A Semmi és gondolatok keletkezésének folyamata
Az elme számára a gondolatok közötti rés nem valami érdekes. Egyszerűen egy üres tér, tele csenddel – csak akkor tűnik fel, ha az egyik gondolat már tovatűnt, és a következő még nem érkezett meg. Ha visszatekintesz az élményre, az elméd nem találja túl érdekesnek. Az elme a mozgást, a formát szereti, márpedig a rés mindkettőtől mentes, csak a Semmi van benne. A Semmi azt jelenti, hogy az elme számára semmi.
Ez azonban nagy tévedés, mégpedig a következők miatt:
A Semmiből születő gondolatok csodája
Az elme minden gondolata ebből a Semmiből ered. Figyeld meg saját magadon! Ismételd meg a gondolatmegállító gyakorlatot (lásd itt: LINK), és figyeld a rést! A következő gondolat automatikusan, minden tudatos erőfeszítés nélkül fog felbukkanni. Itt is van, a napnál világosabban – egy vadonatúj gondolat. Ez azért elég bámulatos. Minden egyes újabb gondolat a teremtés csodája, és a Semmiből jön létre. A Semmi tehát mégsem lehet üres. Kell, hogy legyen benne valami, különben nem jöhetne létre belőle gondolat.
Érdekes, nem igaz?
Ismételd meg újra a gondolatmegállító gyakorlatot, és végezd nagyjából egy percig! Megvárom. Tudatában voltál a résnek, nem igaz? Amíg benne voltál a „résben”, addig nem voltak gondolataid. Majd egy idő után a gondolatok újra megjelentek, ugye?
A gondolatok spontán megjelenése
No, mármost, amíg a résben voltál, vajon azt mondtad magadban: „Hé, csak úgy vagyogatok itt, nem csinálok semmit. Azt hiszem, elkezdek megint gondolkodni”? Aztán pedig eldöntötted, hogy mi legyen a következő gondolatod? Természetesen nem. A gondolatok maguktól indultak meg újra. És a következő gondolat éppúgy szólhatott a résről, mint Tillie nénikéd bajuszáról.
Az elme és az ego szerepe
Egyszerűen nem tudhatjuk, miről fogunk gondolkodni, mert ebbe a dologba nincs beleszólásunk. Énközpontú egónk saját magának tulajdonítja a gondolkodást, amióta csak az eszünket tudjuk… csakhogy ez nem igaz. Életünk eseményeire – gondolatainkat, reményeinket, félelmeinket és kedvteléseinket is beleértve – éppen akkora hatást gyakorlunk, mint a moziban a vászonra vetített szereplőkre.
Hogy mennyire nem mi uraljuk a dolgokat, az ugyanilyen jól érzékelhető az előző fejezetben ismertetett kéztől kézig gyakorlatból is. Amikor figyelmünket az egyik kézfejünkről a másikra helyezzük át, akkor elménkben kizárólag a tiszta tudat tükröződik.
Talán felvetődik benned a kérdés: „Mi vezette a tekintetemet a másik kezemhez, ha semmi sem történt közben az elmémben?” Vagy: „Honnan tudtam, mikor álljak meg?” Ezek felkavaró kérdések, ha azt hisszük, hogy a gondolkodást az „én” végzi.
A tiszta tudat hatalma
Az „én” nem hoz létre gondolatokat. Nem mi gondoljuk a gondolatokat, hanem spontán jönnek a tiszta tudatból. Nem az ego hozza létre, de magának tulajdonítja őket. Megjelenik egy gondolat a színen, minden csinnadratta nélkül; csendben születik meg, és erőlködés nélkül indul útjára az elme csöndes mélységeiben.
Ha a születésekor tudatosítjuk magunkban, akkor a tiszta tudat produktumát tisztelhetjük benne. Ha viszont tudatunkat leköti a külső, érzékszervi létezés nyüzsgése, akkor ennek a finom kis életszikrának a létrejötte elkerüli a figyelmünket. A figyelmetlen elme csak akkor veszi észre a gondolatot, amikor az már a szülőhelyétől messze jár. Az ilyen elme a gondolatban csak az aktivitást, a mozgékonyságot becsüli.
Az ilyen elme állandóan azzal van elfoglalva, hogy kordában tartsa zsák bolhaként nyüzsgő vágyait, és sosem lel nyugalmat. Csak egy olyan elme tudja a gondolatot a születésekor megfigyelni, amely csendes és magabiztos, és tökéletesen elfogadja, hogy az a szerepe, hogy a teremtés tanúja legyen.
A gondolatok torzulása idővel
Minél távolabb vesszük észre a gondolatot a szülőhelyétől, annál gyengébb és torzabb lesz, és annál több gondot fog okozni. Minden egyes zaklatott gondolat esdekelve kér, hogy forduljunk befelé, és már a születése pillanatában vegyük észre az önállóságát.
Ebben a tekintetben mindig is lusták voltunk, ezért kerültünk ekkora csávába. Elég, ha egy pillantást vetünk a világ jelenlegi állapotára, máris látjuk, hogy mennyire nem használjuk ki a lehetőségeinket. Az egocentrikus élet jelei mindenütt ott vannak, és a végén teljesen maguk alá fognak temetni minket.
A megváltás egyetlen lehetséges útja az – és mindig is az volt –, ha beismerjük, hogy nem mi hozzuk létre a gondolatokat. Ha ezt elfogadjuk, akkor a gondolkodás terhét és minden egyéb velejáróját átadjuk a tiszta tudatnak.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Frank J.Kinslow: Kvantumszinkronizáció
