban van, akkor remek nyaralásra számíthat.
Mikor valaki komoly sikereket ér el, és túlságosan büszke a sikereire, túl nagy energiát fordít a sikerei külső népszerűsítésére, mikor komoly marketingmunkát végez azért, hogy mások visszaigazolják az ő sikereit, akkor a létezés erői látványosan csökkentik a sikereit, így hamarosan nem lesz mire legyen büszke. Aki ezt megérti, az alázatosabb lesz és sikerei újra jönnek. Aki nem érti meg ezt a törvényszerűséget, hanem még jobban belelendül sikerei népszerűsítésébe, annak sikerei eltűnnek, pénze megfogyatkozik, és létrehoz magának még valamilyen komolyabb betegséget is.
Mikor valaki nagyon beteg, esetleg rokkant, reménytelen, legalábbis materiális szinten, akkor meggyógyulni csak úgy lehet, ha nem csak a betegségével foglalkozik. Aki egész nap azon aggódik, hogy mennyire dagadt a lába, vajon kell-e műteni vagy sem, aki egész nap a cisztáin töpreng, stb., az túl sok energiát fektet a gyógyulásába, mással szinte nem is foglalkozik, közben tele lesz félelmekkel, aggodalmakkal, így gyógyulás nem igen lesz, inkább csak egy stagnáló állapot. Meggyógyulni csak úgy lehet, ha csökkenti a betegségével kapcsolatos foglalatosságát, fogadja el azt ami van, és kezdjen vele élni, úgy, hogy nem zavarják a korlátai. Tehát aki csak száz métert tud gyalogolni, az mehet kirándulni a többiekkel, de csak száz métert menjen vízszintes úton, egyébként üljön, pihenjen, hallgasson zenét, fotózzon kinn a természetben, amíg a többiek megmásszák a hegyet. Egy a fontos, ne legyen benne olyan érzés, hogy ő miért nem képes erre. Majd képes lesz. Ahogy viszont javul az állapota, vegye azt természetesnek, és sétáljon többet. Ez a gyógyulás útja.
Bűntudat
Ha megnézzük a világ leggazdagabb embereit, nagy maffiózókat, nagy politikusokat, akkor azt szokták rájuk mondani, hogy gátlástalanok. Az átlagember megítéli az ilyen sikereket és nem érti, hogy az élet hogy engedhet meg ilyen igazságtalanságokat. Ők azok akik mindig mosolyognak és sosem kapják el őket. Mintha az élet őket támogatná, őket ismerné el.
A bűntudat a negatív energiatöbblet, jelentése büntetést érdemlek. Párja a büszkeség, jelentése dicséretet érdemlek. Az életben nincs jó és nincs rossz, és főleg NINCS IGAZSÁG. A bűntudat nem más mint egy túltengő negatív érzelmi energia. Következménye kötelező jelleggel a büntetés. A gyilkos, akinek bűntudata van, feladja magát a rendőrségen, majd megnyugszik, sőt örül a büntetésnek, úgy gondolja, hogy ezzel a vezekléssel kiegyenlít minden tartozást. Valójában ez csak az ő agyában van így. A VILÁG NEM ÍGY MŰKÖDIK. A büszkeség egy túltengő pozitív energia, következménye, hogy nem lesz mire büszkének lenni. Ez nem azt jelenti, hogy ne örüljünk sikereinknek, hanem azt, hogy ne legyünk büszkék. A büszkeség csak az ego megnyilvánulása. Legyünk nagyon is tudatában annak, hogy milyen sikereket értünk el, és örüljünk neki, de ne emeltessük magunkat talapzatra. A sámán tudja, hogy mit tud, de esze ágában sincs, hogy erről egy őt dicsőítő újságcikk szülessen.
Az olyan ember, akiben túltengenek az érzelmek, nehéz életnek néz elébe. Ugyanis a kiegyenlítődés szabálya szerint a létezés erői mindet megtesznek az érzelmi energiák csökkentése érdekében. A létezést nem érdekli az érzelmi energia előjele, csupán a nagysága, abszolút értékben. Akiben túlteng a bűntudat a múltja különböző eseményei miatt, az előbb lelkileg, majd testileg lesz nagyon beteg. Aki bűntudatban él, azt rendesen “sújtja” az élet. Ezért soha ne vegyük magunkra mások vagy a világ “bűneit”, bűntudatát. Egyszerűen csak fogadjuk el, hogy EZ VAN. Mert valahogy mindig van, és ha másképp lenne, az sem biztos, hogy jobb lenne.
A bűntudatot a vallás és az emberi társadalmak tartják fenn. Célja a nép irányíthatóságának a biztosítása. A pásztorok által a birkákra hozott szabályok, csak a birkákra vonatkoznak, a pásztoroknak nincs bűntudatuk.
Párkapcsolatban sokszor megtörténik, hogy az egyik fél félrenéz egy alkalommal. Később a bűntudattól hajtva elmondja mindezt a párjának, meggyónja amit tett. Azonban ha a párjával nincsenek azonos tudatszinten, nem értelmezik hasonlóan a világot, akkor komoly sérülések keletkezhetnek előbb lelki, majd anyagi (testi) síkon. Tipikus betegségek a szívinfarktus (területvesztés), tüdőgyulladás (becsapottság), vastagbél perforáció-daganat (elengedési problémák), gyomor problémák (nem tudja megemészteni), vagy egyszerűen felbomlik a kapcsolat. Amelyik fél félrenézett, az egyszerűen csak valami olyat tapasztalt meg, amit addig nem, vagy abban a párkapcsolatban soha nem is fog. Ha ez az eset csak egyszer történik meg, akkor nevezhetjük tapasztalatszerzésnek, hiánypótlásnak. Ha az illető ezt bűntudat nélkül meg tudja élni, akkor semmilyen következménye nem lesz. Ha a párkapcsolatban túl nagy a tudatszint és/vagy világnézeti különbség, akkor ajánlott inkább a titok megtartása, mert a másik fél vélhetően nem fogja megérteni, nem fogja feldolgozni, akár végzetes betegségek is elindulhatnak, amivel az orvoslás nem tud mit kezdeni. Ezt nem azt jelenti, hogy hazudozni kell egymásnak, hanem mindenkinek lehet egy saját titka, ami bizony a saját intim szférájának bűntudatmentes része.
