Titkos bázisok a Marson – Alex Collier Marsról tartott 1994-es előadásának kivonata
Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljött ide és lehetővé tette, hogy együtt lehetünk, úgyhogy most már nem leszek egyedül.
Az előadásom célja, hogy részletesen tájékoztassalak benneteket a saját magunk és az emberiség ügyeibe történő földönkívüli beavatkozásról.
Az emberiséget már az idők kezdete óta lenyűgözte a Mars. E bolygó történetéről az andromédaiak sok információt osztottak meg velem, melyek egyszerre ösztönzőek és nagyon lenyűgözőek voltak.
Ellentétben a Jupiter és a Szaturnusz néhány holdjával, meg a mi Holdunkkal és a Vénusz bolygóval, a Mars ténylegesen a mi Naprendszerünkből származik. Az 6,1 milliárd éves, viszont a belső Napja – olyan sugárzó égitest, mellyel az összes bolygó rendelkezik vagy rendelkezett – már kihunyt. Így a belső Mars hideg, sötét és nedves.
A Mars külső felülete pedig lakatlannak, homoksivatagosnak és viharosnak tűnik. Azonban a Mars most átalakulóban van (megj : mondta ezt Alex Collier már 1994-ben!), és ez az átalakulás már 30 éve tart.
A globális felmelegedés folyamata a Marson: eltűntek a jégsapkák!
Az andromédaiak azt mondják, hogy a Mars háromévente egyre közelebb kerül a Naphoz, valamint a 200 mérföld (320 km) /órás viharok is egyre kevésbé gyakoriak rajta. A sarki jégsapkák nagysága pedig egyre inkább az évszakok váltakozásától függ.
Mint tudjuk, már létezik olyan technológia, amellyel fenn tudjuk tartani az emberi életet a Marson. Az Andromedaiak szerint – ha megvan az eljárások helyes koordinációja ilyen technológiai alkalmazással kapcsolatban – Marsot az emberi életre már 20 év alatt teljesen alkalmassá lehetne tenni.
De a Szaturnusz egyik holdja is ezt a lehetőséget kínálja nekünk.
A Mars egy része nagyon hasonló a Föld bizonyos tájaihoz (megj: a Föld félsivatagos, szavannás területeihez), és a vörös bolygó története egy ismételt gyarmatosításról és a rajta lévő élet újbóli megjelenéséről szól. Morenae szerint a Mars volt az első bolygó a Naprendszerünkben, melyet kezdetben feltártak és betelepítettek. Mikor különböző civilizációk jöttek a mi Naprendszerünkbe, először itt a Mars bolygónál álltak meg. A Mars abban az időben még óceánnal és légkörrel rendelkezett (megj: a 3. dimenzióban) és más pályán keringett a Nap körül, mint most.
Volt rajta növényi élet meg néhány más nagyon alapvető életforma, melyek nem ott fejlődtek ki, hanem ezeket mind a Marsra, mind a Földre 189 millió évvel ezelőtt odatelepítették különböző kereskedők, felfedezők és bányászok az Alfa Draconis-, Ursa Major- és Minor-, Lant-, a Plejád-, Zeta Reticuli- és a Szíriusz-rendszerekből.
De azóta már jöttek ide más rendszerekből is csoportok, de ezek főleg azokhoz tartoztak, akik a Naprendszerünkben ásványok, ércek, biológiai génminták meg mindenféle más dolgok után kutattak. Amikor idejöttek, mindig úgy tűnt, hagytak hátra maguk után valamit. Például néhány olyan életforma, melynek nyomait már felfedeztük vagy majd ezután fogjuk felfedezni a Marson, teljesen megegyezik azzal az életformával, melyet itt a Földön ismerünk.
Az űrutazás a mi galaxisunkban már 4,4 milliárd év óta létezik az andromédaiak szerint. A fosszilis maradványok pedig mind a Földön, mind a Marson nyilvánvalóan azt mutatják, hogy a legtöbb életforma alig ment át evolúciós fejlődési szakaszon, hanem teljesen kifejlődöttnek tűnnek.
Más szóval, ők hirtelen jelentek meg a színen, mert az andromédaiak szerint ezeket a fajokat a korai naprendszer-felfedezők és a biológiai mérnökök hozták el ide, és minden alkalommal, amikor jöttek, a különböző életformákkal kísérletezgettek.
