Tartsunk minden nap mentális nagytakarítást
Elménket és testünket egyaránt a megszokásaink építik fel, ezért amikor elkezdjük megváltoztatni a gondolkodásmódunkat, elővigyázatosnak kell lennünk, hiszen a változás kezdetén gyakran úgy tűnhet, mintha minden ellenünk dolgozna. De ne feledjük, hogy ha autóvezetés közben meg akarunk fordulni, először megállunk, hátratolatunk, aztán előre és talán újra hátra, hogy megváltoztathassuk haladási irányunkat. Törvényszerű hát, hogy a tudat alatti elme lenyomatának és megszokásainak megváltoztatása során is tapasztalhatunk bizonyos nehézségeket.
Ha a nélkülözés vagy a szorongás régi gondolatai előtörnének, űzzük el őket a megerősítések segítségével. Tartsunk minden nap mentális nagytakarítást; ne feledjük, hogy ahányszor megerősítjük magunkat az egészség, a boldogság és a jólét állapotában, az Isten akaratával tökéletes összhangban lévő, egzakt igazságot mondjuk ki.
Erre az igazságra utalt Jézus is, amikor azt mondta: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!” Amikor ez az igazság tudatosságunk részévé válik, megértjük majd, hogy nincs mitől félnünk! a félelem, a harag és az ítélkezés gondolatai a lehető legrosszabb vendégek, s csak nélkülözés, gyötrelem és viszály jár a nyolcban Semmitől sem kell félnünk, mert mindannyian magunk hordozzuk azt az erőt, amelynek segítségével bármin úrrá lehetünk. Miért is haragudnánk hát embertársainkra? Ha valaki bántott minket, előbb-utóbb úgyis learatja tettének gyümölcseit… Ha dühösek vagyunk az illetőre, csak még több kárt okozunk magunknak – de ne feledjük azt se, hogy a bennünk lakozó dicső erő ott rejlik a másikban is. Mindannyian az Atya gyermekei, Krisztusban egy örökösei vagyunk: emelkedjünk hát felül a hibák kicsinyes megnyilvánulásain, hogy a bennünk lakozó jósággal összhangban élhessünk.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Vanice Bloodworth: Kulcs önmagadhoz