A bűntudat teljes hiánya sokat segít a pénz megszerzésében is. A Szovjetunió széthullása után az állami vagyont privatizálták, beleértve a természeti erőforrásokat is. Rengeteg ügyes, világhírű pénzügyi, gazdasági szakember forgolódott a tűz körül, azonban mind üres zsebbel maradt. Semmit sem kaptak. Ez a nagy érték olyan emberek kezébe került, akiknek kétségük sem volt afelől, hogy őket megilleti a vagyon, kétségük sem volt afelől, hogy ez nekik jár és teljesen érzelemmentesek voltak. Nem volt sem bűntudatuk, sem örömük. Tudták, hogy ez az övék és elvették. Ehhez hasonló a hírhedt diktátor, Ceausescu esete. Mindenki aki ismerte mondja, hogy már gyerekkorától tudatosan azt állította, hogy ő lesz annak az országnak a legfőbb vezetője. Már gyerekként sem volt kétsége afelől, hogy ez így lesz. Tudta, hogy joga van ehhez, és úgy döntött, hol elveszi ami az övé. Tudni lehet róla, hogy nem volt sem nagy tudású, sem magas tudatszintű, sem spirituális ember, mégis nála is működött a dolog. Sőt a feleségénél, is, aki két osztályt alig járt ki az iskolában. A nép mindig azt mondta, hogy biztosan nem tudja a legfőbb vezér, hogy mi történik az országban, mert különben nem engedné mindezt. Pedig tudta, de nem érdekelte. Egyszerűen nem volt bűntudata. Nem voltak érzelmei.
Ha megnézzük a profi bérgyilkost, akkor neki semmilyen érzelme sincs. Sem pozitív, sem negatív. Ő pont a stabil egyensúlyi állapotban található. Így bármit is tesz, a létezés erői sosem fognak ellene dolgozni. Azonban ha kileng ebből az állapotból, akkor vége. Egy bérgyilkos akkor profi, ha tudja, hogy mikor kell visszavonulni. Akkor, amikor kezdenek érzelmei lenni.
AKI TUDJA, HOGY AMIRE VÁGYIK, AHHOZ NEKI JOGA VAN, BÁRMI LEGYEN IS AZ (személy, tárgy, vagyon, bármi), AZ ŐT MEGILLETI, ÉS BŰNTUDATMENTESEN TUDJA EZT MEGÉLNI, ANNAK MINDEN MEGADATIK. MINDEN TÉREN. Soha nem kapják el azt a házasságszédelgőt, hackert, csalót, tolvajt, gyilkost, akinek nincs bűntudata. SOHA.
Ha megnézzük a Tízparancsolatot, akkor az nem más, mint egy energetikai középút, egy stabil egyensúlyi állapot. Ez nem egy büntető törvénykönyv, nem írja hogy lopásért ez meg az a büntetés. Hanem ha ezeket betartja az ember, akkor az energetikai stabil állapotban fog élni. Nyilván akinek nincs bűntudata, annak nem kell betartania.
Párkapcsolat
Tengerpartokon, romantikus üdülőhelyeken gyakran látni 70 éves szerelemes párokat, akik boldogok, néha félrevonulnak és akár egy óráig is tudják szótlanul ölelni egymást, átveszik egymás rezgését, egy végtelen kozmikus utazás részesei. Ők azok, akik karmikus szerelemben öregedtek meg. Mikor egymás szemébe néznek, akkor két lélek látja egymást (a szem a lélek tükre), két végtelen szellem boldog együttléte, és azt sem veszik észre, hogy közben megöregedett az anyagi ruhájuk. Ez a boldog párkapcsolat. Itt két lélek talált egymásra és nem a testük, nem az anyagi érdekek, ezért kapcsolatuk örök és megbonthatatlan.
A párkapcsolat az iskolában kezdődik. Lehet, hogy hamarosan a szakközépben is tananyag lesz, a Holdra szállás kiszámolása, azonban az életről semmit sem tanulnak a gyerekek. Egyre jobban semmit. Nem ismerik az emberi lét alapjait, az élet valós körforgásait. Ugyanúgy saját magukat sem ismerik. Önismeretük abszolút nulla. Pedig az életben ez a belépőszint. Aki nem ismeri saját magát, saját karakterét, később a másikat sem, nem tudja, hogy ő kihez tud illeszkedni, annak nem lesz hosszú életű a párkapcsolata.
A párkapcsolat rögzítése a házasság. Ez gyakorlatilag egy birtoklevél. Megvettük egymást. Egy életre “jogom van” a másikat uralni. Ezzel a tudattal meg is szűnik a párkapcsolat minden varázsa. Pedig alapigazság, hogy minden nőt le lehet egyszer venni a lábáról, na de megtartani, az a kihívás. A sámáni világban, még a kereszténység előtt, másképp volt. A fogadalom egyszerű volt: “ameddig örömet és boldogságot okozok neked, addig veled maradok”. Ez a szemlélet egy állandó késztetést jelentett a párkapcsolatot illetően, nem lehetett hátradőlni, hogy az enyém, megvettem. Az igazi házasság a szabadság odaadásáról szól és nem annak elvételéről. Amikor a társamat szabadon engedem és ő önszántából velem van, mert az neki jó, az az igazi párkapcsolat.
