Térj vissza a Szeretethez

Amikor megszületünk, tökéletesen vagyunk programozva. Természetes számunkra, hogy a szeretetre fókuszálunk. Képzeletünk kreatív, virágzó, és tudjuk, hogyan használjuk. Sokkal összetettebb módon kötődünk a világhoz, mint felnőttként; úgy érezzük, a világ tele van varázslattal, csodával.

De mi történik később? Miért tűnik el a varázslat, amint elérünk egy bizonyos életkort?

Azért, mert megtanítják nekünk, hogy másra koncentráljunk. Arra tanítanak, hogy természetellenesen gondolkodjunk. Nagyon rossz életszemléletre nevelnek; olyan világnézetre, amely ellentmond valódi énünknek.

Azt tanítják, hogy olyan fogalmakban gondolkodjunk, mint versengés, küzdelem, betegség, véges erőforrások, korlátok, bűn, rossz, halál, hiány és veszteség. Meg is próbáljuk, és ezáltal megismerjük ezeket a fogalmakat. Azt tanítják, hogy a szeretetnél fontosabb a rang, a pénz, az, hogy jók legyünk és helyesen viselkedjünk. Arra tanítanak, hogy semmi közünk a többi emberhez, hogy versengés nélkül nem jutunk előbbre, és hogy nem vagyunk elég jók. Arra tanítanak, hogy olyannak lássuk a világot, amilyennek mások látják. Olyan ez, mintha megérkezésünkkor rögtön egy adag altatót tömnének belénk. Alighogy megjövünk, elkezdik a fülünkbe duruzsolni, hogy a világ alapja nem a szeretet.

A szeretettel együtt születünk. A félelemre megtanítanak. Spirituális utazásunk célja az, hogy magunk mögött hagyjuk, elfelejtsük a tanult félelmet, és újra befogadjuk a szívünkbe a szeretetet. Létezésünk lényege a szeretet. Ez a végső realitás, a földi életünk célja. Az élet értelme az, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, és önmagunkban és másokban is megtapasztaljuk a szeretetet.

Az élet értelme nem a dolgokban rejlik. Bennünk van. Amikor olyasminek tulajdonítunk értéket, aminek nincs köze a szeretethez – pénz, autó, ház, tekintély –, érzelmeinket olyan dolgokra pazaroljuk, amelyek nem tudnak viszontszeretni minket. Értelmet keresünk az értelmetlenségben. A pénz önmagában semmit sem jelent. Az anyagi dolgok önmagukban semmit nem jelentenek. Nem azért, mert rossz dolgok – hanem azért, mert egyszerűen semmik.

Azért jöttünk a Földre, hogy a szeretet kiterjesztése révén Isten társteremtői legyünk. Az az élet, amelynek más a célja, értelmetlen, ellenkezik a természetünkkel, ráadásul fájdalmas is. Olyan, mintha belevesznénk egy sötét, párhuzamos univerzumba, ahol a dolgokat jobban szeretik, mint az embereket. Túlértékeljük a fizikai érzékeink tapasztalatait, és alul értékeljük, amiről a szívünk mélyén tudjuk, hogy igaz.

A szeretetet nem látja a szem, nem hallja a fül. A fizikai érzékszervek nem tudják felfogni; ehhez egy egészen másfajta érzékelésre van szükség. A metafizikusok ezt harmadik szemnek nevezik, az ezoterikus keresztények Szentléleknek, mások felsőbb énnek mondják. De elnevezésétől függetlenül a szeretet másfajta „látást” igényel – másfajta tudatosságot, másfajta gondolkodást. A szeretet szívünk intuitív tudása. Ez az a „másvilág”, amelyre titkon vágyunk. Ennek a szeretetnek az ősi emléke üldöz bennünket állandóan, és hívogat, hogy térjünk vissza hozzá.

A szeretet nem fizikai dolog, hanem energia. Jelen lehet egy szobában, egy helyzetben, egy személyben. Nem tudjuk megvenni. A szex sem garantálja. Semmi köze a fizikai világhoz, mégis megnyilvánulhat benne. Kedvesség, szolgálat, megbocsátás, irgalmasság, béke, öröm, elfogadás, ítéletmentesség, összekapcsolódás, meghittség formájában tapasztaljuk meg.

A félelem a közös szeretetlenségünk; személyes és kollektív poklunk. Úgy tűnik, mintha ez a világ folyamatosan hamis bizonyítékokkal bombázna minket a szeretet jelentéktelenségének alátámasztására. A félelem harag, bántalmazás, betegség, fájdalom, irigység, függőség, önzés, rögeszme, korrupció, erőszak és háború formájában jut kifejezésre.

A szeretet bennünk van. Nem lehet megsemmisíteni, legfeljebb elrejteni. Az a világ, amelyet gyerekkorunkban ismertünk, ott van elrejtve az elménkben. 

Az Avalon köde című könyv, az Arthur-mondakör mitikus feldolgozása. Avalon egy mágikus sziget, amelyet hatalmas, áthatolhatatlan ködfátyol takar. Ha köd van, lehetetlen a szigetre hajózni. De csak akkor oszlik el a köd, ha hiszünk a sziget létezésében.

Avalon azt a világot jelképezi, amely a fizikai érzékelésünk világa mögött létezik: a dolgok csodás érzékelését, a varázslatos birodalmat, amelyet gyerekként ismertünk. Gyermeki önmagunk voltaképpen létünk legmélyebb szintje: az, amilyenek valójában vagyunk. És ami valóságos, nem tűnik el. Az igazság akkor is igazság marad, ha nem törődünk vele. A szeretet is csupán felhőbe burkolózik, körülveszi a mentális köd.

Avalon az a világ, amelyet akkor ismertünk meg, amikor még összeköttetésben álltunk finomságunkkal, ártatlanságunkkal és a lelkünkkel. Voltaképpen ugyanolyan világ, mint amit most is látunk, de szeretet hatja át, és óvatosan, a remény, a hit és a rácsodálkozás révén közelíthetünk hozzá. Könnyen visszaszerezhetjük, mert az érzékelése csupán választás kérdése. A köd felszáll, ha hisszük, hogy mögötte ott van Avalon.

És csak ennyi kell, hogy megtörténjen a csoda: a köd felszáll, az érzékelés megváltozik, és visszatérünk a szeretethez.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!