12+1 DNS szál és a Kristályok kapcsolata
A 12 kristály van ami a 12 DNS szállal függ össze. Más frekvencián és számmal együtt rezegnek és adnak ki egy szent hangot, amely idomul a DNS frekvenciájához. Az alábbiakban leírtak segítenek felfedni, hogy éppen az adott helyzetben melyik szállal dolgozunk.
Néhány sor, amit a Kristályok üzennek a témához.
A szálakkal folytatott munka, folyamatosságot eredményez. Senki ne higgye, hogy ha valamelyik szállal dolgozik már nincs több dolga “ott”. Sőt akkor kezdődik csak! A DNS szálak aktiválása régebben korlátozott volt. Munka, majd zárás. Jelenleg folyamatos aktiválás alatt van, és ezáltal segíti fejlődésünk gyorsaságát.
A DNS szálakkal két módon tudunk könnyen dolgozni.
1: tudatosan választunk területet intuíciónkra hagyatkozva, hogy mely dolog van most porondon ill. mivel dolgozzunk
2: megfigyeljük a tüneteket, hogy most melyikkel dolgozunk és ráteszünk egy lapáttal
Van a 3. módszer is mikor simán bekérjük a munkát és várjuk a sült galambot a szánkba, de mint tudjuk, úgy semmire sem jutunk.
DNS szál tartalmaz minden információt Rólunk, így sokkal gyorsabban tudunk haladni a fejlődésben és túllépni Önmagunkon.
A szálak csak személyes információkat mutatnak. Nincs általános, csakis a saját dolgainkra vonatkozó – „akashánk” van jelen.
A kristályok amíg nem beszélsz velük, éppen úgy fognak segíteni, mint bármely Égi segítő. Azt azért tudjad, hogy a bennük kinyílt kódrendszer alapján segítenek és nem mindig saját tapasztalataik alapján.
Általuk felerősödött csatornaként belép a Felettes Én és inspirációkkal lát el, ugyanis a kristályok adóvevőként is működnek. Ugyanakkor bármely magasabb intelligencia is felerősítheti általuk az adását, hogy jobban fogjad a tanácsot ill. a tanítást.
A lényeg, akár hangosan, akár gondolatban de beszélj hozzájuk. Tudják meg, hogy mit akarsz Tőlük és így könnyebben tudtok együtt dolgozni.
1. szálat az AMETISZT tartja
Hozzákapcsol az isteni tervhez, erős szállal alapot épít ki, ezáltal segít és ösztönöz a manifesztálására.
Felemel a mélyebb rendű jó eléréséhez, ezáltal jó létet biztosít. Természetesen összekapcsol az egyetemes tudás megismerésével, amint becsatlakoztunk az isteni terv rendjébe.
“Útravalót adok annak ki eltévedt vagy ellenállt az isteni tervnek. Segítek, hogy a legalaposabb életciklus éld meg az isteni terv beteljesítésében. Ha szükséges biológiai úton rendezünk le és DNS aktiválást, kódolást kezdeményezünk. Érdeklődéseteket keltem a terv iránt. Részletezem, a dolgokat, azonban előbb azt kell megértenetek, miképpen tudtok és mért fontos bele csatlakozni az isteni tervbe – rendbe”
Az első szál mindig igyekszik aktív lenni, hiszen az egyik legfontosabb dologhoz irányít. Ha az isteni terv felől érdeklődünk, biztosak lehettünk, hogy az első szállal dolgozunk.
2. szálat a KVARC tartja
Egyensúly megszerzésével és megtartásával kapcsolatos. Ez szükséges ahhoz, hogy az univerzum könyveiben minden egyensúlyban legyen. “Életkönyv” egyensúly. Magában foglalja az ehhez tartozó rendet és szabályokat is.