Ha egy párkapcsolat nem jól működik, akkor mindkét fél olyan betegséget hoz létre magának, mely érinti a nemi szervét. A nőknél még a gyerekvállalás kérdései is képbe kerülnek, így jön létre az endometriózis.
Ha a párkapcsolat nem jól működik, akkor el kell válni. Mielőbb, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzuk egymásban. Legnehezebb felismerni a problémákat. Az ember, a feje tetejéig ül a problémákban, melyeket lassan megszokott, melyek már lehet hogy hiányoznának ha nem lennének, fél az egyedülléttől, és észre sem akarja venni, hogy nem ezt kereste. Észre sem veszi, hogy boldogtalan, hogy esetleg a másik rabszolgája lett, vagy kettőjük között akkora a szakadék, hogy nem hogy átlépni nem tudják, hanem át sem látnak. A nem megfelelő párválasztás következménye, hogy csak néhány év együttlét után derül ki, hogy gigantikus tudatszint különbség van a két ember között, hogy annyira eltérő az érdeklődési területük, hogy nincs miről beszéljenek. Ennek következménye, hogy nem tudnak fejlődni. Az egyik fél intelligens és okos, és őt teljesen visszahúzza a párja. Az ilyen konfliktusok megmérgezik a kapcsolatot, megbetegítik mindkét embert, és hiába futkosnak orvoshoz, helyettük semmilyen gyógyszer nem fogja megoldani a problémájukat. Sok férfi házasodik érdekből, talál egy vagyonos lányt, itt mindig önértékelési problémák fognak fellépni, melyek nagyon kemény gerincbetegségeket fognak okozni, a nemi szerv betegségein túl. Sok férfi talál egy nagyon szép lányt, és esze ágában sincs azzal foglalkozni, hogy az belülről ki lehet, mik a belső tulajdonságai. Aztán ahogy eltelik három-öt év, meg is unja az egészet, a legutolsó érzelem morzsa is eltűnik a férfiúi szívből. Jönnek viszont megállíthatatlanul mindkét fél részéről a betegségek.
Sokszor fordul elő, hogy valaki a párkapcsolati problémák elől a munkájába merül. Érzi a problémákat, de nem mer szembenézni velük, sőt fel sem meri ismerni őket. Ha a két fél tud illeszkedni egymáshoz, azonos tudatszint, érdeklődési terület, akkor ki lehet lépni a helyzetből, de csak valamilyen közös kapcsolódási terület megtalálásával. Kell találni valamit, ahol mindkét fél együtt tud fejlődni, és a szinergikus hatás révén kapcsolatuk nagyságrendekkel fog fejlődni.
Az olyan párkapcsolatban ahol a felek nincsenek hasonló tudat és világnézeti szinten, ott az egyik fél mindig energiavámpír, akarva, akaratlanul. Nagyon sok író, művész, vagy egyéb terület szakembere akkor vált híressé, amikor elvált. Ekkor felszabadultak energiái, és akár egy év alatt olyan sikereket ért el, amiket korábban soha. Ráadásul mindig megtalálták a békét, szerelemet, nyugalmat, boldogságot. Ilyenkor sosem szabad rossz gondolatokkal a múlton rágódni, el kell fogadni érzelem mentesen és tovább kell lépni. Ha az erdőben kirándulunk, akkor mindig előre nézünk, az utat és a távolt fürkésszük, és nem a már megtett úton aggódunk, rágódunk.
Legtöbb gond abból fakad, hogy nem ismerem magam, és nem ismerem azt az embert, aki a társam szeretne lenni. Az enneagram még azt is megtanítja, hogy mely karakterek illeszkednek egymáshoz, és melyek nem. Hosszútávú párkapcsolatot nem lehet építeni nem illeszkedő karakterek kapcsolatára, mert ennek következménye a gyógyíthatatlan betegség.
A jó párkapcsolat feltételezi a közös fejlődést minden téren. Az élet értelme a fejlődés. A fejlődés egy jangos állapot. A jines állapot, a mozdulatlanság, maga a halál. Egy párkapcsolat akkor jó, ha mindig tudunk egymásnak mondani valami újat, valamit amiből a másik fél tanul. Nem a tévésorozatokat kell megbeszélni, mert azokat úgyis csak akkor nézi az ember, ha üres az élete. A szeretet nem egy csöpögős valami, hanem azt jelenti, hogy felelősséget vállalok a másik fél fejlődéséért.
A jó párkapcsolat egy karmikus szerelemmel indul, amely egy magas szintű rezgés, egy másik világból és célja, hogy összekössön két embert. Ez egy életre megmarad. Semmi köze a házassághoz. A karmikus szerelem következménye lehet egy igazi baráti kapcsolat is.
Gyermekvállalás
A nő a szexuális aktus részeként dimenziókaput tud nyitni és egy lelket tud kötni a megtermékenyített petesejthez. Az áldott állapot alatt az ifjú lélek még nem mindig tartózkodik itt, ideje nagyobb részét más világokban tölti. Mondhatni ismerkedik ezzel a világgal. Érzi a családi viszonyokat, abban a családban, ahova születni szeretne. A megtapasztalások alapján bármikor jogában áll nemet mondani. Ha úgy érzi, hogy ez nem az a környezet amire ő számított, jogában áll meg nem születni. Ez a vetélés. De még születés után is jogában áll néhány napig elmenni. Ez a gyerekágyi halál, amelyre materiálisan nincs semmilyen magyarázat.