Majd 69,3 millió évvel ezelőtt kétségkívül egy nagy, bolygó méretű aszteroida jött ide a Naprendszerünkbe, melynek felszíne tele volt törmelékkel, épületromokkal. Ennek az aszteroidának a mágneses vonzóhatása Vissaeus szerint annyira erős volt, hogy a Marsot kiszakította az eredeti pályájáról (ami akkor közelebb volt a Földhöz) és 19 millió mérfölddel (30 millió kilométerrel) továbblökte. Mindez nagyon rövid idő alatt történt, miközben az aszteroida mindent elpusztított a Mars felszínén, kitépve a bolygó felszínéről az atmoszférát, és három egymást követő pólusváltást okozott napokon át.
Jóllehet ez az aszteroida a Föld légkörét viszonylag sértetlen állapotban hagyta, ám a Marsnál mégis tízmillió évekre volt szükség ezután, hogy újra képes legyen befogadni a legalapvetőbb életformákat. Az andromédaiak szerint a Marson ebben az időben (a katasztrófa előtt) még dinoszauruszok is életek, és ezen hatalmas állatok maradványait azok a kutató csoportok is megtalálták, akiket a Marsra küldtek. (megj : itt Alex Collier valószínűleg a titkos Mars-programra utal.) Végül is erről majd hallani fogunk, amikor a (rejtett) dolgok egyre inkább a nyilvánosságra kerülnek.
Az andromedaiak azt mondják, hogy a Mars periodikusan már 3,8 milliárd éve lakott és hogy az egész bolygón építményromok találhatók. A legtöbb rom több száz láb homok alá van temetve, épp úgy, mint a Földön, a Góbi-sivatagban, ahol ősi városok romjai találhatók.
Manapság Önök közül sokan hallhattak a Mars Cydonia térségéről és a piramisairól. De ott még vannak a ( galaktikus ) háborúk idején lerombolt további építmények, melyeket még nem fedeztek fel.
Érdekes az is, hogy Kairó városát az egyiptomiak al-Káhira-nak nevezik, mely a Mars bolygót jelenti, és hogy ez már évezredek óta benne van ebben a nyelvben. Furcsa egybeesés
Építményromok a Marson
A Tharsis-hátság néven ismert marsi területen egy körülbelül 69 millió éves régi város romjai találhatók. Az Utópia nevű területen is van egy romba dőlt város, mely ugyanolyan idős, mint a tharsisi romok.
Ezeket a városokat tehát már 69 millió éve betemette a homok. Egy igazán érdekes terület még a Mariner völgyrendszer (Valles Marineris), ahol egy lantbeliek által alapított, 113 millió éve betemetett ősi város rejlik. A földalatti alagutak és barlangok óriási hálózata található ezen a vidéken. De itt található meg az „Éva” kódnevű (titkos) földi bázis is.
Az „Éva” marsi bázis
Ez a Marson létesült „Éva” nevű földi bázis egy hatalmas épületkomplexum, mely eredetileg több millió évvel ezelőtt épült, újra lakhatóvá tételében pedig a szürkék segítettek a földi világkormánynak. 118 mérföld ( 190 km ) hosszan terül el, és az épületrendszer néhány helyen a felszín alatt három emelet mély. Ez ad otthont körülbelül 300.000 ( földi ) embernek, és a legmélyebb része 6200 lábbal ( 1890 méterrel ) van a felszín alatt.
A felszín felé négy bejárat vezet, mely áll két liftaknából és két nyomáskiegyenlítő hangárbejáratból, a hozzátartozó liftekkel. Más szóval, ha mi iderepülnénk egy űrhajóval, és berepülnénk a hangárba, ami bezárulna mögöttünk, máris az épületkomplexum lecsökkent nyomásviszonyai alá kerülnénk. Így működik az egész.
Az „Ádám” marsi bázis
Nagyon sok rakománnyal megrakodott űrhajó, mint már korábban említettem, először a Holdat érintve Oroszországból és az indiai-óceáni Diego Garcia szigetéről jön a Marsra.
A Hellas Planitia vagy Arany-síkság néven ismert marsi terület a helye egy másik földi kolóniának; a terület keleti részén fekvő város kódneve „Ádám”. Réges-régen itt egy nagy édesvízi tó terült el. ( A felszín alatt most is nagy vízkészletek vannak. )
A terület szélén lévő hegyláncba építve lényegében három nagy kupolás építmény található. A legnagyobb kupola átmérője 2,6 mérföld ( 4,2 km ), és a másik kettő átlagosan egy mérföld ( 1,6 km ) hosszú. Mindegyik kupolás építményt alagutak kötik össze egymással. A legnagyobb dóm 1000 láb ( 300 méter ) mélyen van beépítve a Mars felszínébe. A hegylánc alatt, ahol az Ádám nevű bázis található, van még egy másik alagút is, ami egy hét négyzetmérföld ( 18 négyzetkilométer ) nagyságú barlangvároshoz vezet. De az andromédaiak sem tudják igazán, hogy mi folyik ott, mert az Orioni Csoport ezen a helyen egy olyan erőteret alakított ki, amely meggátolja az információszerzést, így senki nem láthatja, hogy mit csinálnak ebben a barlangban.