“Egyensúly: mikor már nem oda tartunk, amerre tervezett utunk vinne. (lefelé forgó spirál felé vesszük utunkat) Tényezők, mik életeteket befolyásolják, magatok mögött kell hagynotok és elindulni egy magasabb tudatszint felé, amely az egyensúlyt létre hozza. Azon is el kell gondolkodni, milyen törvényeket kívántok beiktatni életetekbe. Folyamatot igénylő munka. “
A kvarc kihat a lelkiismeretre is, hogy érezzük, valami nem stimmel, eltévedtünk. Elénk rakott igazolást ad a kérdések felnagyításával. Félelmekre is uralkodó hatással bír. Ezzel a szállal szinte folyamatosan dolgozunk, hiszen életünk minden területén egyensúlyt, harmóniát kívánunk megteremteni.
3. szálat a TIGRISSZEM tartja
Az emberre legnagyobb hatással van, a legtöbb munkát igénylő terület. Kényszerített viselkedési minták, társadalmi, vallási elvárások felismerése, megszüntetése.
Aktiválása közben előtérbe kerülnek, különböző kérdések: ki vagyok? miért jöttem? biztos, hogy nem csak ezért vagyok itt? mit keresek itt? mi a dolgom? stb. Tigrisszem, ugyancsak alapot épít ki e kérdések megválaszolásához. A bennünk rejlő félelmeket bár felszínre hozza, ugyanakkor harmonizálja, egyensúlyba teszi. A félelmeket le kell győzni, addig nincs tovább!
Nagyon erős társra lelünk általa a félelmek legyőzéséhez.
Továbbá megvilágítja az illúziók sorozatát, amelyek amint mondja “a magasabb valóságok illúziói”. Vagyis rengeteg tévhittel vagyunk tele, ami a magasabb szintekről, valóságokról, stb. szóló információ, és ezáltal elképzelünk egy saját valóságot, hogy milyen lehet, Pl. 5. Dimenzió, az élet benne, stb.
“Lélegezd be energiáimat, és az elvárásokat felszabadítom! A magunk mögött hagyott dolgok eredménye, a felemelkedés további lehetősége.(itt érezd a rezgésszinted változását) Kíméletesen felengedi azokat a rezgéseket, amik már benned voltak – elfogulatlanul. A magasabb valóságok illúziói, a létezést áthatják. Eme illúziók felszínre hozatalában és megértésében támogatlak. Engedélyezett minőségek ezek, és megoldások. Rá kell jönni és felszabadítani.” Mond ki többször: felemelkedés.”
4. szálat a RÓZSAKVARC tartja
Minden emberi kapcsolat. Családi, baráti, munkatársi, stb., bármely bensőséges téma, kihívások a kapcsolaton belül.
“A szív az isteni létező legmagasabbika, a szeretett isten minőségét és a fényt tartalmazza – a lehető legteljesebbet. Ha előjönnek a problémák, akkor felerősítem a szeretetet. Ha félelem fogja közre a cselekedetet, felszínre hozom azt a rezgés tartományt, amely a legfőbb istenit tartalmazza és felerősítem használatra.
Az okok, amelyek előidézik a felvetülő nézeteltéréseket, azokat kell keresni, azokat kell előidézni.”
A szív elzárását hozza magával a belénk nevelt viselkedési minták, neveltetési formák, példák, amiket magunk előtt láttunk. Mind magunkban, mind a másik félben meg kell keresni. Meg kell érteni, fel kell dolgozni, el kell fogadni, és le kell tudni, kezelni. Ehhez van szükségünk a “szív” megismerésére. Rózsakvarc a lehető legmagasabb szinten igyekszik elénk tárni a megoldásokat a feltételen szeretet által.
“Nem kell egyedül lenned ebben a helyzetben.”(Itt mosolyt küld.:))
S tedd fel a kérdést: hogyan tudnék segíteni? (Itt nagyon figyelj a kérdésre!)