Napjainkra egyre több fiatal pár szenved a funkcionális meddőségtől. Ez azt jelenti, hogy minden rendben van, de mégsem jön össze a gyerek. Materiális szinten hormon terápiával “kezelik” a problémát. Mikor már ez sem segít, akkor szoktak a párok alternatív módokat keresni. Ha megértjük, hogy a funkcionális meddőség háttere nem materiális síkon van, akkor már tudunk tenni ellene. Sikeresnek szokott bizonyulni a biorezonancia, pszichoterápia, és spirituális technikák. Ezek mind áthangoló terápiák. Nem tesznek mást, mint a fiatalok gondolkodását, élethez és egymáshoz való hozzáállását változtatják meg. És ahogy az ifjú lélek számára elfogadhatóvá válnak a családi körülmények, úgy azonnal jön. A gyereket kikényszeríteni nem lehet, hanem alázattal várni és örömmel fogadni.
Az összes áthangoló terápia ellenére én azt mondom, ahol nem jön a gyerek oda nem is kell. Az elöregedő modern nyugati társadalom önös rögeszméje, hogy szaporodni kell bármi áron. Sok olyan családot ismerek ahol alternatív módon jött a gyerek. Három év távlatában azt mondom, hogy tíz esetből egyszer született jó helyre. Kilenc esetben vagy elváltak, vagy rémálom az életük. Egyszerűen nem kell mindenáron gyerek, ha a családnak nevezett, gyakran csak fizikai közösség, képtelen megérteni a család fogalmát. A gond ott kezdődik, hogy legtöbbször a család női és férfi tagja nem illik össze. Fogalmuk sincs az önismeretről, a másik karakterének ismeretéről, és az egymáshoz való illeszkedésről. Az itt fennálló energiák végtelenül távol állnak attól, hogy oda egy lélek leszülessen. Olyan ez, mintha egy korábbi meghívás alapján elmennénk vendégségbe, azonban ott zárt ajtókat találunk, sőt két fenevad kutya is ott vicsorog előttünk. Legszívesebben hazamennénk. Negyedóra várakozás után meg is tesszük. Csak akkor jövünk újra, ha szívesen várnak, tárt karokkal, és mosolygós arccal.
A megszülető gyermek 4-6 éves koráig energetikailag teljesen egy az anyjával. Ezért amikor a gyerek beteg akkor mindig az anyukával van a baj. Ne a gyereket vigyük orvoshoz, hanem az anyát. Mikor a gyerek betegséggel jelez, akkor a családban valami nincs rendben. A gyerek egy tükör, és megmutatja a család hibáit, problémáit.
A gyerek 3-5 éves korára kialakul a karaktere, lévén, hogy érzi a családban zajló energetikai folyamatokat. Nem érti, hanem érzi. Ha szükséges háttérbe vonul, ha szükséges megtanul az asztalra csapni, így érvényesül. Ezzel a területtel részletesen az enneagram foglalkozik. Itt érdemes elgondolkodni, hogy milyen módon alakítja a bölcsőde vagy a korai óvoda a gyerek karakterét, és az anya erőterének hiánya, napi több órán át, rendszeresen. Ma biztosan állíthatom, hogy az anyának legalább a gyerek 3-4 éves koráig otthon a helye. És ez idő alatt ne szüljön másikat, csak hogy legyünk túl rajta. Az anya, aki rabszolgaként dolgozik valahol, nem tudja ellátni a feladatát, és mivel ez a gyereknél hiányként jelentkezik, ezért egy egész életen át megmarad a hiány, azaz sosem tud a gyerek igazán leszakadni. Az élet leckéje, hogy ha gyereke kiskorában távol volt az anya, akkor cserébe egész életen át elérhető kell legyen a továbbiakban. Talán az sem véletlen, hogy Svédországban, ahol az anyák néhány hónapos korában be kell adják a kisgyerekeket közösségekbe, mert nekik dolgozniuk kell, a legnagyobb az igény pszichológusokra, pszichiáterekre és ezek dominánsan a fiatal korosztállyal foglalkoznak, döntően gyerekkorból származó elválasztási problémákkal.
A gyerek egy energiavámpír. Mivel máshonnan nem tud feltöltődni, ezért csak a felnőttektől tud energiát nyerni. Általános alapszabály, hogy egy gyerekhez egy felnőtt szükséges. Tehát lehet három gyerek egy családban, de akkor szükséges egy nagyszülő aktív, napi szinten történő közreműködése.
Napjainkban divatos családmodell, hogy apuka sikeres vállalkozó. Sok a pénz és kevés az idő. Anyuka nem kell dolgozzon, neki gyerekeket kell szülnie. Hallgatva a kor szavára, anyuka gyorsan szül 3-4 gyereket. Apuka sosincs otthon, de fizet bejárónőt, bébiszittert. Aztán két-három év alatt anyuka szétesik. Először lelki problémákkal, depresszióval küzd, gyógyszereket szed, majd összehoz egy komoly fizikai betegséget is. Valójában semmi más nem történt, mint hogy anyukát a gyerekek energetikailag teljesen leszívták, elhasználták. A gyerekeknek anyukára és apukára együtt van szükségük és esetleg egy-két nagyszülőre, napi szinten. Pénzen vásárolt idegenek, bármennyire is szakszerűen végzik a dolgukat NEM tudják pótolni a szülők hiányát. Ők más rezgést képviselnek, őket más belső erők mozgatják, mint a családot.
Az energetikai kapcsolaton túl, a gyerekeknek szükségük van az anyamodellre és az apamodellre. Ezt a viselkedési mintát veszik át.
A gyerek a szülőről való leszakadás után, élete végéig igényli a támogatást, de csak akkor amikor ő kéri. A szülőnek kötelessége, hogy energiát áramoltasson a gyerek felé, de csak akkor, amikor annak szüksége van rá. Ez a segítség. A segítség jelentése: pont azt adom és pont akkor, amikor arra szükség van. A szükséget nem én határozom meg, hanem az élet, én csak észreveszem azt, és kielégítek egy igényt.
