Az elsődleges, vagy Életerő
Az Istenség különböző energiafajtákat áraszt ki magából. Lehet, hogy sok százféle van még, amelyekről semmit sem tudunk, de ezekből egynéhányat már megfigyeltek. A látottak mindegyikének minden szinten saját megnyilvánulása van, pillanatnyilag azonban úgy gondoljunk azokra, ahogyan a fizikai világban mutatkoznak. Az egyik elektromosságként, a másik kígyótűzként, megint másik vitalitásként, és ismét másik életerőként mutatkozik, ami a vitalitástól teljesen különbözik, amint azt a következőkben majd látni fogjuk.
Türelem és hosszantartó erőfeszítés szükséges azon kutató részéről, aki ezeket az erőket az eredetükhöz visszafelé akarja követni, hogy egyiket a másikhoz viszonyítsa.
Három fő erő árad a csakrákon át, és azokat úgy tekinthetjük, mint a Logosz három aspektusának megnyilvánulását. Az az energia, amely a csakra harangszerű kelyhébe hatol, és amely önmagához viszonyítva másodlagos körben keringő erőt indít el, egyike a második kiáramlás megnyilvánulásainak, amely a Logosz második aspektusából ered. Ez az az életáram, amelyet a Logosz áraszt ki magából abba az anyagba, amelyet a Logosz harmadik aspektusából eredő első kiáradás működése már megelevenített. Ezt jelképezi a keresztény tanítás, amely szerint Krisztus a Szentlélektől (Szellemtől) és Szűz Máriától született (vagyis formát öltött).
Ez a második kiáradás már nagyon régen majdnem határtalan mértékben tovább osztódott, de nemcsak tovább osztódott, hanem – legalábbis látszólag – differenciálódott. Valójában majdnem bizonyos, hogy mi csak Máyá-n, vagyis a káprázaton át láthatjuk tevékenykedni. Megszámlálhatatlan millió vezetéken át mutatkozik meg rendszerünk minden síkján és alsíkján, és mégis, alapjában véve egy és ugyanazon erő. Semmiképpen sem szabad ezt egy pillanatra sem összetéveszteni azzal az első kiáradással, amely jóval régebben létrehozta a vegyi elemeket, amelyekből azután a második kiáradás veszi az anyagot minden szinten, tudathordozó eszközei felépítésére. Úgy tűnik, mintha egyes megnyilvánulásai alacsonyabb szintûek, vagyis tömörebbek lennének, mert alacsonyabb szintű és sűrűbb anyagot használ. A buddhi szinten krisztusi princípiumként mutatkozik, fokozatosan terjedve és önmagát észrevétlenül kibontakoztatva az ember lelkében. Az asztrális és mentális testekben láthatjuk, hogy különféle anyagrétegeket elevenít meg oly módon, hogy különböző megjelenéseit az asztrális sík magasabb részén nemes érzelem alakjaként, és ugyanezen eszköz alacsonyabb szintű részében a test anyagát életerővel ellátó puszta behatolásként észleljük.
Legalsó szintű megtestesülésében azt látjuk, hogy az éterikus anyagból fátyolt von maga köré, és az asztráltestből hatol be a fizikai test éterikus részének felületén lévő csakrák virágszerű kelyhébe. Ott egy másik erővel találkozik, amely az emberi test belsejéből buzog elő – azzal a misztikus erővel, amelyet kundalininek vagy kígyótűznek neveznek.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
C.W. Leadbeater