Méltányold az őszinteséget, hagyd el a haragot, ismerd fel azokat a dolgokat, amelyek elborítják elméteket. Megidézem a legfelsőbb jót, mely lehetőséget ad, kínál a segítségnyújtásra”
5. szálat a SZODALIT tartja
Torokcsakra, kommunikáció. Tanítok, úgy aktiválják, mintha nem létezne más. Tanácsadók szintén. Erős száll, ekkor már a korlátozottságot magunk mögött hagytuk: szegénységi tudat, feltételes szeretet, illúzióval teli tudatosság régi korszakát. Torok egyre aktívabbá válik. Elérkezik, hogy amit gondolnak az emberek, azt mondják is ki. Példamutatás szavakkal, tettekkel, gondolatokkal.
Ekkor elkezdjük megtanulni, hogy az igazunkat mondjuk ki és a valós gondolatunkat. Ekkor már elég volt a hazugságból és képmutatásból.
“Cselekvő képessé teszem azokat, kik már előrébb jutottak. Ismerté teszem azokat a “fejlett” szintű tudásokat, amelyek szükségesek, ezen tulajdonságok megéléshez. Tanaim által lerövidített utat jár be az igazság felszínre hozatala. Megvilágosítom előttetek az utat. Felidézem bennetek azt az érzést, amely felfedi előttetek a szándék tisztaságát, az igazmondás és hamisság által létrejött gondolatokat. Törekedjetek egységbe lenni Önmagatokkal és másokkal.”
Vagyis empatikus képességek is erősödnek. Oka, hogy a másikban meglássuk a valódi gondolatokat. Aki ügyes ki is fejlesztheti ezt a képességet gyorsan és erősen.
A félelmeink kerülnek előtérben, amely szerint nem mondhatjuk ki az igazságot. Ez csupán illúzió, ez csupán tévhit! “Vajon mért nem mondhatjuk ki?” Mikor ezzel a szállal dolgozunk, érdemes kerülni minden konfliktust hozó helyzetet, amíg nem tudjuk lekezelni a dolgokat.
6. szálat a CITRIN tartja
Napcsakra, Felsőbb Én energiája és lelkünk energiája kapcsolódik ide. Felfedi, hol kapcsolódtunk le lélekszinten. Hol adtuk át hatalmunkat az alsóbb egónak. Kihangsúlyozza, majd Önmagunk összes aspektusának újraegyesítését segíti elő. Harmóniát, egyensúlyt teremt.
Elmegy, azon lélekrészekig is, ahol egyensúlytalanság lépett fel a férfi és női energiákban. Egységbe rendezi az energiákat.
“A Fölöttes Énnel történő kapcsolat megerősítést hozom felszínre. Ezáltal előrébb kerültök a magasabb tudatszintek eléréséhez. Kiszélesítem tárházát, mindannak ami máskülönben Énetek felsőbb akarata által nyilvánul meg. Kérdéseket teszek elétek, amelyek a Fölöttes Én tendenciáját mutatja. Ezen, fejlettségi szinten már képesnek kell lennetek elérni.
Lélekszintem meglátom és megmutatom, hogy melyik aspektusotok az, amit még nem vettetek fel és egyesítem – lélekegyesítés. Magatokhoz tudjátok venni lélekrészeiteket.
Megmutatom az ego hol csatlakozott le alacsonyabb minőségbe, és, hogyan tudunk dolgozni azon, hogy tudatosan kezeljük le. Ego csupán félelmeitek rezgése. Mindenkiben jelen van, csak tudatosan kell élni vele.
Tisztelet járna a férfi és női energiák aspektusainak. Magasabb szinteken androgünitást tartotok fent, mégsem tudjátok elérni azokat. Ahogy egyre fejlettebb tudatossági szinten jártok, egyesíteni kell a férfi és női energiákat, hiszen mindkettő jelen van bennetek, isteni minőségben. Hatalmatokat erősítitek meg, azáltal, ha egyesítitek őket. A hatalom nem csak azt jelenti, hogy hatalmad van mások felett, hanem azt, hogy képes vagy megteremteni mindent, ami célod eléréshez szükséges. Hatalommal nem egyszerű együtt élni.”
Itt megint képbe lép az egyensúly megteremtése. Ebből láthatjuk, hogy egyszerre több szállal is tudunk együtt dolgozni.