Áldás
A régi leírásokban, történetekben mielőtt valaki valamilyen komoly dologba kezdett, akkor valakinek (egy magasabb tudatnak) az áldását kérte arra a cselekedetre. Például az apa mindig megáldotta a fiát, mielőtt az a vásárba indult volna. Az atyai áldás nélkül a fiú nem indult volna el semmilyen körülmények között. Az áldás tudománya apáról fiúra szállt, és ezt maga a vallás is tanította. Ugyanígy a vallás tanította a reinkarnációt a középkor előtt (benne volt a Bibliában), illetve a nőknek tanították az angyalkommunikációt, ami nem más mint egy energetikai gyógymód amit a nő alkalmazott akár a gyerekei, akár a férje gyógyítása érdekében.
Napjainkra ebből annyi maradt, hogy egy magas rangú pap megáldja a fegyvereket, mikor a katonák egy idegen országba mennek rendet teremteni, a demokrácia nevében.
Valójában mit is jelent az áldás?
Az áldás egy parancs, amit egy magas tudat elküld a Létezésbe. A Létezés különböző erői pedig igyekeznek ennek megfelelően segíteni a megáldott tevékenységet, eseményt, folyamatot. Ilyenkor egyenesebben mennek a dolgok, kevesebb a buktató, vagy úgy megyünk át a buktatókon, hogy észre sem vesszük azokat. Az áldás nagy előnye, hogy nem tudunk magunk ellen tenni. Ha egy, a karmánk szerinti dolgot áldunk meg, akkor az nagyon sikeres lesz. Ha a karmánk elleni dolgot áldjuk meg, akkor egyáltalán nem fogja azt támogatni. Tehát amikor valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, hiába áldottuk meg az eseményt, akkor tanuljuk meg, hogy az nem is kellett sikerüljön. Ha megáldjuk ismeretlenül is az orvos kezét, aki megműti egy hozzátartozónkat, akkor remekül fog sikerülni a műtét.
Áldani nem csak eseményt, vagy személyt szoktak, hanem házat, munkahelyet, földet. Ilyenkor emelkedik az adott ház, vagy föld rezgésszintje. Ehhez párosíthatunk még egyéb technikákat (szentelés, különböző védelmek, egyéb magas rezgésszintű erők). Mindezek áthangolják az adott területet, emelik annak a rezgésszintjét. A világon mindenki a szent helyeket keresi, ugyanakkor ha magas szintű rezgéseket rendszeresen hívunk adott helyre, akkor mi magunk teremtünk egy szent helyet. Aki ilyen, akár maga által teremtett szent helyen lakik, vagy ilyen földről táplálkozik, annak magának is emelkedik a rezgésszintje. Tehát azért kell a termőföldet levédeni, megáldani, mert a termést nem veri el a jég, nem annyira teszik tönkre a természet erői, és sokkal nagyobb a termék rezgésszintje, ezáltal akár gyógyító hatása is tud lenni.
Zárójelben jegyzem meg, hogy sok bio mezőgazdasági termék úgy keletkezik, hogy bár materiálisan vegyszermentesen nő, azonban rabszolgaként tartott emberek éhbérért elkeseredetten művelik a növényeket, szedik le a termést, amely aztán átutazza a fél világot, és halott állapotban árulják kétszeres áron. A tulajdonos egyetlen célja a minél gyorsabb meggazdagodás, így a termelőtől, a kizsigerelt dolgozókon át mindenki megátkozza a terméket. Ezeket tilos lenne árulni. Hol van az ilyen termék attól, ami a megáldott, megszentelt kiskertben nő és frissen van fogyasztva? Fényévnyire.
Az egyik legnagyobb titok magának az áldásnak a technikáját övezi. Nem láttam még olyan helyet a neten, vagy könyvet, ahol ezt precízen leírták volna. Ennek egyetlen oka van. A pénz. Ingyen nem adják oda. Azonban én úgy gondolom, hogy egy ilyen egyszerű rutin nem lehet titok a felvilágosodás korában.
Az áldás rituáléija a következő. Látni kell a megvalósult végcélt, ki kell azt mondani, át kell élni azt, és amikor nagyon jó érzés tölt el, akkor ki kell mondani, hogy ÍGY LEGYEN! Például ha nyaralni megy az ember, akkor elindulás előtt kicsit megnyugszik, becsukja a szemét, képzeletben látja magát és családját, ahogy boldogan, önfeledten nevetnek a tengerparton, érzi a vidámságot és boldogságot. Közben hangosan mondja, hogy: olyan boldog vagyok, hogy egy sikeres nyaraláson veszünk részt, ahol minden tökéletes, jó az idő, boldogok vagyunk, vidámak és egészségesek. Majd amikor egy kellemes melegség önti el a szívét, akkor mondja, hogy ÍGY LEGYEN. Fontos, hogy nem kell foglalkozni a részletekkel, az a Létezés dolga, csak a sikeres végcél a fontos. Kiemelem itt a sikeres és szerencsés fogalmak közötti különbséget. A szerencse azt jelenti, hogy az országúton kiugrik egy szarvas, azonban semmi probléma nem történik, vagy a szarvas jól ugrik, vagy a vezető jól fékez. A siker azt jelenti, hogy nincs egy szarvas sem. Szintén fontos megjegyezni, hogy a szentelés egy szent cselekedet, amit ha elkezdünk NEM SZABAD ABBAHAGYNI, hanem BE KELL FEJEZNI. Ellenkező esetben ellenünk fordul. Tehát ha belép közben anyósunk, és megzavar minket, akkor a lehető leghamarabb zárjuk le az Így Legyen kifejezéssel, ami maga az Enter gomb, és ekkor elküldtük a parancsot az Égi Internetre. Az elején jó ha gyakoroljuk a kis képzeletbeli videót, és amikor már jól látjuk és át tudjuk élni a végcélt, akkor kell elvégezni nyugalmas körülmények között magát az áldást.
