
Miközben a falai között született némely döntések is bőven okot adtak a vaskos politikai összeesküvés-elméletekre, maga a Pentagon épülete is a találgatások kereszttüzében áll: sajátos ötszög alakú kolosszusában naponta majdnem 30 ezer ember dolgozik, a bebocsáttatást nem nyerők pedig előszeretettel látnak bele bármibe bármit az amerikai védelmi minisztérium épületével kapcsolatban. A Pentagont 1941-ben építették: korábban a tárca dolgozói közel húsz különálló létesítményben dolgoztak Washington-szerte. Alakját környezete határozta meg, de sokan már abba is szeretnek beleképzelni valamit, hogy egy olyan helyen épült fel, amit a helyiek előtte Hell’s Bottomnak („A pokol feneke”) hívtak. Azóta a találgatások sem szűnnek: az ötszögben és annak különböző részeiben a konspiráció-elméletek hívei különböző titkos társaságok szimbolikáját keresik – és természetesen meg is találják –, mások pedig előszeretettel vetik fel, hogy érthetetlen, miért kellett több mint 80 millió dollárért felhúzni a monstrumot az igencsak költségigényes háború kellős közepén. Kérdés persze, ennyire érdekesnek találnák-e a Pentagont akkor is, ha nem az amerikai hadsereg agytrösztje működne benne…
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
honvedelem.hu