A gondolat és a jelenlét kontrasztja
Az ébredés a szokványos tudatállapotból való felébredés. Létezik a szokványos tudatállapot, ami a gondolat; aztán létezik az alvás állapota; és ahogy a szokványos tudatállapot viszonyul az alváshoz, úgy viszonyul a fölébredett állapot a szokványos tudatállapothoz. A szokványos tudatállapot más szavakkal – és ez az oka, hogy évezredeken át a „fölébredés” szót használták – a szokványos tudatállapot a fölébredett tudatállapothoz viszonyítva nagyon hasonlít az alváshoz. Vagy még inkább az álmokhoz. Álomország.
A gondolat álmából való kilépés
A fölébredés tehát egyszerűen fölébredés a gondolat álmából. Abból, hogy teljesen elmerüljünk abban az álomban. Nem arról van szó, hogy ott gondolat nem bukkan fel, fölbukkanhat, föl is bukkan, ám te a gondolaton túl lakozol. A jelenlét állapotában, a csendben, az éber fölébredett csendben, amelyben semmi sem „tudott”, mégis minden tudott.
A megadás kapuja
Reggel vegyél szemügyre egy kaput, egy olyan állapotba vezető bejáratot, ahol már nem vagy a gondolat csapdájában.
S ez a kapu: megadni magukat annak, ami van.
Létezik egy másik kapu is, ami folyamatosan rendelkezésünkre áll, s ez az a tudatállapot, amelyből ezek a szavak előjönnek. Semmi személyes sincs ebben, senkinek sem az eredménye ez. Senkinek sem a produkciója ez. Ha úgy állnánk hozzá, azzal egy újabb formaidentitást teremtenénk. Akörül, ami túl van a formán.
A háttér csendje
Van egy tudatállapot, amelyből ezek a szavak előjönnek. Rá lehet erre a tudatállapotra „hangolódni” – a nyelvet kissé pongyolán használom, mert itt nem alkalmazhatunk pontos, tömör kifejezéseket –, fogékony lehetsz, ráhangolódhatsz, érzékennyé válhatsz erre a tudatállapotra, amit úgy is leírhatunk, hogy – hiszen megkérdezhetitek, hogy írhatjuk azt le – éberré válunk, és tudatára ébredünk a háttérben meghúzódó csend és nyugalom terének, amelyből a szavak előemelkednek, a hangok előemelkednek. Ezek persze mind csak jelzőtáblák.
A gondolathoz való ragaszkodás nyugtalansága
És általában, amikor csak a gondolattal azonosulva ülsz itt, akkor csak arra lennél kíváncsi, ami előemelkedik, tehát a szavakra. És akkor folyton kissé türelmetlen lennél, hogy jöjjön már végre a következő szó, a következő mondat, a következő fogalom, a következő elv. És úgy éreznéd, hogy nem haladunk elég gyorsan.
Az információ áramlása az elme számára elégtelen. Észrevehetsz magadban, ha képes vagy rá, bizonyos mértékű türelmetlenséget, nyugtalanságot, amely magában foglalja a „nem elég” és a „többet kérek” gondolatát. Ez tehát az elmében, a gondolatban ragadottságot jelzi. A gondolatalapú éntudatba ragadottságot. A több keresését. A „nem kapok itt eleget” gondolatát.
A jelenlét ereje: kilépés a formák bűvöletéből
Ha azonban az éber jelenlét állapotában egyszerűen itt tudsz lenni, a nyitott, tág éberségben, ha az jelentkezik, akkor ráhangolódsz arra az erőtérre, amelyből a szavak előbukkannak. A kondicionálatlan tudatosságra.
A szavak mögötti energia és múlt
Természetesen minden szó hord magában valamennyi múltat. Minden szó öreg. És mégis, még a szavakba is beáramlik valamennyi kondicionálatlan. És akkor a szavaknak van bizonyos erejük, ami túllép minden olyan információs értéken, amellyel a szó rendelkezik vagy nem rendelkezik.
A tudatosság kapuja: túl a tartalmon
Ez egy kapu tehát, amely folyamatosan itt van, de kicsusszanhat a kezeid közül, ha ezen előadások közben csak a tartalomra figyelsz. Ha ezen előadások közben csak a tartalomra figyelsz, akkor lemaradsz arról a dimenzióról, ami itt valóban számít. A tartalom a beszédnek csupán viszonylag kis része.
Ráhangolódsz tehát e mögöttes erőtérre, más szóval: tudatára ébredsz a háttérben meghúzódó csendnek. Amit akár külső, akár belső csendként élsz meg, bár nem tudom, pontosan hol is van az. Egy bizonyos csöndnek. És észreveszed azt a szavak mögött és a szavak között is. Ott van a csend erőtere.
Úgy tűnhet, hogy a csend ezen erőtere ebből a formából származik, ami bizonyos mértékben igaz. De valójában abban a pillanatban, amint ezt észreveszed, az benned van, mert az csak önmagát veheti észre. Az csak önmagát ismerheti.
A csend erőtere nem érthető meg gondolattal
Nem gondolaton keresztül ismerheted meg, sőt úgy még észre sem veheted a csendnek ezt az erőterét. Mert a csönd erőtere túl van a gondolaton és a formán. Márpedig a gondolat forma. A gondolaton keresztül tehát nem férhetsz hozzá. És ez az, amiért a csoda megtörténik: abban a pillanatban, ahogy annak tudatára ébredsz, akkor – önmagadban – túlléptél a gondolaton. És beléptél a tudatosság egy olyan dimenziójába, amely kondicionálatlan.
A tudatosság birodalma: a kondicionálatlan
Míg a gondolatok egész birodalma, az elme: kondicionált. A tudatosság gondolatformákban öltött formát. A kondicionált tudatosság.
Ami itt előbukkan, az a tudat dimenziója, amit „a kondicionálatlan” névvel illethetünk. És az ott van, s abban a pillanatban, ahogy észreveszed, ahogy tudatára ébredsz, nem olyasvalamiként, amire valaki az ujjával rámutathatna, hogy ott van, de tudatára ébredsz – és ez kissé misztikus állítás lesz –, tudatára ébredsz annak, ami nincs ott. És ebben a világban jobbára senki – szinte senki – sincs tudatában azon dimenzió hatalmasságának, ami a kondicionált mögött bújik meg. Ami nem különül el attól, aki vagy. Az te vagy.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Eckhart Tolle