Hogyan segít az áldás?
Ha az ember valamit szeretne elérni, akkor az egy szándék. Aki beteg, szeretne meggyógyulni. Aki rég nem volt nyaralni, az szeretne nyaralni. Azonban a szándék kevés. Elmegy a beteg az orvoshoz és hangosan mondja, hogy már pedig ő meg akar gyógyulni, és semmilyen pénzt nem sajnál. Ez nagyon hangzatos, de nem több mint egy szándék. Sok fiatal fiú ábrándozik osztálytársnőjéről, de ez is csak egy szándék. A szándék az csak az első lépcső, és itt elakad a legtöbb dolog. A beteg meghal a szándékkal a tudatában, a fiatal srác sosem fog barátja lenni álmai nőjének. A szándék csak akkor valósul meg, ha követi azt a cselekedet. Ez a gyenge láncszem. A beteg legtöbbször bármilyen gyógyszert hajlandó bevenni, csak neki személy szerint ne kelljen életmódot váltani, másképp gondolkodni, megrögzött szokásairól lemondani. Hasonlóan a fiatal srác, ha nem mondja meg álmai nőjének, hogy tetszik neki, akkor sosem fog semmi történni.
Az áldás nem tesz mást, mint a kialakult szándékot cselekvésre váltja. Ilyenkor a beteg teljesen akaratlanul találkozik olyan személyekkel, filmekkel, könyvekkel, akik/amik elindítják őt a cselekvés útján. Ő maga sokkal kisebb ellenállást fog tanúsítani, mint azt egyébként tette volna. A fiatal fiú esetén úgy hozza az élet, hogy a buszon álmai nője mellé ül, és kap egy lehetőséget, amit ő maga sosem mert volna megtenni. Fontos látni a különbséget, az áldás nem a végcélt hozza elénk másnapra, hanem az odavezető útra terel minket, amennyiben ez karmikus. A beteg ember nem fog másnap reggel teljesen egészségesen ébredni komoly betegségét elfelejtve, hanem megtalálja azt az utat, ami oda vezet, de ezt az utat neki kell végigjárnia. Az út végén, mely lehet akár egy év is, ott az egészség. A fiatal fiú sem arra ébred, hogy másnap reggel ott van álmai nője az ágyban meztelenül, hanem elindul az úton, mely akár ide is vezethet. Tarthat az út szintén egy évig, közben összebarátkoznak, megszeretik egymást, de az is lehet, hogy sosem kerülnek az ágyba, de megmaradnak nagyon jó barátok.
Ha az élet tengerén egy nagy vitorlással hajózunk, meglátjuk a szárazföldet és oda szándékozunk menni, akkor az áldás nem más, mint a feltámadó szél, mely segít minket az úton. Nem leszünk ott öt perc alatt, ez nem teleportálás, hanem feltámad a szél és előre visz minket az utunkon. Attól még végig kell utazni az utat, irányítani kell a hajót, élni kell az életet, de ez a legrövidebb és leggyorsabb út. Ez a szél nem szembe fúj, nem vihar, hanem a lehető legjobb módon támogat minket célunk elérésében.
Az átok teljesen hasonló mint az áldás. Ugyanaz a technika, csupán az információ teljesen más, amit parancsként a Létezésbe küldünk. Nagyon sikeresen és hatékonyan lehet elátkozni azokat, akik instabilak, azonban nem lehet elátkozni a sámánokat. Nem az a sámán, aki az újságban így nevezi magát, hanem az, akiről ezt nem is tudni, lévén nem hirdeti magát, nem keres vele pénzt. Mindig magas tudatszinttel rendelkezik.
Hogyan átkozzunk? Azt szoktam mondani, mindig olyat tegyünk mással, amit szeretnénk, ha velünk is megtennének. Például, ha egy hivatal alkalmazottja véleményünk szerint jogtalanul tönkretette az életünket, akkor úgy átkozzuk el, hogy közben megáldjuk. Azaz, megáldjuk, hogy a lehető leghamarabb megvilágosodjon, hogy értse meg, hogy amit tett, az más emberek megnyomorítása, az a szeretet elleni tett. Mindezt tapasztalja meg. A hivatalt, amelyiknél most dolgozik, azt is áldjuk meg, hogy végre ő szolgálja a népet és ne fordítva. Világosodjon meg a hivatalban dolgozók tudata. Tegyük mindezt a fent említett technikával, lássuk és mondjuk ki, majd ÍGY LEGYEN!
Ölelés
Több ezer évvel ezelőtt természetes volt, hogy az emberek megölelték egymást. Megölelték a barátot, a rég nem látott rokont, vagy az idegen vendéget, megölelték gyermeküket ha messzire ment, vagy messziről jött, vagy azt aki nem érezte jól magát. Megölelték egymást a szerelmesek, rokon lelkek, akik együtt indultak harcba, vagy egy törzsközösségben éltek. Ilyenkor a két ember hirtelen nagy mennyiségű energiát cserél az egymáshoz illeszkedő csakráikon keresztül. Az ölelés az nem puszi jobbról, puszi balról, az nem egymás tapizása. Ölelés nem kötődik nemekhez, azaz bárki, bárkit. Ölelés közben egy dologra figyel az ember, a másikra. Ölelés közben egymás energiái és információi kicserélődnek, a két ember összehangolódik, rezonanciára lép. Ölelés közben érdekes élményeket élhetünk át, mint a legkomolyabb meditáció során (test nélküli állapot, kozmikus utazás, stb.). Egy ölelés legalább 4-5 percig tart, de akár sokkal tovább. Az ölelés egyben gyógyulás is. Az akut lelki problémák, akut testi fájdalmak azonnal enyhülnek, sőt akár el is múlhatnak. Az ölelés egyben egy energetikai kezelés is.