7. szálat a Labradorit tartja
Ide tartozik a telepátia, manifesztálása a “csodáknak”, az imagináció (képzelet) kibővítése, amely által magasabb tudatosság szintjeihez is kapcsolódni lesztek képesek. Olyan dolgok összessége, amely mindvégig jelen volt/van bennünk, azonban beszűkült tudattal, belénk rögződött gondolati formák által, nem mindig tudjuk “megfogni” a lényegét.
“Előidézek gondolatokat annak a mintájára, hogy hogyan tudjátok megfontoltan kezelni a rátok váró feladatok összességét. Elsősorban, azoknál érvényesítem a telepátiát kiknek, fontosabb dolga van vele. Telepátia azon részeit kinagyítom, amely Önmagatok megsegítésére lesz.”
Vagyis, elsősorban Önmagunk hasznára fog válik, ami segíti a fejlődésünk és a lényeg megértését.
“Kikapcsolom bennetek azokat az előítéleteket, amelyek akár vallási, akár belétek rögződött gondolati minta, bármiből kifolyólag, – a csodákat illetően. Mikor nehéz helyzet elébe kerültök, rögtön kéritek és várjátok a csodát, pedig mindvégig bennetek van.”
És ezután lép közben az imagináció, mikor már kilépünk szűk, látó körünkből és felmerjük vállalni a képzeletet, amely kiszélesíti a lehetőségeink tárházát. A képzelet “szárnyai” indítják utjára a csodákban való hitet. Ha hinni kezdünk a létező csodákban, és hogy magunkban van, akkor már manifesztálni kezdtük/kezdjük.
8. szálat a Pirit tartja
Érzelmek, Önmagad átvizsgálása, saját magad által felállított határvonalak.
“Értelmezhetővé teszem azokat az indokokat, amelyek valójában bennetek vannak. Határvonalakat húztok és a határvonalak felett meghúzódó, indokokat kell feltárni ahhoz, hogy elvonatkoztassátok a lényegtelen dolgokat a fontostól. Határvonal általi hibák kiküszöbölésére nyújtok segítséget.
Alapos kivizsgálás után, feltárjuk az okokat, amelyek visszatartanak
Felszabadított gondolatminták során, lecsapódott érzelmi okokra derítünk fényt, Önmagatokkal szemben. Önmagatok átvizsgálásával kell felderíteni az okokat – Önmagatoknak kell harcolni az Önmagatok ellen irányuló támadásokra.*
Elfogadod mindazt, ami vagy? Aki vagy?”
A kérdés a végén feltárja azon érzelmek összességét, amiket felül kell vizsgálnunk. Pl. tiszteled, becsülöd Önmagad? Elfogadod magad? Mik azok az okok, amik gátolnak, ezen kérdések pozitív megválaszolásában.
*Amit még kihangsúlyoz, hogy sokszor információk felülvizsgálata által/miatt, szükséges az önvizsgálat. Miért? Mert mások szavára annyit adunk, hogy újabb határokat állítunk fel.
“Becsapottnak érzed magad, holott ez máshonnan való információ. Határozottabbnak kellene lennetek, így kacskaringós utat jártok be.”
Tehát nagyon figyeljünk oda, hogy milyen információt raktározunk el, ami megbolygatja Önmagunkról alkotott véleményünket.
9. szálat a Szugilit tartja
Igen és nem kihívása, döntések sorozata. Itt minden szóba kerül mi “nehéz”. Homokba dugom a fejem vagy nem? felvállalom magam vagy nem? tudatlan leszek vagy nem? bölcs leszek vagy “ostoba”? és még számtalan kérdés.
Itt már dönteni, muszáj! Nincsenek félmegoldások, itt már nem tehetjük meg!