Az Orioni Csoport visszatérése
1989 márciusában az orosz Phobos űrszonda Mars felszínére leszálló anyahajókat fényképezett le, valamint egy felderítő hajót is, amely éppen a Phobosra lőtt rá, mielőtt még az űrszonda ettől a támadástól felrobbant volna.
Az egyik anyahajó, amely elérte a 250 mérföld ( 400 km ) hosszúságot, az Orioni Csoport újra lakhatóvá tett régi bázisán landolt. Ez a bázis több mint 1 millió éves, és teljesen a marsi felszín alá van építve. 64 négyzetmérföld ( 166 négyzetkilométer ) kiterjedésű, amely öt szintet foglal magába, és 8500 láb ( 2600 méter ) mélyre nyúlik. A bázison, mely 1994 júniusa óta teljesen működőképes, 2111 felderítő hajó és több mint 100.000 orioni és drakonida katonai csapat állomásozik. – Az andromédaiak itt nagyon sajátos kifejezést használnak, amikor “katonai csapatokról” beszélnek.
A Cyndonia területen (a Mars-arc vidékén) volt a plejádiaknak, lantbelieknek és szíriusziaknak az utolsó elfoglalt bázisuk, amikor a Naprendszerünk áldozatul esett az Orioni Csoport Kr. e. 317.000 körüli támadásának. Akkor ez a cydoniai bázis is részben elpusztult az orioni támadás következtében.
NSA 1959-ben leszáll a Marson
A NSA ( USA Nemzetbiztonsági Hivatal ), mint titkos kormányzati szerv még 1959 márciusában végrehajtotta az első Marsra szállást. Ekkor három ( földi ) űrhajó érkezett a Cydonia térségébe.
Csupán 29 katona és tudós ment el erre az első küldetésre. Az “erőd” területe adott otthont a űrhajóknak és a munkásoknak, miközben az „Éva”-bázist újra megnyitották a szürkék segítségével. Az átalakítást ugyanazok a cégek és csoportok végezték, melyek a Holdon lévő bázisokat is reaktiválták: a hadsereg mérnökei (USACE), Bechtel, AA Matthews, Robbins Corporation, Psi Corps, tudósok és mérnökök a JPL-től (Jet Propulsion Laboratory)
Ezen Mars-projectben résztvevő személyeknek nem volt családjuk, így nem is aggódhatott értük senki sem, ugyanakkor a személyes életük minden feljegyzését is – kivéve a földi emberek róluk őrzött emlékeit – teljesen eltüntették az NSA Ultra és Blue Moon egységek (Alfa I és II) révén, akik erre a misszióra embereket toboroztak. Mindez azon feltételezés miatt történt, hogy a Föld hamarosan megsemmisíti önmagát a környezetszennyezés, a népességnövekedés és a természeti erőforrások kiapadása miatt. (megj:a háttérhatalomnak már az ötvenes években is teljesen nyilvánvaló volt, hogy a 3D-s Föld pusztulása elkerülhetetlen ) A bázisok átalakítása 1968-ra készült el teljesen. A andromédaiak azt mondják, hogy a földi titkos “fekete kormányzat” bármit megtenne, hogy fenntartsa titkosítást ebben az ügyben.
1989 márciusában, éppen harminc évvel az első Marsra szállás után, egy orioni és drakonida erőkből álló csoport szállta meg ezt a marsi kolóniát, így minden kommunikációs kapcsolatot megszűnt a Hold bázisai és a Mars között. Emiatt azonban néhány igazán nagy tehetségű ember és más tudós is a Marson ragadt, azonkívül, hogy 300.000 földi ember kommunikáció nélkül maradt!
Az amerikaiak és az oroszok ezt követően azonnal szondákat küldtek ki a Marshoz, hogy megtudják, bázisaik elpusztultak-e, és hogy most már ki vannak-e tiltva a Mars felszínéről.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
spiritufo.ditro.hu