A bolygó, aminek 3 napja van – A Tatooin ehhez képes gyenge kezdő!
A fiatal Luke Skywalker csak két lemenő napba nézhetett, a romantikus nevű HD 131399Ab bolygónak három csillaga is van.
Különleges bolygót találtak a Naprendszeren kívül: négyszer nagyobb a Jupiternél és három napja van. A HD 131399Ab nevű gázóriást közvetlenül teleszkóppal figyelték meg a Chilében működő Európai Déli Obszervatóriumban – írja a phys.org.
A Földtől 340 fényévre lévő Centaurus csillagképben kering a planéta, egy háromcsillagos rendszerben. A körül-belül 16 millió éves bolygó röppályája egy részén mindhárom csillag felkel és lenyugszik, míg az éve egynegyedét kitevő másik szakaszban 100-140 (földi)évig nappal van. Összesen 550 földi év alatt kerüli meg a legnagyobb fénylő égitestet.
Eddig mindössze négy, ehhez hasonló háromcsillagos rendszert fedeztek fel, de mindegyik közül ez a bolygó rendelkezik a legnagyobb röppályával.
Kevin Wagner, az Arizonai Egyetem kutatója szerint a természet tartogat még meglepetéseket számunkra. „Azt tudjuk, hogy a többcsillagos rendszerben lévő bolygók sokkal kevésbé ismertek, de valószínűleg ugyanolyan gyakoriak, mint az egycsillagos rendszerben lévők” – mondta Wagner.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
szeretlekmagyarorszag.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
szeretlekmagyarorszag.hu