“Felismeréseteket adom azoknak a szavaknak, amik ki nem mondott szavak által léteznek. Önmagatokat érintő kérdések megválaszolásában segítek. Szeretet vagy félelem, elfogadás vagy nem, halogatás vagy nem? 6. érzéken túli felfogásotokat, kell növelni. Önmegsemmisítő kritikák nélkülözése mellett kellene döntenetek. Elfogadjátok, hogy léteztek? Vagy nem? Én keresztezem az utat ott, ahol a félelem állja el. Valóságot fedezem fel aközött, hogy milyenek az előítéletek. Kimozgatom belőletek azt, ami bennetek van.”
Összefoglalva: döntések, amelyek életünk útjaira vezetnek. Választások, amelyek megalapozzák a jövőt. Itt már csak fekete és fehér létezik, nincs középút. El kell tudnunk dönteni, hogy félelemben, tudatlanságban éljük életünket, vagy tudatosan, bölcsen, szeretetteljesen. A problémákat itt újra a félelmek hozzák elő. Félsz a döntésedtől, hogy jól döntesz e az élet nagy kérdéseiben? Hagyod, hogy mások befolyásoljanak? Vagy előveszel mindent, mi benned van?
Nagyon “szigorú” szál, humorérzék nélkül.
10. szálat a Rodokrozit tartja
Kérek itt minden apát, hogy ne értse félre!
Apai “hitrendszer” és átvizsgálása.
“Megvizsgálni apai “hit rendszereteket”. Kimenőben vannak azok a kódrendszereket, amelyek az apai hiedelem világgal tartanak össze. Mindent mi Tőle gyűjtögettetek be, feloldás alá kerül. Feltétel nélküli szereteten keresztül tudjuk ezt felszabadítani. Funkciója szerint ez szál összehozza bennetek a hiányosságok felderítését – hitvilág, amelyeket már nem tudunk használni. Ez a DNS szál még fejletlen, sok információt tartalmaz és minden hitrendszerbeli témát, elő kell venni. Átvizsgálni, hogy hol vettétek át Tőlük a “hibákat”, mik azok, amelyeket ugyanúgy tesztek meg, hol vannak azok, amelyeket fel kell ismerni és felszabadítani, mert nem válik hasznunkra. Ekkor kisimulnak azok a ráncok, amelyek ott voltak, leszűkíthetitek azokat a köröket, amiket már futottatok. Még születésetek előtt felvettétek ezeket és kihatnak életetekre. A 10. szál már szabályozható, nyitottság van benne. Már széttörhető azon kódok, mik felmenőben vannak. Belülről, aktiváljuk ezeket a kódokat.”
Fontos megjegyezni, hogy nem csak konkrétan a biológiai apáról van szó. Minden apafigurával kapcsolatos hitrendszert át kell vizsgálni. A biológiaitól, még ha nincs is velünk, nem is ismerjük, genetikai úton is hordozzuk ezeket a hit rendszereket. Egész életünket át kell nézni, vizsgálni, hogy mit vettünk/hoztunk át tőle. Sok félelmet is áthoztunk általa/általuk. Ezek mind akadályoztatnak bennünket fejlődésünkben, tovább lépésünkben. Ezt a lépést nekünk kell megtenni, annak érdekében, hogy átíródjanak DNS kódjaink. Ahogy megyünk feljebb a szálakon, már miénk az elsődleges szerep és nem kapunk mindent szájba rágósan. A mankókat előbb vagy utóbb, de el kell dobnunk a fejlődésünk érdekében.
Ezzel a szállal dolgozzatok tudatosan!
11. szálat a Chaorit tartja
Isteni célunk keresése, Önmagunk mesterévé válása.
“Ez a szál a céleszmék keresése. Célok – tervek – isteni minőség széleihez vezetnek. Isteni minőségünket, céljainknak megfelelően hasznosítsuk.
(figyelitek ezt a mondatot?milyen névmást takar?)
Célirányt, amelyet el kell indítani – illúziók tartanak. Itt már életetek egy újabb szakaszához értetek. El kell távolítani belőletek mindent, mi nem az isteni célt követi. Először is Önmagatok nyitottságát kell felszínre hozni. Majd felébredni, és kezdeni, elszórni a magokat.
