A pillanat varázsa

Mindenkivel előfordult már az élete során néhányszor, hogy egy adott pillanat varázsa alá került. Megigézte egy szép táj, egy naplemente látványa, belefeledkezett egy gyönyörű műalkotásba, vagy egy zenei ritmus ragadta magával. Az is előfordulhatott, hogy csak egyszerűen elfeledkezett magáról és belefeledkezett a csendbe.

Ezekben a pillanatokban megszűnik az elme működése, abbamarad a gondolatok őrült száguldása. Eltűnik az én, megáll a személyes történet mesélése és megszakad a megszokott identitásunk fonala. Csak a pillanat varázsa marad meg.

Mi adja ennek a pillanatnak a varázsát, miben rejlik a titka?

Abban, hogy a gondolatok eltűnésével egy időben eltűnnek a problémáink, a konfliktusaink is és elfelejtjük minden szenvedésünk. Mintegy kilépünk a pszichológiai időből, nem rágódunk tovább a múlt sérelmein és nem tervezzük tovább a jövőnket, nem építgetjük a jövőbeli identitásunkat.

Éberek vagyunk, csak a jelen pillanat létezik számunkra, a Tudat csendje és a Lét öröme hatja át lényünket.

Sajnos ezek a pillanatok csak rövid ideig tartanak, mert hamar megjelenik az elme és hatáskörébe vonja az élményt azzal, hogy beskatulyázza és nevet ad neki. „Á igen, milyen gyönyörű ez a naplemente” és újra beindul a gondolkodás ördögszekere „Erről a múlt nyár jut az eszembe, amikor…”.

Így az éber figyelem újra az elme felé fordul, és szinte pillanatok alatt újraépül a megszokott identitásunk és

azzal együtt visszatérünk a pszichológiai időbe, amelybe mélyen ágyazódva megjelennek a problémáink és a szenvedéseink is.

Ezeknek a pillanatoknak a varázsa csak egy benyomásként él bennünk tovább, annak a tudattalan érzéseként, hogy valami csodálatos dolog történt velünk, egy lehetőség adatott meg nekünk, amit sajnos elszalasztottunk.

Igen elszalasztottuk a lehetőségét annak, hogy a pillanat varázsában feltárult kapun keresztül bepillantsunk a valóság fátyla mögé és ott megtaláljuk igazi valónkat.

Tanuljunk meg élni ezekkel a lehetőségekkel, és ha újra feltárul egy kapu, merjük megkérdezni magunktól: „Ki vagyok én a személyes történetemen túl?”

Ekkor azonban még a kapunak csak ezen az oldalán állunk, nem léptük át a küszöbét. A küszöbön túlra csakis az visz át bennünket, ha a kérdésünkre adott minden válaszra azt tudjuk mondani, hogy „Ez csak egy gondolat”.

Ha így nemet tudunk mondani az elme minden válaszára, akkor nincs más teendőnk, csak az, hogy forduljunk a bennünk lévő csoda felé, ami a szemünkön keresztül nézi, a fülünkön keresztül hallja a világot.

Merjünk megnyílni a bennünk lévő éber, élő szellem számára.

Ha tényleg magunk mögött tudjuk hagyni az elme által felépített identitásunk minden forgatókönyvét, még a spirituális keresőét is, akkor tapasztalhatjuk meg, hogy ez a csoda mi magunk vagyunk, ez az igazi valónk.

Igaz valónk túl van minden gondolaton, minden belénk táplált társadalmi programon, Az gondolatokkal nem leírható, csak belülről megtapasztalható meg.

A megtapasztalás szó sem fejezi ki igazán jól ennek a folyamatnak a lényegét, mert az is csak egy gondolat. Ez a tapasztalat az önmagára ébredő Tudat tapasztalata, amelyre ezek a szavak ujjként csak mutathatnak, de a lényegét vissza nem adhatják.

Leginkább a következő szavakkal írható le: Eggyé válsz, egyrészt a benned élő csodával, a benned élő Tudattal, másrészt a Tudat terében megjelenő formavilágot is ennek az Egynek a részeként ismered fel.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!