Mindezek mellett a régi időkben, az emberek ritkán találkoztak egymással, lévén nem volt repülő, autópálya, internet, skype, nem ismerték a másikat. Tudták, hogy a vendég aki jött egy távoli rokon, de nem ismerték szándékait, gondolatait. Az érkezéskori hosszú ölelés alatt átjönnek a másik fél gondolatai, információi. Ha ölelés közben rossz érzése támadt az egyik félnek, akkor azonnal tudta, hogy a másik rossz szándékkal jött, és így is kezelte. Az olyan vendég, aki nem volt hajlandó egy ölelésnek alávetni magát, azt elkülönítették, mert biztosan rossz szándékkal jött.
Az ölelés a múltban egy energetikai kiegyenlítődés volt, eggyé tartozás, rezonancia, összehangolódás. Emellett a másik szándékának tesztelése. Szerencsére sok táltos, sámán és ősi irányzat, iskola, egyház újra átadja ezt a tudást. Éljünk vele.
Talán az sem véletlen, hogy ősi vallások, filozófiák mint akár a taoizmus, tanították, hogy az ember ha szükségét érzi annak, hogy feltöltődjön, akkor menjen oda egy nagy fához, amelyiknek az átmérője nagyobb mint az ember derekának az átmérője, kérje meg, hogy töltse fel energiával, majd ölelje át. Szeresse és érezze a fát. Hosszú percekig ölelje. Mikor elengedi alázatosan köszönje meg, hogy feltöltötte energiával. Működik.
Ma nem szeretnek az emberek ölelkezni, sőt sokszor még csak a másikhoz sem érni. Ezért szoktam tanítani cégvezetőknek, hogy nézzék a másik fél auráját tárgyalás közben. Egy perc múlva kezd átjönni egy érzés. Ha jó az érzés, kellemes, akkor kössenek üzletet. Ha rossz érzésük támad, kellemetlen, akkor ne kössenek üzletet. Fontos, hogy ne a logika döntsön, hanem az érzés. A másik fél ezt a néhány percet úgy értelmezi, hogy a szemébe néznek.
Pénz
Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy sikereket csak kemény, fáradtságos munkával lehet elérni. Aki azt mondja, hogy az élet egy kemény küzdelem, az elvérzik a harcmezőn. Minél több energiát fektetünk valamibe, minél inkább mindenáron meg akarunk valamit valósítani, annál jobban ellenállnak a kiegyenlítő erők. Ez a természet rendje. Sikert úgy kell elérni, hogy célokat tűzünk ki, és el kezdjük azokat megvalósítani. Mindig a könnyebben megvalósíthatókat kell választani. Ha valami nagyon nem megy, akkor nem kell görcsösen nekifeszülni, hanem tudomásul kell venni, hogy egy másik utat kell választani. A kemény munkáról és kevés eredményről azok az információs tudatmezők beszélnek, amelyek belőlünk élnek, amelyek rabszolgasorba hajtják az embereket. Az egész taníttatásunk, nevelésünk tévutakon járt és jár ma is.
Az anyagi világ energiaforrása a pénz. Olyan akár az üzemanyag. Ezért nehezen érthető, hogy miért akar mindenki autó helyett minél több üzemanyagot venni. Az autó lehet egy cél az életünkben. Az üzemanyag csak egy eszköz az autó működtetésre, folyamatosan áramlik, azaz elfogy és újra be kell szerezni.
A pénzzel kapcsolatos negatív gondolatok és érzelmek fenntartása, fenntartja a pénztelen állapotot. A pénz nem lehet életcél, mert ez esetben nem lesz pénzünk, a túlzott energiaráfordítás miatt. Az életben célokat kell kitűzni, és amikor azokat megvalósítjuk, azok teljesülnek, akkor pénzt eredményeznek. Fontos hogy a kitűzött cél a saját célunk legyen és ne valamelyik információs tudatmező megnyilvánulása, például a fogyasztói társadalomé. Cél lehet, hogy legyen kényelmes házunk, de nem jó cél az, hogy az utcában a legmagasabb legyen, pedig csak ketten lakunk benne. Cél lehet az, hogy legyen egy üzembiztos autónk, de nem lehet valós cél az, hogy mindig akkor cseréljük le mi is, amikor a szomszéd, nehogy lemaradjunk.
Aki sok pénzt tárol, annál egy energiatöbblet jelentkezik, ezt a létezés kiegyenlíti, azaz elvesz belőle. A tudatos milliomosok tudják ezt, ezért folyamatos mozgásban tartják a pénzt, azaz adományokat osztogatnak nem is kis tételben. Ők úgy mondják, hogy ha a meglévő össztőke 10%-át folyamatosan mozgatják, akkor nem csökken a pénzük.
Adomány
A modern világgal ellentétben a létezésben nem a pénz az úr. A természet nagyon jól megvan pénz nélkül. Az adomány a létezésben azt jelenti, hogy valamit önként, boldogan teszünk a létezés egyik-másik eleme érdekében. Egy zárt rendszerben ennek egyenes következménye, hogy visszakapunk valamit. Ha Magyarországról fúj a szél Horvátország felé, akkor majd Ausztriából bejön az a levegőmennyiség, ami innen elment.