Kíváncsiságot biztosítok, az isteni cél iránt. Benneteket érintő kétségeiteket megválaszolom. Ez egy átmeneti helyzet, amelyben inspirállak. Félelmeket, kétségeket belülről kell feloldani. Önmagatokkal egyeztetni, Önmagatok mesterévé válni. Itt már egyetemisták vagytok. Önmagatoknak kell feltérképezni az utat.
Felszínre hozok olyan gondolat mintákat, amelyek előtte még nem voltak jelen bennetek. A kilencedik szál összessége is ide tartozik: döntés. E szál aktiválása “következményekkel” jár: kapcsolatok kiépítésével, információs csatornák létre hozásával.
A felkészülés aspektusai nagyon fontosak hogy a “földi rendű jót” hozd le. Itt már manifesztálod az isteni igazságot.”
Vagyis itt minden vizsgálat alá kerül. Mért vagyunk itt, mi a dolgunk, milyen irányba haladjunk tovább? Itt már legyőztünk sok mindent, de még sok kétség, illúzió van bennünk. Itt már Önmagunk mestere minőségére tanítanak. Itt már megtudjuk, kik vagyunk. Tapasztalatok sorozata indul el, átmeneti változások – chaorit kiválóan tud ebben áthidalást biztosítani. Kihívások jellemzik e szálat és határozott döntések sorozata.
12. szálat a Tiszta fehér Szelenit tartja
“Hazautazás”
“Minőségek sorozata révén, elkerülhetetlen a hazaút. 6. érzéken túli valóságok itt már felfedőben vannak. Először is Önmagunkkal kell tisztázni a hazaút lehetőségét, elkötelezettséget vállalni. Sorsfordulatokkal teli útszakasz. Elengedőben vannak azok a dolgok, amik már nem annyira érdekelnek a fizikai világban.”
Mint látjuk, a hazaúthoz érünk a végén. Életünk felet ilyenkor már a Szellem veszi át az irányítást, és lehet nevezni sorsnak is. Tapasztalatok, keresztutak, ott vagy, ahol lenned kell. Itt már nem igazán tudod irányítani a dolgokat. El is fáradunk, ha nem hagyjuk, hogy a szellem vezessen. És ha haza akarunk menni, mért ne hagynánk?
Ne ellenkezzünk, és előbb az út végére érünk.
Ne felejtsük el, hogy először a hazautazás lehetőségét vegyük számba. Mert, ezzel a szállal dolgozunk, nem azt jelenti, hogy utolsó inkarnációnk végén vagyunk.
Akik viszont tudják, hogy utolsó inkarnációjuk, igénybe vehetnek, e szállal történő munka során más kvarc kristályokat is. Mindenki maga tudja eldönteni, hogy mire van szüksége Érzelmi? Talán egyensúly? Stb.
13. szálat a Kvarc tartja de magasabb minőségben
Itt csak rövid információt adok ki, mert itt, sokkal komolyabb, mélyebb szintű történések vannak.
“ A 13. Szál lefedettséget biztosít abban, hogy emberként jelen vagytok a földön. Aktiváljuk, ha eljött a hazaút ideje. Hogy fogalmaznám meg? Isteni minőség által lehozott, energia, csatolás. Inkarnációs hullámok sorozata épül fel erre a szálra. Hozzátok hasonló inkarnálódott lényeknek is van ilyen szála.
Ezt úgy mondanám, hogy más bolygón is van a Fölöttes Én által összekapcsolt lények/lényeitek. A lehozott információk a Fölöttes Én által kerülnek manifesztációra. Mi ennek a szálnak segítségével nyomon követhetjük eddigi életeteket. Ez az általános információ segíthet azoknak, kik azt hiszik az élet után nincs semmi. Pedig a köztes lét állapotba, jól látható miként működik ez a szál.”
(Itt a Szelenit is tett egy kijelentést: “A 13.szál megmutatja, milyen kapcsolat alakult ki ,mikor földi létbe burkolóztatok. /lent – fent/ )
Jó és tudatos munkát kívánok mindenkinek!
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
kristalytudat