A megfigyelés ereje: lépj túl az elme határain!
Ha szívvel-lélekkel végzed ezt a vizsgálódást, akkor a testtel és a társadalmi kondicionáltsággal való erőteljes azonosulás drámaian megváltozik: egészen más lesz az elképzelésed arról, hogy ki is az az „én”. Elmozdulás következik majd be az irányultságodban, nevezetesen attól a kondicionáltságtól, hogy „én ez a test vagyok, ennek és ennek a fia vagy anyja vagyok”, el fogsz jutni odáig, hogy magává a tanúvá válsz, azzá, akinek nincsenek hitrendszerei, és aki azonos a megfigyelés képességével.
Az öröm és szeretet állapotába való belépés
Eljutsz a felismeréshez, hogy egyszerűen az öröm vagy, és minden, amit teszel, ebből az örömből, ebből a tágasságból, fényből és szeretetből fakad. Ahogy a személylét érzete elhalványul, egyre nagyobb látószögben tapasztalod majd az életet.
A személyes elme által látott élet kezdetben valósnak tűnhet; annak az egyéni „énnek” tekinted magad, aki döntéseket hoz, és azoknak megfelelően éli az életét. Később azonban eljuthatsz odáig, hogy egy színdarabként látod majd az egészet, amely valamiképpen erőfeszítés nélkül bontakozik ki.
A létezés teljes egyszerűségének felismerése
Egy bizonyos ponton meglátod, hogy az egész csupán egyfajta „vanság”. Ezeknek a megfigyeléseknek nem az a célja, hogy megzavarják az elmét, hanem hogy elvezessék a létezés teljes egyszerűségébe.
Lehet, hogy itt és most így beszélek, de amikor a mindennapokban élem az életem, egyáltalán nem szoktam ezeken a dolgokon gondolkodni. Nem szoktam az ágyamban fekve éjjel-nappal azon töprengeni, hogy „Hát igen, tudod, a tiszta tudatosság és az elme…”. De muszáj beszélnem róla, amíg nem teljesen világos az élő Igazságot keresők számára.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Mooji