AZ ADOMÁNY MINDIG ELINDÍT EGY ENERGIAÁRAMLÁST. Sok híres kereskedő azzal kezdi a napot, hogy az első vendégét megajándékozza egy komolyabb árengedménnyel. Az életben először mindig adni kell, és csak azután várhatjuk el, hogy kapjunk. Korunk embere éppen ellenkezőleg gondolkodik, egy lépést sem akar tenni, ha biztosan nem kap érte pénzt, vagy valami gazdasági előnyt.
Mi az adomány?
Egy mosoly reggel a munkatársra, egy kedves szó, precíz munkavégzés, szeretettel gondolni valakire, egy munkavégzés során az elvártnál kicsit többet adni szóban, lélekben. Fontos, hogy ne azért mosolyogjunk, mert kötelező (Japán, multi cégek), hanem azért mosolyogjunk mert jólesik (Dánia). Az elindított energiaáramlás mindig szinergikus hatású, azaz egy meg egy az legalább négy, így minden résztvevő feltöltődik belőle. Aki megértette, hogy a gondolataival teremt és materializál, annak az adománya még fontosabb, mert ez már nem egy véletlenszerű cselekedet, hanem tudatos. Az ilyen ember vidám, boldog és sokat mosolyog.
Az adomány egyik formája a szeretet. Ez nem egy csöpögős szappanopera, hanem azt jelenti, hogy felelősséget vállalok egy másik ember fejlődéséért. Legyen az családtag, rokon, barát, vagy csak egy idegen. A szeretet nem kioktató jellegű, nem érdek vezérelt, hanem egy tudatosan elindított energiaáramlás, melynek végeredménye két ember energetikai feltöltődése, tudatának fejlődése.
Az élet legnagyobb adománya, ha megtanítunk valakit az igazi ölelés művészetére. Mikor társunk, barátunk, barátnőnk szomorú, beteg, elesett, rosszul érzi magát, segítségre van szüksége, vagy csak elhangolódtunk egymástól, akkor öleljük meg 5-10 percre. Félelmetes a hatás. Ilyenkor sosem a saját energiánkat adjuk át, azaz nem pukkanunk le az öleléstől, hanem a létezés energiáit irányítjuk társunk felé, akinek erre szükséges van. EZ A VILÁGON A LEGNAGYOBB ADOMÁNY. És ezt a létezés kellően honorálni is fogja. Öleléskor nem kapunk el semmilyen betegséget. Egyfelől a betegség a másik ember saját lelki problémáinak a materiális megnyilvánulása, tehát az ő problémájának a megoldása. Másfelől a magas rezgésű kozmikus energia áramlása védetté tesz arra az időre minden betegségtől. Tehát, ha barátunk influenzás, nyugodtan öleljük meg 5-10 percre, és hagyjuk, hogy érezzük egymást. CSAK akkor kapjuk el tőle az influenzát, HA ATTÓL FÉLÜNK, HOGY ELKAPJUK. Ilyenkor a félelem által bevitt és hosszan fenntartott energiatöbblet miatt a létezés erői úgy egyenlítenek ki, hogy tényleg elkapjuk. Ha nincs félelem, nincs betegség. Nostradamus így nem kapta el soha a pestist, sőt igyekezett azt gyógyítani. Ezért nem kapják el a kórházak fertőző osztályain dolgozó nővérek a betegségeket.
Módosult tudatállapot
A modern kori társadalom elkeseredett harcot vív a módosult tudatállapot ellen. Legalábbis látszólag. Valójában nem tud vele mit kezdeni. Ennek oka, hogy nem foglalkozik a probléma okával, csak tüneti kezelést alkalmaz.
A módosult tudatállapot azt jelenti igazából, hogy a tudatunk egy teljesen másik világban van, rövidebb vagy hosszabb ideig, míg a test itt tartózkodik. A módosult tudatállapot alatt ugyanazt a már ismert közeget teljesen másképp látjuk, másként érzékeljük. Ez a megváltozott tudatállapot új képességeket is tud hozni, amit a materialista életszemlélet képzelgésnek nevez, súlyosabb esetben a zárt osztályon végzi a páciens. Tehát aki azt tartja magáról, hogy ő Napóleon, az tényleg megélt ilyet egy másik világban, miközben a teste itt volt, azonosult ezzel a szereppel és nem akar ettől elválni. Neki ez a szerep valamiért nagyon jól kompenzálja a jelen földi életének a hiányát. Komoly kutatók, akik bár értek el sikereket munkájukban, azonban ők maguk ennél sokkal többet akartak felfedezni, bele szoktak bolondulni munkájukba, megszállottan dolgoznak, ilyenkor ők már egy másik világban élnek. Ekkor mondja rájuk a társadalom, hogy megbolondultak.
Miért használnak a mai emberek nagyon sok tudatmódosító szert?
Ez egy természetes reakció mikor az ember elégedetlen a fizikai világgal, és el akar innen menekülni. A mai fiatalok tudatszintje sokkal magasabb mint a korábbi generációké, az iskola sokszor nem köti le őket, sokszor nem tudnak azonosulni szüleik munkájával, munkamániájával. Fiatalon munkanélküliek, vagy kilátástalanul keveset keresnek és még csak elképzelni sem tudnak egy szebb jövőt. Ilyenkor hamar felfedezik a tudat szabad áramlásának lehetőségét, és rendszeresen élnek is vele. Legismertebb tudatmódosító szer a kábítószer, alkohol, cigaretta, és a betegség. Például ha valaki rokkant lesz és tolószékbe kerül, akkor ő ugyanolyan módosult tudatállapotba kerül, mint aki azt tartja magáról, hogy ő Napóleon. A betegségbe menekülés nem több és nem kevesebb, mint a drog. Végső estben elmenekülés ebből a világból.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!